A gyermeki jogainak széles tárházát definiálhatjuk annak függvényében, hogy milyen irányból közelítjük meg a gyermek jogait. Vagy akár a jogok érvényesülését, érvényesítésének lehetőségeit általában. Ez különösen akkor lehet kritikus pontja a mindennapoknak, ha valami gond van. Mert általában ott kezd szerepet kapni az a kérdés, hogy mit tehetünk, mit kell, illetve mit kellene megtennünk. A gyermekek esetében ez értelemszerűen két területen lehet különösen, sarkalatosan befolyásoló tényező. Az egyik az iskola világa általában, míg a másik a gyermekvédelem. A maga saját problémáival, és a gyermek hatékony védelmének megcélzásával.

A gyermeki jogainak széles tárházát definiálhatjuk annak függvényében, hogy milyen irányból közelítjük meg a gyermek jogait. Vagy akár a jogok érvényesülését, érvényesítésének lehetőségeit általában. Ez különösen akkor lehet kritikus pontja a mindennapoknak, ha valami gond van. Mert általában ott kezd szerepet kapni az a kérdés, hogy mit tehetünk, mit kell, illetve mit kellene megtennünk. A gyermekek esetében ez értelemszerűen két területen lehet különösen, sarkalatosan befolyásoló tényező. Az egyik az iskola világa általában, míg a másik a gyermekvédelem. A maga saját problémáival, és a gyermek hatékony védelmének megcélzásával.

Az is nyilvánvaló, hogy amikor a hatóság, bármilyen kesztyűs kézzel is tegye, de kívülről kell, hogy beleavatkozzon a családi rendszerbe, már nagy baj van. S az is természetes, hogy ennek lehetőségei, de még a beavatkozási pont meghatározása is, koronként változó. Változó volt a történelem során, és folyamatosan változhat a jogi környezet függvényében szinte bármikor. Ez utóbbival kapcsolatban ugyanakkor érdemes megjegyezni, hogy a szinte bármikor megváltoztatható törvényekkel szemben, a valóságban a gyermekkel kapcsolatos bármely tevékenységnek a stabilitás irányába kellene mozdulni. Sajátos kettősséget okozva akkor, ha a történelmi példákat tekintjük. Ameddig ugyanis szinte kizárólag a szokásjog, vagy a dinasztikus birodalmak évszázados élettartamú jogrendszerei határozták meg a gyermeknevelés jogi környezetét, az kétségtelenül kiszámíthatóbb, és stabilabb volt. Függetlenül attól, hogy a valóságban milyen jogokat biztosítottak a gyermekeknek. A mérleg másik serpenyője éppen ennek a hátránya. Bármi beavatkozás nehéz, és számos előítélettől terheltté válhat.

A valós lehetőségek ugyanakkor ennél szélesebbek. Annak mintájára, ahogy számos társadalmi, együttélési normát úgy tartunk be, hogy nem gondolunk percenként az esetleg ezeket is szabályozó írott rendelkezésekre. Ez egyrészt a döntések gyorsaságát is segíti, de egyfajtareflexes viselkedésként jelenik meg a mindennapokban az a viselkedési mintázat, mely a társadalmi túlélés egyik záloga. Végső soron a gyermekek védelme sok szempontból még ennél is mélyebben bedrótozott. Ami a fizikai védelmet, a biológiai túlélés biztosítását illeti az kétségtelenül. Az emberi társadalmak egyik fonáksága talán éppen az, hogy sok más biológiailag biztosított viselkedési lehetőséghez hasonlóan ezt is képes felülírni. Így a gyermekvédelemnek nem egy esetben akár a gyermek fizikai létének védelmét is el kell látnia. Noha a törvényeken kívül a gyermek környezetét alkotó többi ember képes csak a gyermek fejlődésének elősegítésére.

Ez talán triviálisnak látszik. Mindaddig, amíg a mindennapok gyakorlatába bele nem gondolunk. Az a fentiekkel szemben azt mutatja, hogy akár még az iskola, pontosabban az iskolában ténykedők, de még a szülők esetében sem feltétlenül egyértelműen jelenik meg az a hozzáállás, amit különben a jog a maga olykor suta eszköztárával biztosítani szeretne. S nem is feltétlenül olyanokra gondolhatunk csak, mint a fizikai bántalmazással felérő nevelési gyakorlat megjelenése egyes esetekben. Elegendő arra gondolni, hogy nem egyszer találkozhatunk akár tanárok, akár szülő esetében olya hozzáállással, mely a gyermeket egyfajta megtűrendő objektumként kezeli. Még akkor is, ha a gyermek nem a család „nem várt, de jött" alapon megszületett tagja. Sok esetben olyan probléma is felmerülhet, hogy a szülő egész egyszerűen nem tud mit kezdeni a gyermekkel. Például mert a saját gyermekkorából származó emlékek erre nem teszik alkalmassá. Akár azért, mert ilyen emlékek csak szerény mértékben állnak rendelkezésére. Vagy olyanok ezek az emlékek, amiről csak azt, tudja, hogy nem szeretné követni azokat, de nem rendelkezik más pozitív mintával. Ilyen esetben tehát tulajdonképpen a szülőnek kellene először megtanulnia azt, amit korábban a szokásjogok akár évszázadokig örökíteni voltak képesek.

Ilyenkor, feltéve, hogy a gyermekkel találkozó pedagógus eléggé képes felnőni a feladathoz, az a különös helyzet alakulhat ki, hogy a tanárnak alapvetően a szülőt kellene a tanítás tárgyává tennie. Mindezt olyan körülmények között, amikor óhatatlanul a család belvilágába tesz beavatkozást. Márpedig ez sokszor automatikus ellenérzést vált ki. Nem egyszer éppen azokból a legerősebbet, akiknek leginkább problémáik vannak. Mert valamilyen szintű ismeret még a problémák felismeréséhez is szükséges lenne. Természetesen az iskolákban dolgozó pedagógus ilyenkor akár legyinthet is, de ilyenkor óhatatlanul elindulhat a gyermek egy olyan úton, mely aztán tényleg a jogszabályvilágban köt majd ki a végjátékban. Miközben természetesen elismerjük, hogy vannak olyan problémák, ahol nem megúszható a jogszabályok megtámogatta gyermekvédelem, a kisebb problémák esetén, és nem egy esetben még a nagyobbakban is eredményes lehetne egy, a szülőkön keresztül ható beavatkozás.

A kulcskérdés ilyenkor az lehetne, ami az előzőekben kritériumként szerepelt. Mennyire van a pedagógus felkészítve arra, hogy a problémásnak tűnő gyermek esetleg szintén problémás szüleivel hatékony kommunikációs kapcsolatba lépjen. Sőt! Leegyszerűsítve a helyzetet, nem egy esetben az is kérdéses, hogy a pedagógus a szülőkkel való kommunikációra általában mennyire van felkészítve. Márpedig a gyermek védelme nem egy esetben itt kezdődne. S akkor talán nagyobb esély lesz a tanári munka során azt is elérni, hogy amikor a gyermek majd felnövekszik, számos olyan kérdésben ösztönösen a olyan viselkedést tanúsítson mely felér a jelenleg nem egy esetben csak a jogszabály szigorával kikényszeríthető, és a gyermekek érdekeit szolgáló megoldásokkal. Mert a leghatékonyabb gyermekvédelem valószínűleg nem a jogi, hanem a belső attitűdökön nyugvó, közvetett megoldásokon nyugszik.

 

Simay Endre István

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük