Gagyisztán kismacskái

S eljött a karácsony idén is. Már az előzetes készülődések sem a legjobb hangulatban teltek. No nem személyesen, hiszen az kinek-kinek szinte magánügye. De bármerre járva az amúgy sem túl optimista magyar igencsak a panaszra hangolhatta magát. Ezzel pedig akarva, nem akarva az egész környezetét. Van válság, és gördülő sztrájk, sztrájkfenyegetés és karácsonyi vásár.

S eljött a karácsony idén is. Már az előzetes készülődések sem a legjobb hangulatban teltek. No nem személyesen, hiszen az kinek-kinek szinte magánügye. De bármerre járva az amúgy sem túl optimista magyar igencsak a panaszra hangolhatta magát. Ezzel pedig akarva, nem akarva az egész környezetét. Van válság, és gördülő sztrájk, sztrájkfenyegetés és karácsonyi vásár.

Az ember gyereke és felnőttje azt hihetné, hogy legalább ez utóbbi jelenthetne valami kikapcsolódást. Elvégre egy kis igazi vásár fia kijár. Neki, hogy beszerezze és a szeretteinek az öröm. Ezzel óhatatlanul neki is az öröm, hogy örülhet örömöt látni a másik felcsillanó szemében. A szándék azonban kevés volt a karácsonyi kirakodásokkor és az utolsó nagy nekibuzduláskor is.

Ennek egyik kétségtelen oka az, amiről a bevezetőben is szó volt. Az egész készülődést megkeserítette az, hogy sokáig bizonytalan volt, az ajándékozó esetleg eljut-e az ajándékozotthoz, ha az pár kilométerrel odébb lakik. Mert a fűtött szakszervezeti irodából szinte egész biztosan látszik a sztrájkpotenciál megléte, mint a pályaudvar várócsarnokából. A biztos szakszervezetisnek kijáró fizetés mögül az, amikor valakinek ez a pár nap a kikapcsolódás. A készülés öröme, melyet megmételyezni könnyű volt könnyű szívvel a világba nyilatkozni. Az utazni vágyók pedig legyenek hálásak, és érezzék szívességnek egy kis zsebféltő csoporttól, hogy rájöttek nagy nehezen a tényre. A karácsonyi készülődés során megmérettek, és pihénél is könnyebbnek találtattak. Nem szakszervezetileg és nem is politikailag. Emberként a válságzivatarban.

De természetesen a készülődés, és vásári zsibongás ettől még lehetett volna bárányfelhős is csupán. Ám olykor belekiabált a különben ésszerű felhívás: „Vigyázzanak értéktárgyaikra, és zsebeikre". Hát igen. A zsúfolt helyeken megjelentek az ünnep vámszedői. Akik számára a karácsony nem a szeretet ünnepe, hanem a zsebek metszésének lehetősége. Metszettek is, mivel ismerőseim közt is volt, akinek tárcája más zsebében landolt. A szeretet közbizalma pedig így vált a múlté. Mondanók persze, hogy a közbizalom amúgy sem jár a fellegekben. De a politika, szerencsés esetekben, oly távoli ilyenkor, s oly közeli a vásár.

A vásár, melynek forgataga sok mindent feledtethetne. Ha tenné. De aligha teszi, ha alig érdemes odafigyelni arra, amit kínál. Mert tegye a szívére a kezét a nyájas olvasó, és legyen őszinte a válasszal. Legalább önmagának megsúgva, hogy vajon mindenkinek, akit megajándékozásra érdemesnek talált megtalálta-e az igazit? Azt, amire úgy magában csettint az ember: „Igen, pont ez lesz a jó!". Mert más mint amit a szomszéd sarkon is kapni, Mert más, mint amit egy éve, vagy akár három éve is kapni lehetett. Az az igazi, melyet érdemes szépen becsomagolni, és a fa alá tenni. Nem kipipálva az ünnepet, hanem átérezve annak évezredes üzenetét.

Természetesen biztos volt olyan a vásárban, amire az ember szívesen „lecsap". Mert kis átalakítással, ötletes személyes csomagolással meg fog felelni ismerőseinek. Vagy, mert jó lesz valamire. De legalább nem fordul el tőle az ember szemtengelye, ha ránéz. Ám összességében azt hiszem a sorok írója nincs egyedül, ha úgy érezte a bódék világában, hogy útlevelet kapott gagyisztánba. Igaz, nem kötelező a bódévárosokat, a köztereket járni. Kockáztatva a besorakozást azok közé, akik a praktikum oltárán áldozzák fel az ünnepeket.

Ez azonban óhatatlanul felveti a kérdést, hogy tudunk-e másként viselkedni. Tudjuk-e még azt, hogy a szeretet nem megvehető, nem önző és nem hivalkodó? Ahogy azt sok ideje leírta leveleiben az ókori bölcs, Pál apostol: „a szeretet nem irigykedik, a szeretet nem kérkedik, nem fuvalkodik fel." Vagy egyszerűbb befizetni az ünnep adóját? A bódék forgalma és kínálata azt sugallja, hogy sokkal inkább a konvenciók iránt, mint a szándék iránt vagyunk fogékonyak. Persze, mint gyarló ember mindezt leírva sem vethetnék sok követ azokra, akik a boltokban keresik a megoldást. A tapasztalat sem jöhetne másként, mint azzal, ha nem ugyanott, ugyanazt látnám.

De néha talán nem árt megállni ebben a rohanásban, és végiggondolni a társadalmi elvárások szorításában, hogy az ünnep vajon valóban a gagyisztáni kirándulásról szól-e. Arról, mint az Harry Potter unokatestvérénél, aki az ajándékok darabszámával méri a szeretet fokát? Vagy inkább arról, ha legalább lélekben meg tudunk simogatni egy árva kismacskát. Tudva, hogy ezzel nem tudunk a világ összes kiscicáján segíteni. Ám a gondolat melegével segíteni azt az egyet, aki karmolva talán, de elfogadva szeret. S szerethető akár egy szál gyertyát is gyújtva egy puszta szobában. Emlékezve a szeretet profétájára, ahogy megszületett a jászolban.

Simay Endre István