A 2015-ben indított kezdeményezés keretében idén már harmadik alkalommal osztott díjat a Gróf Széchenyi Család Alapítvány: két árbevételi kategórián túl innovációs, társadalmi felelősségvállalási és termelékenységi kategóriában. Emellett a család különdíját, és egy elismerő oklevelet adtak még át a december 1-i ünnepségen.
EuroAstra
Bemutatták a Kodály Központba került Bogányi-zongorát. Bogányi Gergely Kossuth-díjas zongoraművész elképzelései alapján készült el az a különleges zongora, amely immár a pécsi Kodály Központot gazdagítja. A nagyobbik típusú, 292 cm-es hangszer megjelenése és hangzása alapján versenytárs nélküli modell.
Soha rosszabb esztendőt – értékelte a 2017-es évet Varga Mihály az idén 19. alkalommal megrendezett Vállalkozók Napján. A nemzetgazdasági miniszter felidézte: jövőre ismét csökkennek a béreket terhelő járulékok, a felszabaduló forrásokat pedig beruházásokra és béremelésre egyaránt lehet fordítani. Utóbbi a munkaerőhiány orvoslása miatt is fontos lenne. Erről szólva Demján Sándor, a VOSZ elnöke megjegyezte: fontos lenne, hogy megvalósuljon a közszféra létszámcsökkentése, hiszen a 350 ezer felesleges állami alkalmazott foglalkoztatás...
A látogatások 58%-a mobileszközökről érkezett. A vásárlók a korábbi évekhez képest jobb specifikációval rendelkező termékeket vásároltak, az átlagos vásárlási kosárérték pedig elérte az 54 000 forintot. A Black Friday eredményei is bizonyítják, hogy az eMAG az elsőszámú online kereskedő, több mint 20 százalékkal több látogatással, mint a második és a harmadik versenytárs együtt.
Több, mint négy éven át tartó nagyszabású beruházás eredményeként a spanyol főváros keleti negyedében megnyílt a spanyol Atletico Madrid megújult stadionja, az Estadio Wanda Metropolitan. Az ország harmadik legnagyobb stadionjának felső karéjába — az átalakítás részeként — négy, LG Electronics technológiával készült hatalmas információs kivetítő kerül.
Sokan azok közül, akik a pénteken lejáró kampányidőszakban újítják meg kgfb-szerződésüket vagy egy másik társasághoz szerződnek át, egyszerre kötötték meg a kötelezőt és a casco-t. Csak minden ötödik-hatodik gépjármű tulajdonosa gondoskodik a kiterjesztett vagy teljes körű biztosítási védelemről, amit azonban érdemes kiegészíteni az időjárásnak megfelelő műszaki felkészültséggel is – hívja fel a figyelmet közleményében a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ).
Csupán két klikkeléssel bárki elkészítheti saját bankjegyét a Pannon Filharmonikusok kreatív ötletének köszönhetően.
Előadásokkal és beszélgetésekkel csatlakozik a #metoo kampányához a Spirit Színház. A Spirit Színház törekvéseihez híven előadásaiban az emberi kapcsolatokra, a problémamegoldás eszközeire, az önismeret fontosságára fókuszál.
A második világháború idején (1941-1945) kiskamasz voltam. Rendszeresen olvastam az Esti Kurírt, láttam mi történik körülöttem, eltettem újságkivágásokat, naplót is vezetgettem, különben is „háborús évek duplán számítanak.” (A bölcs mondás Királyhegyi Pál, Első kétszáz évem c. könyvéből idézve.) Summa summarum, jól emlékszem a történtekre, nincs szükségem a periodikusan változó történelem könyvekre. De nem a háború eseményeiről, az áldozatokról, rombolásról, éhezésről írnék. Kiragadok egyetlen, a háborúra jellemző dolgot, az elsötétítést.
Közösségi alapú országos felmérés indul Magyarország internetes fehér foltjainak meghatározására a felhasználók visszajelzései alapján. A cél azoknak a területeknek a megtalálása, ahol nem érhető el megfelelő színvonalon sem a vezetékes, sem a mobilnet-szolgáltatás.
A Kínából légi úton érkező, elsősorban e-kereskedelmi áruk elosztó központjává válhat Budapest – ennek első lépcsőjéről írtak alá november 29-én megállapodást.
