Gyurcsány Ferenc miniszterelnök

Tegnap – 2007-06-25 – Gyurcsány Ferenc átadta a Heim Pál Gyermekkórház újonnan kialakított sürgõsségi osztályát. Avatóbeszédét az alábbiakban adjuk közre szószerinti leiratban:

 Gyurcsány Ferenc miniszterelnök

Tegnap – 2007-06-25 – Gyurcsány Ferenc átadta a Heim Pál Gyermekkórház újonnan kialakított sürgõsségi osztályát. Avatóbeszédét az alábbiakban adjuk közre szószerinti leiratban:

 

 

Fõigazgató úr! Hölgyeim és Uraim!

 

Az osztályról sokkal többet tudnak azok, akik itt élik az életüket – betegként is, orvosként is, vezetõként is. Nagyon szépen köszönöm, hogy meghívtak erre az átadási ünnepségre, hadd mondjak néhány mondatot úgy az egészrõl is.

 

Mostanság nemcsak az egészségügyi intézmények, orvosok, betegek gondolkodását tölti ki az egészségügy világa és annak hétköznapjai, hanem – függetlenül attól, hogy éppen mennyire van szükség azonnali segítségre – mindegyikünk nagyon sokat beszél az egészségügyrõl. Olyan sokszor mondták már azt nekünk, különösen orvosok, az egészség jövõjéért aggódók, hogy: Értsük már meg, az egészség és az egészségügy az befektetés, és akként kell kezelni. Azt gondolom, hogy én ezt nagyon is értem. Nagyon is. Ez a kormány is érti. De ha ez befektetés, akkor ezt nagyon komolyan kell venni. Nagyon komolyan kell venni a tekintetben is, hogy minden mozzanat, ami az egészségügyben történik, az arról is szóljon, hogy õrizzük és óvjuk a benne rejlõ lehetõséget és mindazokat a forrásokat, amelyek rendelkezésünkre állnak.

 

Muszáj azt mondanom, hogy ma az egészségügyben a legdöntõbb érdekeltség az, hogy költsünk és nem az, hogy befektessünk. Az egészségügyben szinte minden szereplõ ma akar nagyon sok szolgáltatást eladni vagy kapni és jövedelmet szerezni. Éppen azzal áll ellentétben az egészségügy egész mostani mûködése, amit a leginkább szeretnénk, hogy befektetésnek tekintsük azt.

 

Bárhová nézek az egészségügyben, mindenütt a perc, a pillanat, az aznap fontosságát látom. Azt gondolom, hogy aki felelõsséget érez, annak meg kell fordítania ezt a logikát. Az építkezõ egészségügyet kell a középpontba állítani a mindennapokban költeni akaró egészségügy helyett.

 

Akik ma az egészségügy életét meghatározzák, azok ettõl alapvetõen eltérõ érdekeltséggel rendelkeznek. Ha megkérdezik a fõigazgató urat vagy az orvosigazgató asszonyt, azt mondják, hogy szeretnének sokkal több szolgáltatást nyújtani és sokkal több pénzt kapni minden hónapban. Ezt fogják mondani. Ha megkérdezik a betegeket, a rászorulókat, azt fogják mondani: Szeretnénk, ha költéseinknek, egészségügyi vásárlásainknak semmilyen korlátja nem lenne. Függetlenül attól, mennyit fizettünk be biztosítottként. Minket senki ne korlátozzon abban, hányszor megyünk orvoshoz, hová megyünk, mit kapunk, mindenbõl a legmodernebbet akarjuk. Ha megkérdik a gyógyszergyártókat, mind azt fogja mondani, hogy: Azt szeretnénk, ha a legdrágább, a legújabb gyógyszert a legnagyobb számban tudnánk eladni. És folytathatnám a sort.

 

Én meg azt mondom: a jövõ nagyjából az, amit itt látunk. És ahhoz kell nagyon sok pénz, hogy ilyen legyen az egészségügy, mint amit itt látnak. Nem ahhoz kell sok pénz, hogy minden nap újra és újra sokat költsünk, hanem ahhoz, hogy a költéseinket leginkább erre tudjuk fordítani.

 

Itt van a biztosítós vita. Megemelem a kalapomat azok elõtt, akik ennek minden részletét ismerik. Ebben elég sok hitvita van. Szeretném világossá tenni: azt szeretnénk, ha valóságos biztosítónk lenne. Egy nemzeti társadalombiztosítás, amiben lennének olyan szereplõk, akik azért küzdenek, hogy nekünk jó legyen. Ma leginkább mi magunk küzdünk azért, hogy kézen-közön valahogyan jó ellátást kapjunk. Keressük az ismerõsöket, a barátokat, keressük a legjobb orvosokhoz vezetõ telefonszámokat. Keressük, lehet-e a hatágyas helyett plusz ráfordítás nélkül kétágyas szobába feküdni.

 

Éppen olyan módon, kapcsolatok és elõjogok alapján mûködik az egészségügy jelentõs része, mint a nagy átkosban, 1990 elõtt nagyon sok minden más. És épp úgy magunkra hagyottak vagyunk, mint annak idején. Ezért kell megváltoztatni. Azért, hogy erõs képviseletünk legyen, hogy valóságos biztosító legyen, de nem szegényeké és gazdagoké, hanem mindannyiunké. Erõs társadalombiztosítás, versengõ pénztárakkal, bennünket képviselõ erõs intézményekkel.

 

Orvosok, egészségügyi dolgozók, intézmények, a biztosítókban ott lévõ magánérdekeltséggel – ez adja a dinamizmust, de a köztulajdon többségével ez adja a biztonságot is. Errõl beszélünk. Hosszú-hosszú évtizedek mozdulatlansága után ez egy rendkívül nehéz átmenet. Rendkívül nehéz. A sokáig elkötött felkar alatti terület elõbb-utóbb zsibbadni, majd kékülni fog, legvégén elhal – ugye, jól mondtam fõigazgató úr? – majdnem jól mondtam. Ha sokáig elkötöttük a magyar egészségügy belsõ, igazi véráramlását, megóvtuk a változásoktól és mozdulatlanná merevítettük évtizedeken keresztül, akkor nagyon nehéz újra engedni, hogy a mozdulást lehetõvé tévõ vért – okos, szabályozott változások sokaságát elengedjük. Elõször zsibbadni fog, mint ahogy idõnként zsibbad, idõnként szúr, idõnként kényelmetlen, tudom jól. De a vége az, hogy eltûnik az a mérhetetlen különbség, amit idõnként látunk, ha eljutunk egy nagyon jó külföldi kórházba. Errõl szól az egészségügy átalakítása.

 

Akik pedig ezt megcsinálták, azoknak gratulálok. Legyen ez minta sokak számára. Adjon ez hitet és erõt azoknak, akik most kívánják felújítani saját intézményüket, hiszen egyre inkább ezt a minõséget szeretnénk látni Magyarországon mindenütt.

 

Köszönöm azoknak, akik erõfeszítést tettek és gratulálok azoknak, akik nem lankadtak és tették a dolgukat. Ezzel a sürgõsségi osztályt rendeltetésének átadom.

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük