Az új abroncsok tapadást és pontos kormányozhatóságot nyújtanak a nagy teljesítményű SUV-k számára. A Dunlop új termékcsaládként bevezeti a Sport Maxx RT 2 SUV abroncsokat, amelyek a széles körben elismert Dunlop Sport Maxx RT 2 abroncsokra építve tovább bővítik a méretkínálatot az SUV-k irányába.
EuroAstra
A populáris rockabilly-t játszó Nyughatatlan negyedik nagylemeze már kapható lesz a zenekar legközelebbi budapesti koncertjén, április 6-án, a Mika Tivadar Mulatóban.
A Hagyományok Háza és a Bethlen Téri Színház új koncepcióval folytatja a 2014-ben életre hívott előadás-sorozatot, amely ezúttal a színpadi néptáncművészet egy-egy mai kiemelkedő koreográfiáját és alkotóját állítja fókuszpontba.
A múzeumi szaklap kuratóriuma a szombathelyi múzeum Fényérzék/Személyes, illetve Szemtől szemben című kiállítások szervezéséért, illetve az utóbbi tárlathoz kapcsolódó katalógus létrehozásáért ítélte oda az elismerést. A díjat kedden adták át a Savaria Múzeumban.
Tízből egy halálos közúti balesetet ittas járművezetők okoznak – ennek a felelőtlen „műfajnak” a veszélyeire és következményeire hívja fel a figyelmet az Országos Rendőr-főkapitányság-Országos Balesetmegelőzési Bizottság (ORFK-OBB) és a HEINEKEN Hungária, mert az alkoholos befolyásoltságuk ellenére volánhoz ülő sofőrök által okozott szerencsétlenségek túl sok életet követelnek.
Zseniális rapslágert ihletett az Oscar-díjas Deák Kristóf minisorozata! Április 1-jén a Comedy Centralon látható a produkció összes epizódja. A Comedy Central számára a humor az első, április 1-jén pedig ez hatványozottan is igaz! A csatorna egy óriási meglepetéssel készül a bolondok napja alkalmából: az Oscar-díjas magyar filmrendező, Deák Kristóf Eszméletlen című minisorozatának összes epizódjával.
Egyedülálló kampánnyal jelentkezett az NLCafé. A piacvezető női magazin célja, hogy jelen legyen olvasói mindennapjaiban és végigkísérje őket életük jelentős eseményein. Mivel a szülés az egyik legjelentősebb és legemlékezetesebb pillanat egy nő életében, a szerkesztőség Szülés sebek nélkül című hiánypótló cikksorozatával igyekszik minél több szempontból feldolgozni a témát. Az olvasók tapasztalatait pedig átfogó kérdőíven keresztül igyekeznek felmérni.
A Mátyás templom Szent Kereszt Kápolnájában rendkívüli hímes tojás kiállítás látható 2018. április 2-től 9-ig. A több, mint 1500 darab hímes tojás kereszt alakban kerül a kápolna kövezetére, ezzel szimbolizálva Krisztus kereszthalálát, piros színe pedig kiontott vérét jelképezi.
Messze a várakozásokon felül érkeztek szerzemények a főváros Budapest Dal 2018 néven meghirdetett pályázatára. (lásd: http://euroastra.blog.hu/2018/02/07/budapest_keresi_a_hangjat_kottazd_le_a_varos_morajat) Összesen 116-an gondolták úgy, hogy kedvük és ihletük van dalt írni, a zsűri pedig nincs könnyű helyzetben. Azt a három számot kell kiválasztaniuk, amelyik nemcsak jó, de passzol Budapest atmoszférájához, kifejezi a hangulatát.
A különböző iparágakban megtámadott ICS számítógépek százalékos aránya A Kaspersky Lab idén is elkészítette az energetikai szervezetek és az ipari irányítástechnikai- és vezérlőrendszerek (ICS – Industrial Control Systems) elleni támadások tavalyi második félévére vonatkozó jelentését. A Kaspersky Lab ICS CERT kutatói szerint szeptembertől kezdődően ugrásszerűen megnőtt a bányász támadások száma köszönhetően a kriptovaluták árfolyamának piaci növekedésének és a bányászok fellendülésének.
