Nagyszabású Kodály-bemutató, látványos lovas felvonulás, találkozás a szereplőkkel!

Nagyszabású Kodály-bemutató, látványos lovas felvonulás, találkozás a szereplőkkel!

Kodály Zoltán népszerű daljátéka, a Háry János a debreceni Csokonai Színház előadásában két alkalommal,2011.  július 8-án és 15-én látható a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon.

Az egész estés családi programot a szereplők kosztümös lovas felvonulása vezeti fel: Mária Lujza kíséretével hintón, Napóleon a katonáival, Háry János a szerelmével és a huszárcsapatával érkezik a Margitszigetre, és fogadja a közönséget! A tisztelt nagyérdemű közönség a Szilágyi Dezső térről és a Jászai Mari tér 1-es kikötőjéből induló Színházi hajójárattal is jöhetnek a szigetre, ahol egy kellemes sétával a színes, díszes forgatagba csöppennek. Hogy teljes legyen az élmény, a díszes forgatagban a mézeskalács árus Sinkuné Nagy Emese mézeskalács-készítő munkáit, termékeit láthatják, vásárolhatják meg és vihetik haza a szép este emlékére, és egy fotósparaván is várja az érkezőket, ahol az este emlékére szuvenírt vásárolhatnak, illetve megörökíttethetik magukat. A felvonulás 19.30-kor indul, és a főbejárat előtti térre érkezik meg.

Kodály szép magyar meséje az álmok és a valóság birodalmáról minden korosztály számára élményt kínál. A nagyotmondó Háry zenében, táncban, prózában elmesélt, világra szóló történetei több száz közreműködővel és izgalmas képekben elevenednek meg a Margitsziget impozáns környezetében. Bizonyára mindenki ismeri a daljáték storyját, de azért elevenítsük fel néhány mondatban. Történelmi mese, mely a Habsburg birodalom idejében, a porosz-magyar határon lévő Nagyabonyban, a bécsi udvarban és Milanóban játszódik. A mesélő, a birodalmat szolgáló, a napóleoni háborúban jeleskedő, a nagyot mondó obsitos Háry János, aki csodálatos, humoros, kalandos történeteivel szórakoztatja hallgatóságát. A szereplők nem kisebb személyiségek, mint Mária Lujza osztrák császárlány, Ferenc József császár, és Napóleon, kinek csapatát Háry maga győzi le térdre kényszerítve azt, elsöprő győzelmet aratva felettük. További számos kaland, hihetetlen történet elevenedik meg, csodálatosan szép, látványos és izgalmas képekben, prózában és énekben a Margitsziget nagyszínpadán. Végre egy szép magyar értékes mesés történet a színpadon, mely minden korosztály számára örömet és maradandó élményt kínál, melyben a nagy magyar lélek szárnyal az álmok és képzelet világában, találkozva néha a valósággal.  

Az előadás rendezője Vidnyánszky Attila, címszerepben a Magyar Állami Operaház szólistája, Haja Zsolt látható. Látványtervező Alexander Belozub, koreográfus Gemza Péter, a debreceni szimfonikusokat Kocsár Balázs vezényli, további főbb szerepekben Miske László, Kun Ágnes Anna / Gál Erika, Böjte Sándor, Garay Nagy Tamás és Bódi Marianna láthatók.

Győződjön meg Ön is a Margitszigeti Szabadtéri Színpad egyedülálló varázsáról.

Jegyek országosan kaphatók az ismert jegyirodákban.

Jegyvásárlás kezelési költség nélkül online: www.szabadter.jegy.hu , személyesen a Szabad Tér Jegyirodában (Nagymező u. 68.) és a helyszínen.

Telefonos rendelés: 06 1 37 55 922

www.szabadter.hu  

 Lantai József

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük