Alig három hónap alatt több mint tízmillió forintot takarított meg tulajdonosainak a Servitor Pro Multis Kft., amelyet négy nagy magyarországi szerzetesrend alapított vagyongazdálkodásuk hatékonyabb működtetésére – áll a cég közleményében.

Alig három hónap alatt több mint tízmillió forintot takarított meg tulajdonosainak a Servitor Pro Multis Kft., amelyet négy nagy magyarországi szerzetesrend alapított vagyongazdálkodásuk hatékonyabb működtetésére – áll a cég közleményében.

A bencés, a ferences, a jezsuita és a piarista rend, valamint szakmai partnerük, a Portus Buda Group Zrt. azzal a céllal hozta létre ősszel a Servitor Pro Multis Kft.-t, azaz a „Sokakért szolgálni" elvet követő vagyonkezelő és vagyongazdálkodási tanácsadó társaságot, hogy támogassák az említett négy és a többi, kisebb szerzetesrend önfenntartó működését. Az együttműködés gyakorlati hozadéka többek között, hogy együtt kedvezőbb pozícióból tárgyalhatnak beszállítóikkal, és olcsóbban tudják üzemeltetni és működtetni oktatási, szociális, egészségügyi és egyéb célú intézményeiket, ingatlanjaikat.

A történelmi egyházak és intézményeik hátrányos vagyoni helyzetét az 1989 óta zajló kárpótlás csekély mértékben tudta megváltoztatni, ugyanis nem, vagy csak elenyésző részben kapták vissza termelőeszközeiket. Eközben fő tevékenységeik – az oktatás, a gyógyítás, a szociális ellátás – és ingatlanjaik fenntartása forrásigényes.

A bencések, a ferencesek, a jezsuiták és a piaristák ezért hoztak létre közös céget, amely az eddiginél jobban kihasználja a közös fellépésben rejlő lehetőségeket, és megbízhatóan, költséghatékonyan végzi a gazdálkodáshoz köthető feladatokat. A Servitor Pro Multis Kft. emellett segíteni szeretne a kisebb szerzetesrendeknek és egyházi közösségeknek azzal, hogy őket is bekapcsolja a közös beszerzési és fenntartási rendszerbe.

A Servitor Pro Multis Kft. sikeresen zárja első évét: 15 millió forintot takarított meg az alapítóknak és más egyházi szervezeteknek azzal, hogy egyebek mellett közösen szerzett be gázt és villamos energiát. A cég jövőre más területekre is ki akarja terjeszteni munkáját, hogy az így megtakarított pénzt a szerzetesrendek vállalt fő feladataikra, az oktatásra, az egészségügyi és szociális ellátásra tudják fordítani – írja a cég közleménye.

Magyar Kurír

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük