Az ESET minden hónapban összeállítja a világszerte terjedő számítógépes vírusok toplistáját, melyből megtudhatjuk, hogy aktuálisan milyen kártevők veszélyeztetik leginkább a felhasználók számítógépeit. 2018. júniusában a következő 10 károkozó terjedt a legnagyobb számban.
EuroAstra
Magyarországon a fiatalok jogosítványszerzése sokszor komoly anyagi tehertétel egy-egy családnak, így vannak, akik el sem mennek a tanfolyamra. Egy magyar startup azzal állt elő, hogy munkát ad a friss jogosítvánnyal rendelkező fiataloknak, akiknek a befektetése így néhány hónap alatt megtérül, utána pedig pénzt termel nekik.
Május végére elérte a 10 milliót a vendégéjszakák száma Magyarországon, ez 2017 első öt hónapjához képest 7,1 százalékos növekedést jelent, és a szállásdíjbevétel is jelentősen magasabb volt idén májusban, mint egy évvel korábban, a növekedés 9 százalékos. Egyértelmű sikerrel zárta az idei év első öt hónapját a turizmus, folyamatosan érezhető az erősödés, különösen a belföldi turizmusban: a belföldi vendégek száma az év első öt hónapjában majdnem 10 százalékkal (9,2)...
Tévedés azt hinni, hogy az igazi nyaralás a Horvát-tengerpart, a Kanári-szigetek, vagy Kréta. Tavaly Telki községben nyaraltunk, Budapesttől mindössze 20 kilométerre, a Zsámbéki-medence északkeleti peremén. Földi paradicsom. A fővárostól a Budai-hegység koszorúja, a tőle északabbra fekvő Nagykovácsitól a hegység a legmagasabb része, a Nagy-Kopasz választja el. Jó levegő, igazi toscanai táj, annak minden szépségével.
Az egyik kolléga a kabátjában is vacog, a másik pedig már nem tud mit levenni magáról: a nyári időszakban állandó és forró vita tárgya, hogy hány fok legyen az irodában. Magyarországon immár másfél évtizede létezik egy olyan rendelet, ami feketén-fehéren előírja, hogy milyen hőmérsékletet kell biztosítani a munkahelyeken. Az LG Magyarország most számos kutatási eredmény bemutatásával segít eldönteni, hogy milyen klíma mellett lehet a legjobban, leghatékonyabban dolgozni.
Új látogatói rekord született a Múzeumok éjszakája országos nagyrendezvényen: 2018. június 23-án minden eddiginél több, összesen 422.000 látogatást regisztráltak a résztvevő intézmények.
Minden második magyar családban okoz nehézséget a gyermekfelügyelet a nyári szünetben, tízből azonban mindössze három vállalat támogatja a 14 éven aluli gyermeket nevelő szülőket ezen a téren – derült ki a REGIO JÁTÉK friss felméréséből. A munkaadó részéről segítségre legnagyobb eséllyel az állami szférában és mikrovállalkozásnál dolgozók számíthatnak, ami leggyakrabban rugalmas munkaidő-beosztás formájában valósul meg.
Az Oracle és a Future Workplace legújabb kutatása szerint a HR vezetők és a munkavállalók készen állnak az AI használatára, azonban a vállalatok mégis sokszor kudarcot vallanak az AI bevezetése és a munkaerő felkészítése során.
Világszerte a kiskereskedők csupán töredékének sikerül elköteleznie a vevőit, holott létfontosságú számukra a vásárlói lojalitás erősítése – mutat rá a 130 felsővezető megkérdezésével készült, nemzetközi EY Retail Loyalty kutatás. A jövő az adatelemzésen alapuló, személyre szabott hűségprogramok irányába mutat, miközben a piac hazai szereplőinek az Európai Unió általános adatvédelmi rendeletének (GDPR) is meg kell felelniük.
Túlzás nélkül állítható, hogy az egész világ fellélegzett. Két hét után sikeresen kihozták Thaiföldön a barlang mélyén rekedt tizenkét gyereket és az edzőjüket. Más országokban valószínűleg meglincselték volta az edzőt, aki a rábízott gyerekek életét kockáztatta. A thai szülők azonban megbocsátottak neki, sőt ünneplik, milyen hősiesen viselkedett és tartotta a kis csapatban a lelket. Hogy a hatóságok mit lépnek, azt még nem tudjuk.
Tehetséges, de nehéz anyagi körülmények között élő diákok számára szervez teljesen ingyenes nyári táboroztatást az OTP Fáy András Alapítvány. A Balaton partján idén hetedik alkalommal megvalósuló Fáy Siker Tábor keretében összesen 160 gyermek élményalapú pénzügyi, gazdasági, gazdálkodási oktatására kerül sor a flow-élményre alapuló játékos feladatok és új technológiák, így például robotok segítségével. Emellett természetesen számos változatos szabadidős programra is lehetősége van a fiataloknak.