Könyvbemutató - Bunyevácz Zsuzsa: A Szent Grál Keresése 2012 – új Korszak Hajnala

A szerző negyedik könyvének 2011. december 1-i bemutatóján a kötetről Kondor Katalin újságíró, a Magyar Rádió egykori elnöke tett fel kérdéseket az Alexandra Pódiumon.

Kondor Katalin a bevezető kérdésre, miért is érdemes ezt a könyvet elolvasni, maga adja meg a választ, mert olyan mű, amely a világ anyagi és szellemi létezéséről szóló magyarázatokat összefoglalja, s a szerző előző két, a tárgykörben írt művével együtt, választ próbál keresni a kérdésre, mi végre vagyunk itt a világban.

Ma már nem nagyon található olyan, magát szellemi lénynek tartó ember, aki manapság ne érezne valamifajta változást, ill. magában ne érlelné azt a fajta gondolatot, hogy olyan világban élünk, amely megérett a változásra.

Van aki drasztikusabban, van aki finomabban képzeli el, de úgy érzi, hogy ebből most már elég, ami itt folyik.

Mondhatnak a bölcsek, meg a politikusok bármit, nem hiszünk már annak, hogy ez a dolog megjavítható. Vannak olyan dolgok, amik ha elromlanak el kell dobni, javításra nincs lehetőség.

Ezt a könyvet azért érdemes elolvasni és azért fontos írás, mert hatalmas munka arról, amiről minden értelmes ember gondolkodik élete során. Ennek a könyvnek minden lapjáról órákig lehetne vitatkozni. Ez a harmadik kötet a témakörben, az előző kettő folytatásaként, érdemes a köteteket sorrendben olvasni. Tudást és reményt is kap belőle az olvasó, ami mai világunkban rendkívül fontos, bár a kettő manapság nem jár mindig együtt, pedig így kéne lennie. Vannak, akik meg tudják szerezni a tudást, de a reményt valahogy nem tudják magukban táplálni, vannak, akiknek csak reménységük van, az is nagy dolog, de a tudás nincs meg hozzá, márpedig a világban való eligazodáshoz ez nagyon szükséges. Ebben a kötetben mind a kettő benne van, hihetetlenül alapos módon.

Az emberiség tudásanyagából olyan óriási szeletet markol, ami miatt vannak, akik felteszik a (nem túl barátságos) kérdést a szerzőnek, maga írja ezeket a könyveket? Hogyan fér bele elfoglaltságába és idejébe ez a hatalmas tudásanyag, ilyen rövid alkotási időbe? „Ki írja helyette ezeket a könyveket?"

Bunyevácz Zsuzsa hallotta ezt a kérdést maga is, s örül neki. Egy-egy könyvet két évig ír, ami szerinte elég hosszú idő, s a könyvek írásakor egyéb elfoglaltsága nem volt. (Bár ebből nem lehet megélni…)

Az egész társadalomban érezni az értékvesztés jelenségét, mindenhol ilyen „tingli-tangli" dolgok vannak. Semmi extra nincs ebben a könyvben, mert aki elvégzett egy egyetemet, pl. a Műegyetemet, vagy a Gyógyszerész kart, ahol egy-egy vizsgaidőszakban ezer oldalakat kellett átnézni, annak teljesen természetes ez a kétéves könyvírási idő. A baj az, hogy ma általában leértékelődtek a tudományok a hétköznapi életben, celebek és énekesnők arra büszkék, hogy megbuktak matekból. Ez a sikk.

A dialógus a teljesség igénye nélkül:

K.K.: a könyv különlegességéről majd az olvasók döntenek, de ez a kor valóban nem kedvez annak, hogy valaki alapos legyen, nem menedzseli elég jól a tudósokat. Ugyanakkor, s ez benne van a könyvben, a tudomány az élet nagy kérdéseire nem találta meg a választ.

B.Zs.: az egyik alapfelvetés ebben a harmadik könyvben, hogy véletlen-e mindaz, ami lényeges az ember szempontjából;

eredetünk,

az élet keletkezése,

miért vagyunk itt a Földön,

honnét származik az ember,

valóban azért van élet a Földön, mert az őslevesnek nevezett valamiben két molekula véletlenül egymás mellé sodródott?

