Ebben az évben sem tett sokat az Oktatási és Kulturális Minisztérium azért, hogy a nemzet kellőképpen megünnepelhesse a „Magyar Kultúra" napját. 176 évvel ezelőtt megszületett a magyar nemzet egyik szimbolikus jelentőségű szövege Kölcsey Ferenc tollából, a Himnusz....
EuroAstra
2010. Január 21-én csütörtökön a városligeti Fővárosi Nagycirkuszban megkezdődött a világ egyik legrangosabbjaként számontartott Budapesti Nemzetközi Cirkuszfesztivál. A nyolcadik alkalommal - minden második, páros évben - megrendezésre kerülő fesztiválon idén 17 ország közel száz artistája 30 produkcióban látható.
Nem csupán több tízmillió forint járulékot takaríthat meg, de a kutatások szerint hatékonyabb munkafolyamatokra és összetartóbb csapatra számíthat az a munkaadó, amely megváltozott munkaképességűeket is alkalmaz - derült ki többek között azon a szakmai megbeszélésen, amelyen a Szociális és Munkaügyi Minisztérium, az Ernst & Young adótanácsadó és a Work Force személyzeti tanácsadó cég szakemberei is részt vettek.
XEED SX7 Mark II MedicalA Canon 2010 január 23-án jelentette be XEED projektorcsaládjának harmadik, az egészségügyben versenytárs nélküli képalkotási minőséget kínáló tagját. A XEED SX7 Mark II Medical a korábbi XEED WUX10 Mark II Medical és XEED SX80 Mark II Medical modellek hagyományát folytatva kristálytisztán jeleníti...
