2017 negyedik negyedévében javult a fogyasztóvédelmi tájékozottság, és kissé erősödött a kereskedők iránti bizalom a korábbi negyedévekhez képest – derül ki a Fogyasztóvédelmi Index aktuális értékeiből. A mutatót kidolgozó CP Contact fogyasztóvédelmi tanácsadó adatai szerint látványosan csökkent a cipőkkel és a ruházati termékekkel, illetve a telefonszolgáltatással szembeni kifogások aránya, az internetszolgáltatásra ugyanakkor a korábbinál többen jeleztek panaszt.
EuroAstra
Átalakulni látszik a lakáshitelpiac: egyre több hitelfelvevő érdeklődik a minősített fogyasztóbarát lakáshitelek iránt, miközben a bankok jobb ajánlatokkal lépnek a piacra. Bár a szabályok egyértelműen körülhatárolják, hogy mitől lesz fogyasztóbarát egy lakáshitel, mégis van köztük különbség, vannak olcsóbb konstrukciók. A legolcsóbb fogyasztóbarát lakáshitel már 3,4 százalékos teljes hiteldíjmutatóval elérhető, de vannak ennél drágább konstrukciók is.
Az újév első napjaiban a feltörekvő piaci kötvényeket követő pénzügyi eszközök szinte kilőttek, annak ellenére, hogy a hozamok növekedésével kapcsolatos várakozások komoly kihívást jelentenek a kötvénypiacon. De vajon fenntarthatók- e ezek a folyamatok?
Képeslap a Sasfészekről Nézzünk szembe a múlttal! – hallani innen-onnan. Nem tudom pontosan, mit kell ezen érteni, de az biztos, hogy mindenki másképp gondolja. Javasolnék egy szembenézést annak, aki gépkocsin Salzburgból Münchenbe igyekszik az E11-es autópályán. Bajorországba lépve ne sajnálja a fáradságot és Bad Rechenhallnál tegyen egy kis kunkort. Pillantson fel a Watzmann 2013 méter magas, nyáron is hófedte csúcsára és induljon Berchtesgaden felé. Igen, ott a híres Sasfészek,...
Azt mondod, katona volt? Én azt: ács, szatócs, tanár, vagy éppen kovácsműhelyben tüzes vasat kalapáló, izzadtságban fürdő segéd. Azt mondod, a fasiszták oldalán, német fegyverbarátként vonult a harcba? Én azt mondom: vitték nekik a katonai behívókat, a parancsmegtagadást halállal büntető fenyegetéssel kötötték csokorba. Azt mondod: rossz célért harcoltak? Azt mondom, az életükért.
5,2 millió forint gyűlt össze az Autistic Art javára a Telekom és a Fenntarthatósági Média Klub egyhónapos karácsonyi jótékonysági kezdeményezésének köszönhetően. A már hagyományosnak mondható Sütiakcióban eladott édességek bevétele, a #mindenkibelead hashtaggel megosztott élmények, az elküldött karácsonyi e-képeslapok utáni támogatások az autizmussal élő fiataloknak fenntartott lakóotthonok fejlesztéséhez járultak hozzá.
Az ESET minden hónapban összeállítja a világszerte terjedő számítógépes vírusok toplistáját, amelyből megtudhatjuk, hogy aktuálisan milyen kártevők veszélyeztetik leginkább a felhasználók számítógépeit. 2017 utolsó hónapjában a Top10 listát ezúttal utcahosszal a JS/CoinMiner trójai vezeti. A JS/CoinMiner olyan szkript, amely a felhasználó tudta nélkül képes a kriptográfiai valuták bányászatára. A kártevő segítségével észrevétlenül Feathercoin, Litecoin vagy Monero bányászatra használják az áldozat számítógépének erőforrásait, és az érintett felhasználók nagy száma miatt...
Az idei év végére várhatóan már több millió ember munkáját felügyelik majd robot főnökök világszerte, a mai iskolások kétharmada pedig jelenleg még nem létező munkakörökben fog dolgozni a jövőben. Az egyetemeknek a nehezen automatizálható munkákhoz szükséges készségeket kell fejleszteniük, hogy versenyelőnyt biztosítsanak az embereknek a gépekkel szemben – hangzott el a Budapesti Metropolitan Egyetem (METU) TEDx eseményén.
A génmódosított növények termesztése régóta vitatéma az Európai Unióban. Agrárkutatók és szakjogászok egy csoportja új típusú eljárást javasol az ügyben azért, hogy az engedélyezés folyamatában kevesebb szerep juthasson a politikai szempontoknak.
A világhírű ausztrál zongoraművész, David Helfgott újabb európai turné keretén belül ismét Budapestre látogat hazai rajongói örömére. 2018. augusztus 15-én, a Papp László Budapest Sportarénában koncertezik majd.
Az MNB haladéktalanul tájékoztatja a nyomozó hatóságokat és szükség esetén újabb piacfelügyeleti vizsgálatot is indít azoknál a szolgáltatóknál, magánszemélyeknél, amelyek a jegybank korábbi tiltó határozata ellenére tovább folytatják jogosulatlan tevékenységüket.