2024.április.18. csütörtök.

EUROASTRA – az Internet Magazin

Független válaszkeresők és oknyomozók írásai

Három nap a tettek mezején

4 perc olvasás
<p><span class="inline left"><a href="/node/19072"><img class="image thumbnail" src="/files/images/72ora.thumbnail.jpg" border="0" width="100" height="75" /></a></span>A budapesti Erzsébet téren került sor a 72 óra kompromisszum nélkül elnevezésű szociális-karitatív projekt megnyitó ünnepségére október 24-én, pénteken reggel.</p><p>

72ora.thumbnailA budapesti Erzsébet téren került sor a 72 óra kompromisszum nélkül elnevezésű szociális-karitatív projekt megnyitó ünnepségére október 24-én, pénteken reggel.

72ora.thumbnailA budapesti Erzsébet téren került sor a 72 óra kompromisszum nélkül elnevezésű szociális-karitatív projekt megnyitó ünnepségére október 24-én, pénteken reggel.

A megnyitó helyszínén tettrekész fiatalok gyülekeztek, akik életükből most önkéntesen arra szánnak 72 órát, hogy másokért tegyenek valamit. Az egész országban 1600 fiatal jelentkezett előzetesen a mintegy 200 projektre – mondta el köszöntőjében Jakab Rita, a rendezvény országos főkoordinátora, az Ökumenikus Ifjúsági Iroda (ÖKI) munkatársa.

Ezután Veszelka Tamás, a Budapesti Református Egyetemi és Főiskolai Gyülekezet lelkésze és Papp Zoltán, az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye ifjúsági referense rövid áhítatot tartott.

„Vallom, hogy szakítani kell a 'sekrestye-kereszténység' gyakorlatával. A mai európai – és különösen is a magyar – társadalomban rendkívül jelentősnek tartom az olyan kezdeményezéseket, amelyek a hagyományos egyházi keretek közül kilépve a társadalom felé is megmutatják, hogy a kereszténység több a szemlélődésnél, a gyülekezetekben, a templomok falain belül zajló életnél" – írta üzenetében a részt vevő fiataloknak Fabiny Tamás, az Északi Evangélikus Egyházkerület püspöke.

kep.thumbnail 44A katolikus egyház képviseletében Spányi Antal székesfehérvári megyéspüspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia karitász-ügyekért felelős püspöke volt jelen a megnyitón. Beszédében így fogalmazott: „Itt ti most azért jöttetek össze Jézus Krisztus nevében, félretéve minden felekezeti különbséget és szeretettel látva olyanokat is, akik talán egyetlen felekezethez sem tartoznak, csak megmozdul a szívükben valami tenniakarás, hogy két dologban segítségére legyetek ennek a világnak: nem szavak szintjén, hanem a tettek erejével. Az egyik dolog, hogy világosan érezzük, kötelességünk erre a világra vigyázni, élhető formában átadni a bennünket követő nemzedékeknek. Kell, hogy ezek a tettek mindenkit arra indítsanak, hogy végre mi is vigyázzunk arra, amink van." Spányi Antal másrészt kiemelte annak fontosságát is, hogy számos projekt célja a rászorulóknak nyújtott segítség, amely az egymásért vállalt felelősséget erősíti a fiatalokban. A püspök végül Isten áldását kérte a fiatalok munkájára. Ezután Peterdi Dánielnek, a Baranyai Református Egyházmegye esperesének köszöntő szavai hangzottak el.

A Katholische Jugend Österreich (osztrák katolikus ifjúsági szervezet) képviseletében Bécsből érkezett küldöttség nevében Markus Muth osztrák szövetségi ifjúsági lelkész szólt a fiatalokhoz. Magyarországon ugyanis ezúttal már az osztrák rendezvénnyel időben összehangolva zajlik a 72 óra kompromisszum nélkül, melynek alapötlete pár évvel ezelőtt Ausztriából érkezett hazánkba. Ezzel kapcsolatban az ifjúsági lelkész a Magyar Kurír szerkesztőségének elmondta: ez alkalommal szerte Ausztriában mintegy 5000 fiatal vesz részt összesen 403 projektben. Az osztrák vendégekkel együtt Bosznia-Hercegovinából, Szlovákiából, Szlovéniából és Svájcból is érkeztek fiatalok, hogy megtekintsenek néhány magyarországi helyszínt, és így átfogó képet kapjanak a projektről. Ugyanis a közeljövő egyik célkitűzése, hogy néhány éven belül már több országban, akár európai szinten is megrendezhessék ezt az egyre nagyobb népszerűségnek örvendő programot.

Végül Weinek Leonárd, Budapest XIV. kerületének polgármestere és Bagdy Gábor, a Fővárosi Közgyűlés KDNP frakciójának vezetője üdvözölte a kezdeményezést. Ezután kiosztották a fiataloknak a rendezvény pólóját, és egy közös fénykép után mindenki elindult a projektek helyszínére, hogy 72 órát áldozzon az életéből másoknak, önkéntesen, kompromisszum nélkül.

A megnyitó ünnepségen az Újpest-Belsővárosi Református Egyházközség Szövetség nevű zenekara teljesített zenei szolgálatot.

*

A projekteket koordináló Ökumenikus Ifjúsági Iroda egyik feladata programok szervezése, a másik pedig a keresztény fiatalok képviselete társadalmi téren. Egyik legismertebb projektjük a nyári országos ifjúsági fesztiválokon evangelizációs szolgálatot teljesítő KözösPont Misszió. Az iroda adta ki immár két alkalommal a Keresztény ifjúsági szálláshelyek című gyűjteményt is.

www.72ora.hu

Horánszky Anna/Magyar Kurir

EZ IS ÉRDEKELHETI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1973-2023 WebshopCompany Ltd. Uk Copyright © All rights reserved. Powered by WebshopCompany Ltd.