Tisztelt Rendőrkapitányság! Feljelentést teszek. Nem vagyok érintett, lelkiismeretem és meggyőződésem miatt kérem intézkedésüket. A dolog úgy kezdődött, hogy hazaérve szórólapot találtam a levélszekrényemben. Akasszátok fel a királyokat! – ez a cím állt rajta.

Már most a királyok nem nagy létszámmal ugyan, de mégis közösséget alkotnak. Jelenleg a világ negyven országában király az uralkodó. Például Európa tizenegy, Ázsia tizenhárom, Afrika hat országában van király. Azonos elveket vallanak, hasonló módon uralkodnak, kedvelik egymást. Ha ez nem közösség, akkor én egy zombi vagyok.

A röplap ismeretlen szerzője azt írja, gyűlölni kell a királyt, mert szívének minden porcikája rossz, már anyja méhéből gazságot hoz, vétek és gyalázat az egész élete,
szemétől a levegő fekete, megromlik a föld, melyben eltemetik. Ez a legenyhébb megítélés szerint is kimeríti a rágalmazás, becsületsértés fogalmát.

Továbbá azt is írja, hogy szilaj veszett gyűlöletet érez a királyi közösség tagjaival szemben, érzése még fokozódik is. Nem átallja kimondani, hogy ha kívüle rá ember nem akad, a hóhérságot majd maga folytatja. Ez kimeríti a közösség elleni izgatás fogalmát.

Bár s szerző titkolja kilétét, néhány támpont akad a nyomozás megkezdéséhez. A felszólítás írójának valami köze lehetett két korábbi súlyos bűncselekményhez, a Lamberg- és a Latour-gyilkossághoz. Az újságok beszámoltak ugyan a történtekről, de az elkövetés módját a nyomozás érdekére való hivatkozással nem közölték. Honnan tudhatta akkor a szórólap írója, hogy egyiket késsel, másikat kötéllel ölték meg?

Tisztelt Rendőrkapitányság! Feljelentést teszek ismeretlen tettes ellen rágalmazás, becsületsértés, életveszélyes fenyegetés, közösség elleni izgatás, emberölésre való felbujtás ügyében. Kérem azonnali intézkedésüket.

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük