Fődíjat nyert Goztola Krisztina a Bujtor István Filmfesztiválon

aa_96.jpgKisjátékfilm kategóriában a Les recherches continuent – Engedj el! című alkotás lett a nyertes a IX. Bujtor István Filmfesztiválon. A francia-magyar koprodukcióban készült film főszereplője Goztola Krisztina volt, aki első ízben mutatkozott be producerként, és osztatlan sikert aratott.

Augusztus 18. és 20. között immár kilencedik alkalommal rendezték meg Balatonszemesen a Bujtor István Filmfesztivált, ahol a független filmes alkotókat, alkotóközösségeket díjazták négy kategóriában.

A zsűri idén a Les recherches continuent – Engedj el! című pszichológiai drámát ítélte meg a legjobb kisjátékfilmnek, ami a legnépszerűbb olasz krimiíró, Giorgio Scerbanenco műve alapján készült. Scerbanenco több mint 50 regényéből és novellájából eddig tizenkettőt filmesítettek meg.

A film egy négyéves kislány eltűnéséről szól. A történet szerint az édesanyát alakító Goztola Krisztina kétségbeesetten berohan a rendőrségre, mondván, hogy elrabolták a gyermekét, és a végsőkig harcol a megtalálásáért.

A thriller Párizsban játszódik, de mivel a főszereplő egy olasz származású nőt alakított, ezért a forgatás ideje alatt beszédtanár foglalkozott vele, hogy a francia játékban érződjön az olasz akcentus.

A 17 perces kisfilmet Clayton Burkhart rendezte, aki lyan nevekkel dolgozott, mint Kate Moss és Christy Turlington. A másik két férfi főszereplő az olasz származású Xavier Bonadonna, aki a filmben Krisztina férje, és Eric da Costa, aki a nyomozót alakította.

Az Engedj el! Goztola Krisztina 2017-ban alakult saját produceri irodája, a Budapest-Párizs központú JONA FILMS PARIS első kisjátékfilmje volt.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.