Vagy van valami több is, s ez a több a lényeg, s ez természettudományos módszerekkel megmagyarázható-e?

Még izgalmasabb kérdés, hogy a természettudományoktól boldogabbak vagyunk-e? A tudomány megold-e olyan kérdéseket, mint a hit, szeretet? Tehát, ami igazán fontos, arra elégségesek-e a tudományos magyarázatok, vagy sem. S ha nem, akkor nem kell-e más. Úgy tűnik, korunk gondolkodása teljes mértékben racionális alapokon nyugszik, a francia forradalom óta, ill. a felvilágosodásnak nevezett szellemi elsötétülés óta tart ez az időszak.

A francia forradalomban egyszerűen összegyűltek a honatyák és szavazással döntöttek, hogy nincs Isten.

Akkor kezdődött az evolúció elmélet, stb. Ezekből kiiktattak egy tényezőt, a valamiféle természet fölöttit, vagy valamilyen intelligens tervezőt. A könyv megpróbál választ találni arra, hogy az élet keletkezése, az ember és egy

sor más dolog enélkül a valamilyen tényező nélkül megmagyarázható-e.

K.K.: Szepes Mária gondolatai illenek ide; alapfokon könnyen végiggondolható, hogy bármit, amit az életében létrehozott, vagy megcselekedett az ember, pl. hogy megfogja a porszívó csövét, vagy kinyitja az ajtót, a tett nem jöhetett volna létre anélkül, hogy előtte gondolatban meg ne formálódott volna. Először minden a szellemben, a tudásban, agyunkban jelentkezik. Tehát egy szellem az, ami mozgásba hozza a dolgokat.

Mi volt az, ami téged a lét nagy kérdései felé vitt, olyan szintig, hogy három könyv is kerekedett belőle?

B.Zs.: A Gyógyszerésztudományi Karon végeztem, kedvenc tantárgyaim a matematika, fizika és kémia voltak.

Ledoktoráltam, ott maradtam az egyetemen adjunktusnak, úgy tűnt minden rendben van, gyermekeim születtek.

Azután a Sorstól pofonokat kaptam, ami azt jelenthette, valamit nem jól, nem a helyemen csinálok, valami másra is hivatott vagyok. Kell lenni a természettudományokon kívül valami másnak is. Az életből igazából mindig az érdekelt, ami természettudományos módszerekkel nem közelíthető meg. Elkezdtem először fotózni, majd írogatni, újságíróskodni. Először csak történelmi kérdések érdekeltek, ez az első könyvben került papírra, ott az alapkérdés, amit feltettem magamnak, miért van az, hogy bárhova megyünk a világon, minden nép a valós múltjánál szebbet akar felmutatni. Nézzük meg Szlovákiát, vagy Romániát, milyen történetet írnak, mi pedig folyamatosan elhomályosítjuk a történelmünket. A néplélekben egy sokkal dicsőbb múlt él, mint amit tanítanak. Ennek mi az oka?

Ebbe beleástam magamat, s olyan összefüggésekre bukkantam, hogy valami van itt a kárpát-medencei magyarsággal a birtokunkban, akár a nyelvünkből fakadó gondolkodásmódnak, „szent Grálnak" , ősi bölcseletnek köszönhetően. Ezen a gondolaton továbbhaladva született a második könyv, Az Új Világrend Tízparancsolata, a mai aktuálpolitikai helyzetet gyakorlatilag járva körbe. Olyan szempontokat néztem, hogy Európának az elmúlt ezer éves történetében szerepet játszott-e az, hogy itt van a Kárpát-medence közepén egy nép, aki teljesen máshogy gondolkodik, máshogy látja a világot, más a nyelvi logikája. Sohasem mi akartuk a köröttünk lévő országokat meghódítani, a kárpát-medencei magyarság virágzó önellátásra rendezkedett be mindig is. Nem gyarmatosítottunk, nekünk nem olaj-jövedelmünk van, nem uzsora kamat volt, hanem amink volt, abból akartunk megélni. Teljesen más szemlélettel, mint ami most a globalizált világban van. Ez volt a jelen, s ez adta magát, hogy meg kell írni a jövőt, a 2012 után következő új korszakot.

K.K.: A könyved elején már felvillantod azt, ami egy-két éve az interneten is kering, hogy a maja naptár szerint

2012 decemberétől megszűnik maga a naptár. Korszakokra osztották a világ időbeli előre haladását, ötezer-valahányszáz év egy korszak, s most egy új korszak kezdődik. Ezt sokan úgy fordították, hogy decemberben jön a világ vége. Nem gondolnám, hogy a világnak bármikor is vége lesz egyszer, de minden esetre, mindenki, aki egy kicsit is gondolkozik, érez valamiféle változást, bár ez bizonyára nem kapcsolható egy naphoz majd. Mindenképpen érlelődik ez a bizonyos változás.

Az olvasóknak tudniuk kell, a szerzőnek ez a könyve nem valamiféle magasröptű filozófia, nem szárnyal követhetetlen magasságokban, hihetetlenül érdekes példák vannak benne éppen a természettudomány, ill. az ezotéria világából. Teljesen kézzel fogható, elgondolkodtató példák, pl. a pénz uralmáról, ami alatt nyög a világ.

Mindenki a bőrén érzékeli, hogy itt a pénz uralkodik. Példa a könyvből; egy hitelező 100 font értékű arany kihelyezéséért, kölcsönzéséért 130 fontot kereshetett egy év alatt anélkül, hogy akár csak egy kisujját is megmozdította volna. Egy 100 font értékű föld tulajdonosának viszont egész évben keményen dolgoznia kellett azért, hogy ugyanannyi haszonhoz jusson. Csak idő kérdése volt, hogy a hitelezők hihetetlen vagyonokat gyűjtsenek, s azok, akik egész nap dolgoztak a földjükön, elszegényedjenek. A példa érzékletes, csak már nem 130 fontnál tartunk… Hivatalos hazai bejelentés szólt a közelmúltban arról, hogy az a bizonyos THM mutató nem mehet 30% fölé, ez azt jelenti eddig afölött volt…Egyszerű példák vannak a könyvben, hogyan vagyunk mi behálózva.

B.Zs.: Erre akartam a könyvben felhívni a figyelmet, elfelejtkeztünk róla, hogy természeti lények vagyunk, s ránk a kozmosz törvényei vonatkoznak, de nem a kozmosz, vagy isteni törvények szerint élünk, hanem a pénzvilág emberei által hozott törvények szerint. Az életünket, mindennapjainkat, az egész világ életét a Moodis hitelbesorolás, néhány magánbank, mintegy kétszáz család irányítja. Nekünk itt Magyarországon ettől a Rotschild, vagy Saxon, vagy a néhány más család valamely tagjától függ, hogy privatizálják-e az egészségügyet, fizetünk-e tandíjat az oktatásért, mennyibe fog kerülni a benzin, stb. Azt gondolom, hogy ez az út, amikor nem a természeti törvényeknek élünk, hanem a néhányaknak hozott törvényeknek, ez oda vezetett, hogy minket már GDP-vel mérnek, olyanokról vitatkozunk, hogy fél, egy, vagy 3%-os legyen a gazdasági növekedés. Ez az az út , amit pénzbetegségnek nevezek és az állandó gazdasági növekedés mítoszát hajtják, minden a pénzről szól.

Azt hitetik el, hogy állandó gazdasági növekedés kell, de gondoljunk bele, ez a jelenlegi gazdaságunk az olajkincsre épül. Hiába fedeznek fel új és új mezőket, ez a kincs véges. De ha valami véges és valami arra épül, akkor nem lehet állandó a növekedés.

Francia közgazdász(?) mondja, aki azt hirdeti, hogy létezik állandó növekedés, az vagy elmebeteg, vagy közgazdász. (Elnézést a közgazdászoktól…)

Az életünket ez az állandó gazdasági növekedés űzi, minden csak az anyagi haszonért. Ez oda vezetett, hogy elszennyeződtek a vizeink, földjeink, éghajlati válság van, környezeti válság van. Felteszem a kérdést, valódi, reális gazdasági fejlődéssel van dolgunk? Mit fejlődtünk az elmúlt évszázadokban? Nézzük meg, pillanatnyilag egymilliárd ember éhezik a Földön, ez a fejlődés? Számomra az lenne a fejlődés, hogy ugyanannyi munkával egyre több időm lenne családommal foglalkozni, sportolni, művelődni, színházba járni. Nem ez van, hanem sokkal több munkával egyre rosszabbul élünk. S mi ez a fejlődés, azt mondjuk, hogy lenézzük a régi időket, a rabszolgaságot pl.

Nézzünk körül, mennyünk el néhány alföldi városba, rabszolgaság van.

K.K.: Nem csak azért van rabszolgaság, mert néhányan csicskáztatnak, hanem valamennyien…

B.Zs:: Valamennyien benne vagyunk, egy multi alkalmazottja még egyenruhát is kap, ….

Az állandó gazdasági növekedésbe a gazdasági szakemberek nem számítják bele a munkanélkülivé vált, ezért alkoholista, vagy öngyilkos családfőket, a tönkrement családokat, a boldogtalanságot. Ezzel az egésszel azt akartam könyvemmel kifejezni, hogy ez az egész út, hogy az életünket néhány bankár, vagy gazdasági szakember által alkotott törvény határozza meg, nem járható tovább.

Azt a példát szoktam hozni; olyan most helyzetünk, mint amikor egy nagy hajó megy az óceán közepén és ott kifogyna az üzemanyag. A túlélés egyetlen esélye ilyenkor, ha felhúzzuk a vitorlát. Ilyenkor nem lesz idő ideológiákra, hogy jobboldali párt, vagy baloldali, hány százalékkal növekedjünk, milyen elmélet alapján, s mindig holnap, s mindig jön egy politikus a programjával… Ott állunk életveszélyben és a kozmosz törvényei fognak érvényesülni, ha van vitorlánk., fizika; hatás-ellenhatás, ha felhúztuk, s ha van szél, előre tudunk menni.

Lehet halogatni, de ez a pénz-lufi ki fog pukkadni, ha már ki nem pukkadt. Kérdés, hogy felkészülünk rá jóelőre, varrjuk a vitorlát, vagy ott fogunk állni a tenger közepén.

K.K.: Ez a könyv rengeteg példájával gondolkodásra készteti az embert. Gondolkoztak-e már azon, hogy az adót fizetni kell, mert vannak közös költségeink, szolgáltatások amiket abból kell fizetni, fenntartani. De 20 éve egyszer csak ezt elprivatizálták, s hiába fizetjük az államnak az adót, ma már nem az államtól kapjuk a világítást, a meleg szolgáltatását, stb., hanem valakiktől, akiknek érdekük gyakorlatilag rabszolgává tenni mindenkit, aki ebben az országban él. Azt nem tanították, s nem volt benne a történelem könyvekben, hogy a rabszolgatartó társadalmakban a rabszolgák egy idő után megválthatták magukat. A mai rabszolgáknak nincs módunk megváltani magunkat, nincs módunk kiszállni az életből. Az életünk egyetlenegy területét sem uraljuk. Nem tőlünk függ a munkánk, bármelyik pillanatban kidobhatnak bennünket. Ha lakásunkban elzárják a gázt, a vizet és a villanyt, akkor pár nap múlva akár meg is halhatunk, megfagyhatunk, stb. Elvették az alternatív lehetőséget is, hogy az emberek maguk szigeteljék pl. lakásukat, mert annyira szegények. Nem tudnak egy kályhát se beállítani a házukba, mert nincs rá mód fizikailag. Nincs egy talpalattnyi föld, ahol megtermelhetnénk alapvető élelmiszereinket, az élelmiszerláncoknak vagyunk kiszolgáltatva. Ha mindenki a saját kis nyomorult életét így végigveszi, akkor rájön, hogy a Földön ennél nagyobb rabszolgaság még nem volt.

B.Zs.: Erre akartam felhívni a figyelmet, hogy saját életünkről, minden szeletéről, tőlünk függetlenül mások döntenek. Erre kéne rájönni. Nyilvánvaló, hogy az emberek döntő többsége nem születik forradalmárnak, de ezt a függőségi rendszert a dolgok többségében nem annyira bonyolult csökkenteni. Még nem kötelező Coca-Colát inni, még van talán magyar málnaszörp. Ennek a rendszernek a fenntartói abban érdekeltek, hogy elhitessék ez a rend megváltoztathatatlan. Ez nem igaz! Az isteni törvények, vagy a kozmosz törvényei nem változtathatók meg, a Nap az felkel, este lenyugszik, ha nem eszünk, akkor éhen halunk, ha az állatokat nem itatjuk meg, akkor szomjan halnak, a Föld forog, stb. Minden, emberek által hozott törvény megváltoztatható.

A gazdasági szemléletben példa a váltásra, ami megtörtént, amikor a rendszerváltáskor a marxista gazdaságpolitikáról kapitalistára váltottak, a Marx Károly Közgazdasági Egyetemen egyetlen délután, de ugyanazok az emberek maradtak ott. Node, ha kiderült, hogy ez az út az emberiség 99%-a számára járhatatlan, akkor mért ne lehetne ugyanilyen váltás nagyban is. Csak politikai akarat kérdése. A törvények bármikor megváltoztathatók.

K.K.: Azért nem lehet, mert politikai akarat sincs, meg a húsosfazék mellől nagyon kevesen jönnek el önként és dalolva.

B.Zs.: A kozmosz egyik törvényét Herakleitosz fogalmazza meg, a panta rhei, azaz, minden mozog.

A világegyetemben soha semmi nem állandó, minden keletkezik, fennmarad, átalakul. Egyetlenegy birodalom sem maradt még fönn örökké a történelem folyamán, ez a birodalom se fog, a kérdés az, hogy mikor.

A Jóisten, a természet, vagy bárki, különböző szerveződési szinteket hozott létre, sejtek, szövetek, szervek, szervrendszerek, ember, család, és a nemzet. Ez mind az univerzum törvényének megfelelően létezett.

Nemzetek felettit önmagától a természet nem hozott létre, az Európai Unió is, s az Egyesült Államok, s a bankárvilág is néhány ember által létrehozott kreálmány. Nem a természet törvényei miatt és nem isteni törvény miatt léteznek. Emberek hozták létre, emberek fogják, remélhetőleg, ledönteni.

K:K: A könyv segít leszámolni olyan illúziókkal is, amelyekbe hagyjuk magunkat beleringatni. Ilyen például a Nobel-díj mítosza, ami szerint ott olyan emberek döntenek, akik mindenek feletti ízléssel rendelkeznek. A könyv hoz erre is példát, idézve egy Nobel díjas tudóst, aki véletlennek tekinti az ember megjelenését a világegyetemben, a Földön.

Felvetődik az a kérdés is, a tudomány okkal negligálja-e a választ az emberiség, az élet lényeges kérdéseire. Hosszú sorát idézi olyan kérdéseknek, amelyekkel a tudomány nem tud megbirkózni, nyilvánvaló, hogy nem abszolutizálható a tudomány. Ilyen kérdést vetnek fel pl. az előkerülő kristály-koponyák, ezek technikai és más részleteihez a tudomány művelői egyáltalán nem jutottak közelebb. Ezekről a tudomány nem szívesen beszél.

B.Zs.: A könyvben valóban van olyan rész, amely azzal foglalkozik, vajon mi hoztuk-e létre a világ legfejlettebb civilizációját, vagy létezhettek már korábban ennél fejlettebbek? Alapvető realitás, hogy a legtöbb ősi kultúra, az indiai, a maja, vagy az ősi perzsiai az idő múlását mindig visszatérő ciklusokban képzeli el.

Ez teljesen ellentétben áll a nyugati felfogással, amely lineáris időmúlást feltételez, amely együtt jár a lineáris fejlődéssel, s a fejlődés állandó, akár a világegyetem ősrobbanással való kialakulásáról, akár az élet véletlenszerű kialakulásáról van szó, vagy ahogy az ember a közös majomősből kifejlődött. Tehát minden valami egyszerűből és primitívből alakult ki, tekintsük az életet, a világegyetemet, a tudományokat, vagy bármi mást. Mindenütt fejlődést hangoztatnak.

Az összes ősi kultúra viszont mindig ciklusokról beszél. Az egymástól több ezer km távolságra, ill. időben több ezer éves időtávban lévő kultúrák is ugyanezt vallják, pl. a védikus történetek, vagy a maják. Ők azt mondják, ciklikusan változik a világ, kezdetben volt az emberiségnek egy aranykora, amikor harmóniában éltünk a természettel, amikor a cél nem a másik kifosztása volt, nem azért ütöttük le a mamutot, hogy eladjuk és nem azért még további tizet, hogy azt is eladjuk, hanem mert enni kellett és felhasználtuk az állat minden részét. Tehát valamiféle harmónia volt a természettel. Az idő múlásával valahogy egyre inkább lezüllöttünk, eljutottunk a jelenlegi korba, amit különböző nevekkel illetnek az egyes kultúrák és műveltségek, mint vaskor, vagy a majáknál az „ötödik nap".

Egybehangzóan azt mondják, van fenn egy aranykor, harmóniával, s aztán egyre inkább züllünk, s elérjük a mélypontot, amely korszak végén egy felfelé ívelő változás következik és minden műveltség azt mondja, hogy a világ most van a legsötétebb pontján, ahonnan már nem lehet lejjebb menni.

Amennyiben ez valóban így van, elképzelhető-e, hogy létezhettek olyan műveltségek előttünk, amelyek meghaladtak bennünket. Így jön elő a kristálykoponyák, vagy a piramisok kérdésköre, ahol 10 ezer évvel ezelőttről vannak nyomai a nálunk magasabb fejlettségnek.

A nyugati, állandóan zajló fejlődés gondolatát cáfolja, ha végig gondoljuk, miben is fejlődünk? Pl. az egészség kérdése hogyan áll? Több ezer múmiát megvizsgáltak, s náluk a rák ismeretlen.

A táplálkozás kérdése; több ezer gyermek éhezik, s ezek nem élnek jobban, mint a középkorban egy jobbágy, akinek legalább az udvarban csirkék szaladgáltak, kertjében zöldség termett, stb.

Szellemi fejlődés? Mi szelleminek nevezzük azt a folyamatot, ami a sumér himnuszoktól az atombombáig zajlott.

Ez nem biztos, hogy fejlődés. Technológiailag igen, de honnan jön ez a technológia? Majdnem minden a hadiiparból. A technológiát azért fejlesztjük, hogy ezzel öljünk. Egy Peter Marshall nevű angol kutató körbehajózta Nyugat-Európát, a Földközi tengert, a mediterrán vidéket és a megalit kultúrákat, különösen az utolsó jégkorszak utáni új-kőkort kutatta, a Kr. előtt 10 ezerrel lévő időket. Érdekes könyvet írt az aranykor népéről, párhuzamba állítva, hogy azokban az aranykornak nevezett időkben hogyan éltek az emberek. Nem öltek, nincs nyoma fegyvereknek. Kr. előtt 7-8 ezer körül már földművelés van, annyit termeltek amennyire szükségük volt, amit maguk meg tudtak enni. Nem volt cél a másiknak a kiirtása, s a környezet megmaradt.

Mi a jelenlegi technológiánkkal pusztítunk, már mintha egy mérhetetlen szeméttelep lenne az egész bolygó.

K.K.: A könyv a gondolkodásban megnyilvánuló abszolutizálás ellen is szól, azaz, nem szabad a tudományt abszolutizálni, az rengeteg dologra választ adott, sok mindenben segíti az embert, de rengeteg dologban nem segíti és nem ad választ. (A Kisróka mondja; Jól csak a szívével lát az ember." A tudomány azonban ilyen kategóriával nem dolgozik.) Jó, ha a tudomány mellé belép valami, ami az emberhez méltó érzelmeket is beviszi az ember életébe.

Ebből következik, hogy valódi tudás csak a személyes megtapasztalás, a sok-sok tisztítótűzön való átkelés után érhető el. Szorgalommal, ami a tudomány egyik feltétele, azzal nem érhető el. Ezeket egymással szembeállítani, vagy egyiket a másik ellenében abszolutizálni hibás felfogás. A könyv sok példát hoz arra, hogy ez miért nem jó.

B.Zs.: Merjünk kételkedni, s tegyük fel saját kérdéseinket. Elfelejtettünk már kételkedni, minden információt készen kapunk, már az iskolától kezdve. Megkérdőjelezhetetlen ténynek tűnik, hogy a majmokkal közös ősünk van, vagy az evolúció. A fejlődést nem tagadjuk, az létezik, mert ha közeteket vizsgálunk, akkor látjuk az egysejtűeket, majd az egyre bonyolultabb szervezeteket, a kérdés az, hogy ebben van-e valami célzatosság, vagy teljesen véletlenszerű.

A világ keletkezésére készen kapott dolog az ősrobbanás gondolata, mindenki azt gondolja, márpedig az úgy volt, de nem egy fizikus mondja, hogy azért ez nem biztos.

K.K.: Az Istent se látta még senki, de megérezni meglehet, az ősrobbanást se látta, viszont megérezni nem lehet.

B.Zs.: A médiából is minden egyszerű kérdésre sztereotípiákat kapunk. A kételkedésről már leszoktatták a többséget, azaz, hogy mindenki kérdezzen és a saját igazságát próbálja megtalálni.

Egy tudós a tudománnyal kapcsolatban „a 23-as csapdáját" említi; különböző tudományos publikációkat vizsgált arra nézve, hogyan aránylanak egymáshoz képest az ősrobbanás és az evolúció vonulatához tartozók és az ezeket megkérdőjelezők. A döntő többség az elfogadott vonulatot vallja, nagynevű tudományos lapok is minimális számban közölnek ellentétes megnyilatkozásokat, amelyek vonatkozó kérdéseket tesznek fel teljesen tudományos alapon. Azért utasítják el őket, mert „nem elég tudományosak", de azért nem elég tudományosak, mert nem közlik őket elegendő számban a tudományos lapok, így a rájuk való hivatkozások száma nem érheti el a kellő számot…

Ezek pedig ugyanolyan neves tudósok, és ugyanolyan szakmailag helyes kérdéseket tesznek fel. A jelenlegi nyugati tudomány fél, ill. a nyugati világ fél kimondani azt, kb. a francia forradalom óta, hogy „igen, valami felsőbbrendű intelligencia, vagy tervező, vagy morfogenetikus mező, vagy kollektív tudatalatti létezik az anyagi világon túl". Annyira, hogy amíg bizonyos jelenségeket, amiket paranormálnak nevezünk, mert nem tudják megmagyarázni,

ha saját tudósaik is csak fel merik vetni, őket is ellehetetlenítik. Nobel díjas fizikus volt, aki Angliában a '90-es években egy tudós-témájú bélyegsorozat kiadása alkalmával a rendezvényen tartott előadásán azt merte mondani, remélhetőleg odáig fog fejlődni a fizika, hogy hamarosan a paranormális jelenségeket is meg fogjuk érteni.

A Nobel díjas tudósnak ettől kezdve vége lett szakmailag. A tudományos körökön belül is mereven elzárkóznak azoktól a síkoktól, amelyeket mindenkinek magának kell megtalálni.

K.K.: Feltehetünk olyan kérdést, pl. hogy az ősrobbanásból hogyan lett rend.

B.Zs.: Olyan legtökéletesebb rend jön létre, hogy különböző szinteken funkcionál minden, s a különböző szintek is együtt, olajozottan működnek, sejtszinten, társadalmi szinten, stb. Olyan törvények jönnek létre, amelyek évmilliárdokkal ezelőtt magukba foglalják, hogy ebből mi, intelligens lények keletkezzünk, akik ilyen kérdéseket tudnak feltenni.

K.K.: A törvényeknél tartva, honnan erednek pl. a fizika törvényei? Vagy; vajon az élet önmagát szervezte élővé? Biztos, hogy az élet a Földön keletkezett?

B.Zs.: Ezek a kérdések nem a könyv szerzőjétől, hanem neves szakemberektől származnak, de nem szabad elriadni az olvasmánytól, aki leérettségizett, az bátran forgathatja.

K.K.: A könyv nyelve világos, jól érthető, az emberben felmerülő, pontosan megfogalmazott kételyekre, kérdésekre válaszol.

Az Új korszak hajnalán azt várjuk, hogy számunkra, akiket az Isten állítólag azért teremtett, hogy társaivá váljunk, az életünk ne csak létfenntartásunkról szóljon, ne csak ez töltse ki mindennapjainkat. Ha csak ez lenne, ez nem emberhez méltó feladat, hanem vegetáció.

Mi az, amin most, egy új korszak hajnalán nagyon el kell gondolkoznunk?

B.Zs.: Nem tudom. Úgy gondoltam, talán azzal tudok segíteni, hogy mindenkiben kérdések merülnek föl a könyv olvasása során. Meg se próbálok egyéni problémákra választ adni, de ha ugyanazok a kérdések merülnek fel benne olvasás során, mint a szerzőben, akkor mindenki meg fogja találni a kapaszkodót.