Tízmillió forint bírságot szabott ki az MNB a Raiffeisen Biztosításközvetítő Kft.-re, mivel az nem jelentette be saját és megbízott cége biztosításközvetítő munkatársait a jegybanki biztosításközvetítői regiszterbe.
EuroAstra
A Varga Pincészet szerint a karácsony a hazai pincészetek számára is nagy jelentőséggel bír. Ezekben a hetekben jóval több palack kerül a kosarakba, mint máskor, ezért előfordul, hogy a borászat badacsonyörsi telephelyén naponta 150 ezer üveget rakodnak a kamionokra. Ilyenkor érzékelhetően a drágább borok javára billen a mérleg, de nincs jelentős változás a fehér, a vörös és rozé fogyasztásának ünnepi arányaiban, körülbelül egyforma az érdeklődés irántuk egész évben. Varga...
November végéig összesen 823 családnak tudtak segíteni a Ronald McDonald Gyermeksegély Alapítvány által Budapesten és Miskolcon működtetett Ronald Házak, valamint a pécsi Ronald Szobák. A létesítmények célja, hogy a béke szigetét nyújtsák az itt lakóknak, és a házakban a gyerekek a betegségükről megfeledkezve a kezelések közötti időt felszabadultan a családjukkal közösen tölthessék el. Az apartmanok egy részét olyan beteg gyermekek szülei számára tartják fent, akiknek a gyermeke 24 órás...
Az UniCredit Bank jelentette be, hogy új szlogent – „A bank mindenhez, ami számít.” – vezetett be. Ezt a szlogent használják majd a csoport kommunikációja során reklámkampányokban, márkakommunikációs és marketinganyagokon valamennyi országban, ahol jelen van – összhangban a „One Bank, One UniCredit” szemlélettel.
A beszerzés a cég energiahatékonysági és káros anyagkibocsátás csökkentési céljainak megvalósulását mozdítja elő. Az elektromos nagyteherautó technológia újdonságot jelent a UPS járműflottájában. Az elvárások szerint a szállítási biztonság növekedni, a fenntartási költségek csökkenni fognak.
Ferenc József keserűvíz A keserűvíz egy nagy sókoncentrációjú gyógyvíz, amelyet hashajtóként, gyomorpanaszok kezelésére alkalmaztak és alkalmaznak ma is. Bár a modern ember szívesebben kap be egy tablettát, vagy megissza a pezsgőtablettával dúsított csapvizet. mint a rossz ízű keserűvizet.
Elektronikus polccímke pilotot indított a Laurel Bangkokban, Thaiföld egyik vezető telekommunikációs vállalatcsoportjánál.
Folyamatosan zajlik a betegforgalom átcsatornázódása a magánegészségügyi rendszerbe: míg 2012-ben csupán a lakosság 37 százaléka, idén már 57 százalék vett igénybe valamilyen magánorvosi szolgáltatást – derül ki az UNION Biztosító 2017 őszén, 1300 fős, a 25-55 év közötti korosztályt célzó piaci felméréséből. Az öt év alatt immár harmadik alkalommal végrehajtott kutatás adataiból kiderül, hogy míg öt éve 33 ezer, három éve pedig 41 ezer, addig idén már átlagosan 57...
Homokdűnék, tengerpart, napsütés télen is a Wizz Tourstól. A legtöbbeket hidegrázással tölti el a gondolat, hogy az ünnepi időszak után a tél kétharmada még hátra van. A sötét és eseménytelen január után még hátra van a február is, mielőtt végre a vastag pulóvereket és a csizmát lecserélhetjük valami tetszetősebbre és a rosszkedvünk is eloszlik egy kicsit.
Idén is számos új fejlesztéssel várja a téli sportok rajongóit Alsó Ausztria. Új szállodák, éttermek, az igényeknek megfelelően átalakított pályák, kedvező árak – minden feltétel adott ahhoz, hogy kicsiknek és nagyoknak felejthetetlen élményben legyen részük. Mindjárt itt a téli szünet, a meteorológusok sok havat jósolnak, érdemes előre tervezni, felkészülni, a sípályák már december elejétől üzemelnek.
Az autópályára hajtva még egy órán belül megvásárolható lenne a használati jogosultság, ügyfélbarát módon változna számos pótdíjfizetésre vonatkozó előírás, jövő nyártól a motorosok kedvezményes havi matricát is vehetnének a fejlesztési tárca javaslata szerint.
