2026.április.12. vasárnap.

EuroAstra

Jelentős mennyiségű és értékű gyógyászati segédeszközt – többek között elektromos mopedeket, kerekesszékeket, törött, műtött végtagok rögzítésére alkalmas végtagrögzítőket és speciális gyógyászati célra készített fehérneműket – adományozott a Teva Gyógyszergyár Zrt. a Magyar Református Szeretetszolgálatnak (MRSZ), amelyet a következő hetekben juttat majd el a rászorulókhoz a segélyszervezet.  
antik_konyv_tolnai_vilagtortenelem.jpg
Az őskorban boldogan éltek az emberek. Nem fizettek adót, nem néztek bárgyú szappanoperákat a tévében, minden fiatalnak volt állása és barlanglakása. A törzsek családokra oszlottak, a családokat az anyák irányították. Egy antihumánus vonása mégis volt a rendszernek. A törzsek minden különösebb ok nélkül lebunkózták egymást, ha véletlenül szembetalálkoztak az őserdőben. Majd valaki feltalálta a kereket a többiek fanyalgása közepette. Ez a nagyokos a kerékkel akarja a figyelmet elterelni a...
keszthelyi_tancpanorama_2018.jpg
Szeptemberben – immár hagyományosan – három napra Keszthely lesz a Balaton tánc fővárosa. A Nemzeti Táncszínház és a Balaton Kongresszusi Központ és Színház szeptember 13-15. között rendezi meg a 16. keszthelyi Táncpanorámát. A fesztivál programjában négy olyan előadás látható, amely a Nemzeti Táncszínházban minden alkalommal nagy sikert arat. A rendezvény célja, hogy a balatoni régióban élőknek, pihenőknek is megmutassa a magyar táncművészet sokszínűségét.
korcsol.jpg
Korcsolán Orsolya nemzetközi hírű hegedűművész augusztus 29-én 19 órakor a Zsidó Kulturális Fesztivál keretében Hollywood Anno címmel olyan zeneszerzőket idéz meg az Uránia Nemzeti Filmszínház színpadán, akik a hollywoodi filmzene megteremtői voltak. Zsidó származásuk miatt kényszerültek elhagyni Európát és Hollywood adott nekik új otthont, lehetőséget. A hegedűművész partnere a koncerten a Junior Prima-díjas zongoraművész, Lajkó István lesz.
klinika_szuleszet.jpg
Gyakran hallani, hogy valaki egyes betegségekhez még túl fiatal, sajnos valójában nincs olyan nőgyógyászati betegség vagy állapot, amire azt lehetne mondani, hogy szigorúan korhoz köthető. Dr. Hartman Gábor szülész-nőgyógyászt, a Duna Medical Center orvosigazgatóját arról kérdeztük, hogy hány éves kortól és milyen rendszerességgel érdemes nőgyógyászati vizsgálatra menni.
babs.jpg
Tudják, miről híres még a budapesti zsidó negyed az örökké pörgő romkocsmák és varázslatos zsinagógák mellett? Minden évben, ezúttal augusztus 26-án, itt kóstolhatják meg a város legjobb sóletjeit! Vasárnap 11 órától várja a 4. Sóletfesztivál az érdeklődőket a világ minden tájáról sólettel, tradicionális zsidó ételekkel és színpadi programokkal.
onismeret-fejlesztes.jpg
A magyar munkavállalók 44 százaléka nem azon a területen dolgozik, amelyben a legmagasabb végzettségét szerezte, ráadásul további 44 százalék aktívan gondolkodik a pályaváltáson. A legtöbben a magasabb kereseti lehetőségek miatt néznek új lehetőségek után, miközben az eredeti területük kiválasztásánál ez a szempont elhanyagolható mértékben volt csak jelen – derül ki a Profession.hu legújabb reprezentatív kutatásából.