2024.március.29. péntek.

EUROASTRA – az Internet Magazin

Független válaszkeresők és oknyomozók írásai

KÉT VÁR FUTÁS — Hollókő – Szécsény 2017. augusztus 26.

3 perc olvasás

ketvar_futas_plakat.jpgHollókő-Szécsény Két Vár Futás ötletének története korábbra húzódik vissza, egészen 2005-ig. Az akkor országosan is ismert 38-szoros magyar bajnok, 60 éves szécsényi lakos, Jusztin Ferenc születésnapját ünnepelte és tiszteletére futóversenyt szerveztünk a Budapest Sportirodával karöltve. A BSI akkori –mai vezetője is megdicsérte a szervezést, és amikor rendszeresen találkoztunk az országos rendezvényeken mindig emlékeztetett rá, hogy folytatni kellene és elindítani a versenyt újra.

Az idén újraindított, felfrissített rendezvény „nulladik” évnek szánjuk, mivel egy ilyen rendezvény szervezését legalább 1 évvel korábban meg kell kezdeni, gondolva itt a versenynaptárba való időben történő bekerülésre. Szerencsére a hátrányból, gyorsan előnyt kovácsoltunk, hiszen az évtizedes országos kapcsolatrendszerünket is használva gyorsan bekerült a verseny a vérkeringésbe. Itt külön köszönet jár Jusztin Ferenc továbbra is fáradhatatlan és önzetlen segítő munkájának.

A verseny folyamatosan fejlődik, igyekszünk minden tekintetben megfelelni az erős mezőnyben az elvárásoknak. Ennek érdekében online nevezést indítottunk a www.versenyzek.hu oldalon és ezen keresztül mindent megtudhatnak az érdeklődők a versenyről és nevezhetnek is. Elektronikus lesz továbbá az időmérés, kiemelten kezeljük a frissítést a várható melegben. Minden teljesítő befutóéremmel távozhat és még a 600m-es családi futásra is készítünk emléklapot, amelyre várjuk a családokat, szurkolókat egy kis kocogásra az Ófaluban. Reméljük egy jó és kellemes élménnyel a birtokukban, hogy jövőre még többen jönnek el hozzánk megismerve egyedi környezetünket és a kísérő programok is.

A kijelölt pálya nem könnyű, ami az itt élőknek nem újdonság, de gondolva a vendégekre, hogy ne érjen senkit meglepetés, szinttérképekkel is jelezzük ezt a résztvevőknek. A versenyre elfogadta meghívásunkat Kadlót Zoltán a félmaraton magyar csúcstartója, aki még mindig nagyon gyors.. de több jelenleg is az országos élmezőnyhöz tartozó atléta és a BSI  sportvezetői is jelezték már előzetesen részvételi szándékukat. Így a hobby és amatőr versenyzők számára is példaképként szolgáló elismert versenyzők részvételével elmondható , hogy sportszakmailag is elindulunk egy úton, amelynek mint ahogyan a bevezetőben jeleztem ez a „0.” km köve , és reméljük, hogy a lehetőségeinket minél hatékonyabban kihasználva egyre messzebb jutunk és sikerül egy országosan is elismert és jegyzett versenyt fölépítenünk, amely én azt gondolom, hogy a térségünknek is nagyon jó szolgálatot tesz majd.

A verseny útvonala elhalad a Hollókői Tájvédelmi Körzet mellett is, hogy több szempontból is megismerhetik térségünket az ide látogatók. Fontos, hogy jó alapokat rakjunk le, és ezzel megvessük a lábunkat a sikeres és színvonalas versenyek táborában, célunk egyértelműen egy hosszútávon is fenntartható komplex rendezvény kialakítása.

EZ IS ÉRDEKELHETI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1973-2023 WebshopCompany Ltd. Uk Copyright © All rights reserved. Powered by WebshopCompany Ltd.