Legutóbb a Nyugati aluljáróban osztogatták. Ingyen volt, pedig elképesztően nagy az éréke, tulajdonképpen felbecsülhetetlen. Tényleg nem kellett érte fizetni egy fillért sem. Sosem kellett. Decemberben volt egy nap, amikor ingyen osztogatták, teljesen idegen embereknek… az ölelést.

 

Legutóbb a Nyugati aluljáróban osztogatták. Ingyen volt, pedig elképesztően nagy az éréke, tulajdonképpen felbecsülhetetlen. Tényleg nem kellett érte fizetni egy fillért sem. Sosem kellett. Decemberben volt egy nap, amikor ingyen osztogatták, teljesen idegen embereknek… az ölelést.

A mai világban folyamatosan rohanunk, tesszük a dolgunkat, csak sokszor elfelejtkezünk fontos dolgokról. Ezt egy ideig folytatjuk, persze csak addig, míg rá nem jövünk, hogy nem jó fele haladunk, valamit elrontottunk, valami hiányzik, valamit elfelejtettünk. Elfelejtettük, pl. azt, hogy társas lények vagyunk, szükségünk van más emberekre, ebből adódóan viszont más embereknek is szükségük van esetleg éppen ránk. Lehet, hogy csak egy percre kellene néha megállni, egy kicsit beszélgetni, egy pár szót váltani a másikkal, rámosolyogni, vagy megölelni.

 

1.1. 2.2. 3.3.
4.4. 5.5. 6.6.
7.7. 8.8. 9.9.
10.10. 11.11. 12.12.

Az első ingyen ölelés tőlünk nagyon messze történt meg, egy ausztrál fiatalember, Juan Mann által. Gondolt egyet, kiállt egy táblával az utcára, és megölelte azokat, akik ezt igényelték, akik „vették a lapot". Az akció felkerült az Internetre, így pillanatokon belül elég sokak számára ismertté vált. A fiúnak számos követője akadt szerte a világon, szervezetek, csoportok jöttek létre a Free hug-, ingyen ölelésért. 

 

13.13. 14.14. 15.15.

A decemberi Ingyen Ölelés akció a nyugati téri aluljáróban volt. Igyekeztem odaérni, hogy le ne késsem, azt a kezdeményezést, mely az idegeneknek szól, csak úgy, csak egy kis kedveskedés miatt, csak egy kis örömszerzés céljából. Mikor odaértem egy tucatnyi embert találtam (főiskolás diákok, és tanáruk) kint papírtáblákkal, rajta: Ingyen Ölelés- Free Hug, és számos más nyelven ugyanez, hogy a magyarul nem értő emberek is tudják mi történik, Ők is részesülhessenek az ajándékból. Az öleléssel társult köszöntések után egy kicsit beszélgettem, fotóztam, figyeltem az emberek reakcióit.

Egy idő után azt vettem észre, hogy a kezemben már nem fényképezőgép, hanem egy tábla van, így a másik oldalról is megtapasztalhattam az élményt. Sokan csak néztek, a legtöbben viszont mosolyogtak. Nem megvetően, nem szánakozva, hanem szívből, vidáman. Azt hiszem már elértük a célunk. Később azonban voltak olyanok, akik odajöttek, és megöleltek, a karácsony közeledte alkalmából boldog ünnepeket kívántak. Volt, aki csak annyit súgott a fülembe: „Nagyon szépen köszönöm."

Németh Krisztina

http://www.freehugscampaign.org/

http://www.free-hugs.com/

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük