Nem érted már a címet sem? Én sem. Mit nem értünk egymás mellébeszélésén? Többértelmű, többértékű, több jelkészletű a kommunikációs eszköztárunk. Mi volna, ha valóban ugyan azt gondolhatnánk? Kikérem magamnak, hogy te azt gondoljad rólam!  

 

Nem érted már a címet sem? Én sem. Mit nem értünk egymás mellébeszélésén? Többértelmű, többértékű, több jelkészletű a kommunikációs eszköztárunk. Mi volna, ha valóban ugyan azt gondolhatnánk? Kikérem magamnak, hogy te azt gondoljad rólam!  

Kedves volt tanítványom!

Mivel már nem vagyunk tanár-diák viszonyban, talán mást is elmondhatnék, amit fontosnak tartanék. Eddig sok mindenben meg volt kötve a kezem. Ha valakinek korábban problémája volt a számítógépes egérfogásával, akkor rátettem a kezem a kezére, és rávezettem a mozgástechnikára. Ma a testi kontaktusnak oktatási körülmények között ez a formája tiltott. Még félreértik!

Egy felnőtt oktatási csoportnál a vizsgaosztályzatokat nyilvánosan nem ismertethetem a személyességi okok miatt. Az eredményt (a pont és százalékértékeket) igen, a százalékhatárhoz illesztett jegyeket kötelező, tehát akkor mit is tilt a törvény? Itt bölcsészeknek adok elő CMS-Joomla-t. Az én meglátásom szerint a CMS publikáció mosógép-intelligenciát igényel. Ez nem lekicsinylő jelző, hanem korrekt alkalmazási feltételleírás. Ahogyan a multimédiás szövegszerkesztő-használat az íráskultúránk egy részét megváltoztatta, úgy erre a CMS is képes.

Mindazonáltal meg lehet különböztetni egy nyomdai igényességgel elkészült könyvet attól a szövegszerkesztette  anyagtól, amit magánkiadásban dobott az aluljáróba a szerző-kiadó. A hálós publikációra is igaz ez a minta. A CMS alapszintű megismerése pár óra (akár a go, a bridzs vagy a mahjong) és azután hosszan el lehet molyolni vele 🙂 Érted? Nem érted? Esetleg nem értesz egyet velem.

A szemeszter célzottan két információs kupacra épül, ennek egyik rész a meghirdetett Joomla (ami egy CMS nyelv), a mások része az az általam összehordott másodlagos információ (webfilozófia, biztonság, értékelhetőség, kereshetőség), ami olyan honlapépítéssel kapcsolatos anyag, amiből évekig lehetne előadásokat tartani feleslegesen; ugyanis ezek a technika és az etika napi változása miatt nagyon hamar elavulnak.

 A hallgatóknak elérhető előadási diáim a bennük lévő linkekkel jó kiinduló anyag: nem magolható, hanem vitatható és beszélgetési/megbeszélési alap. Én, mint tanár, nem jelenlétet nézek, nem tudáshiányt keresek, hanem információt akarok adni annak, aki fel tudja használni.

A mai írástudó nem lenne képes egy lúdtollat kihegyezni, egy kalamárist feltölteni, de néhány vizsgán még DOS anyagot is kötelező kérdeznünk. Én speciel Stonehendge-ről és az Antiküthérai (Antikytherai) mechanizmusról is tanítok, mint korabeli számítógépekről. Viszont nem várom el a hallgatóktól, hogy programozzák őket.

Hihetetlen gyors a fejlődés. A Moore törvény régóta ismert, és régóta nem csak a processzorok fejlődésére alkalmazzuk. Új technikák elsősorban új kérdéseket vetnek fel, másodsorban új lehetőségeket adnak, harmadsorban a régi módszerrel és gondolkodásmóddal ütköznek össze.

A súlytalanság lehetősége az fejlődés. A súlytalanság állapotában viszont nem lehet hagyományos pohárból inni, nem lehet sem töltő- sem golyóstollat használni. A National Geography egyik idei számában bemutatnak egy poharat, ami a gravitációs erő hiányát egy másikkal (a kapilláris) erővel pótolja: így kapunk egy szokatlan alakú, de használható ivóeszközt.

Van, akinek már a Klein kancsó is szokatlan alakú, pedig az csak egy kétdimenziós, egyoldalú önmagába forduló rugalmas kúp J. A Nasa állítólag több millió dollárt költött arra, hogy a csak normális gravitációs feltételekkel működő töltő- és golyóstollat pótló eszközt fejlesszenek ki az űrhajósaik számára. Az oroszok viszont grafitceruzát használtak. A történet akkor is jó, ha nem igaz.

Visszatérve a CMS-re. Egy biztonságos, profi, művészi honlap az SOHA nem lesz CMS alapú, hanem mindig kódsoros. Na és? Mózes a tízparancsolatot 40 napig véste, viszont ha lett volna CMS rendszere, akkor meg lett volna hamarabb, és akkor nincs az a mizéria az aranyborjúval, amit a türelmetlen várakozók hoztak össze.  A CMS egy nagyon leegyszerűsített honlapkészítő rendszer. Azért mert egyszerű, nincs benne egyediség, művésziesség, professzionális biztonság – olyan mint a Windows, és most ezt nem szidalmazásképpen mondom.

 

 

Annak idején, a CP/M korszakban, a Windows előtt, csak az dolgozhatott számítógéppel, aki maga összerakta és programozta.  Aztán az IBM felszabadította a maga licencét és bárki másolhatta a gépet, innentől kezdve lett olcsó (megvehető) gép, de még mindig érteni kellett a szoftverhez. Csak akkor lehetett az utca emberének is számítógépe, amikor leegyszerűsített (lebutított) és tipizált Windows került a piacra. Ott volt az Apple, ami nagyon jó volt – de az utca emberének még mindig drága. Még ma sem tudnék más operációs rendszert jó szívvel ajánlani egy informatikától távol állónak, mert Linuxból is sokfajta van, de a Windowsból a M$ mindig csak egyet (vagy kicsivel többet) enged a piacra, hogy ne lehessen problémázni a választással. Arról nem beszélve, hogy a dokumentumtípusok előírtak.

Jogszabály írja elő, hogy bármilyen operációs- és alkalmazott szoftverrendszer használható, de az állami pályázatokra M$ típusúakat kell beadni, a feltételeket azzal lehet átvenni, és az állam is azt adja kedvezménnyel, ami korábban kifizetett (kifizettünk).

Kényszerpálya – de működő. Több alkalommal meghúzta az a kártyát a Microsoft (illetve Bill Gates) hogy nagymennyiségű ingyenes terméket osztott szét (DOS, Word for DOS, Windows változatok) és később a rászoktatott fogyasztókra a BSA-t uszította: fizess vagy fizess. A Vista esetében már a cégek (az Egyesült Államokban) felháborodottan utasították vissza a mézesmadzagot! Érted? Nem érted? Esetleg nem értesz egyet velem.

Szóval a hálózati publikáció az ma, a web 2.0-es korszakban, létszükségletnek is nevezhető. Akkor annak az eszköztára is olyan. A mai asztali számítógépek az operációs rendszer telepítését egy feltételezett környezetre meg tudják oldani felhasználói segítség nélkül. Az operációs rendszerek a hálózati kapcsolódást már telepítés közben meg tudják oldani egy feltételezett körülményrendszerben. Ha mindenkinek ugyanolyan a fizimiskája, akkor az orosz borotválógép jól működik.

Akinek másfajta, azt az első néhány esetben majd fazonra vágja, és ő is olyan lesz. Az egyedi igényekhez egyedi tudás, egyedi eszköztár szükséges, amihez cicerézi kellene (cicere = idő) , de abból soha nincs elég. A tartalom pedig szükséges. Születik, osztódik, fogyasztódik. A televíziós híradó anyagának hússzorosa kerül ki a hálóra, mint ingyenes, hírkiegészítő anyag. Tehát a szerzői jogvédettnél többet adnak ki, maguk a jogtulajdonosok, hogy az ingyen fogyasztók nézzék meg őket, és fizessenek – az idejükkel, amikor megnézik a hirdetéseket, bannereket. Cicere = idő.  Ennek ellenére komoly vetélytársa hivatalos médiának a maszek. A bloggerek, twitteresek, közösségi portálosok, akik küldik az infokat körbe sufni-mti jelleggel. Ellenőrzés (hitelesség) kérdéses, de miután posztmodern korban élük, és a nagyok is hazudnak, emiatt ez nem olyan komoly különbség.

Az iraki háború és a Microsoft Word világvezető szerepe hasonlóan hazugságra épült, és ezek visszaállíthatatlan tények. A bíróság utólagos döntése mindig pénzügyi jellegű, és sokkal kisebb a büntetés, mint a korábbi hasznon. Az erkölcsi kár viszont korunkban már egyszerűen értelmezhetetlen. Annak idején, ha kigolyóztak valakit a kaszinóból, akkor öngyilkos lett. Ma, ha kigolyóznának valakit, az vagy alapít egy másikat, vagy megveszi a kaszinót, és a többieket pakolja ki. Erkölcs? Értelmezhetetlen. Érted? Nem érted? Esetleg nem értesz egyet velem.

Hess András 1472 -ben Budán alapította az első magyar nyomdát, ami egy évig működött. Ebben az a különösen érdekes, hogy míg a többi országban a Biblia volt az első kinyomtatott mű, nálunk a „Magni Basilii de legendis poetis" című munka került ki, majd egy politikai összegzés, a Thuróczy János krónikájának alapján készített Chronica Hungarorum, amely Chronicon Budense (Budai Krónika) név alatt vált ismertté. Ez abban a korban annyi érdeklődésre tartott számot (bestseller), hogy többen kézzel másolták, és míg a kézzel írt másolatokból kilenc darab maradt meg, az eredeti nyomatból mindössze hat. Ha lett volna már akkor szerzői jogi törvény, ez bizony kalózmásolat lett volna!

Persze nem mindig az értékes a közkedvelt. A sláger, a celeb, a divat bizonyos elemei befolyásolhatók, de egy részük nem. És nagy részük értékítéleti szempontból vitathatatlanul vitatott. Übergagyi – az IHM szerint. Egyetértek.

Szóval technikai eszközzel (CMS, nyomdagép) létrehozol valamit, de mivel töltöd meg?

Ülök a teám mellett és ránézek a másikra. Az enyém pörkölt maté tea, mellette sós teasütemény. Ella előtt forró csokoládé gyümölcslekváros goffrival. Az biztos, hogy egyikünk sem szeretne cserélni. A laptopomon van Windows és Linux. Multibút. Milyen lenne kettőnk itala így egyben? Egy osztott pohárban? Legfeljebb egy asztalon? Ez a határ? Határtalanul sajnálom.

„Übergyagyi, leállt az agyalapi, úgy kell, mint a frissen szedett porcukrozott kutyagumi." (Irigy Hónaljmirigy)

A cikk második része: http://www.euroastra.info/node/35449

linkek

Lovászi Nándor Zsolt szakdolgozata: A Joomla! tartalomkezelő rendszer

bemutatása http://nagygusztav.hu/lovaszi-nandor-zsolt-a-joomla-tartalomkezel-rendszer-bemutatasa

Klein kancsó http://hu.wikipedia.org/wiki/Klein-féle_palack

IHM- Übergagyi (Gumimaci-paródia) http://www.youtube.com/watch?v=gcqXu4Zq94&feature=fvw

„A" Montázs teaház http://www.montazsteahaz.hu/

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük