Nagyszabású bringafesztivált rendez a Michelin Hungária 2011. május 28-án, Nyíregyházán, a közlekedésbiztonság jegyében, ösztönözve a résztvevőket a kerékpáros sisak viselésére.

 

Nagyszabású bringafesztivált rendez a Michelin Hungária 2011. május 28-án, Nyíregyházán, a közlekedésbiztonság jegyében, ösztönözve a résztvevőket a kerékpáros sisak viselésére.

 

 

Hajtsunk a biztonságra! – ezt a mottót választotta a Michelin Hungária tavaszi eseményéhez, melyet Nyíregyházán tartanak, ahol a vállalat nagyteljesítményű személyabroncsok gyártását végzi. A Michelin számára nagyon fontos elkötelezettség, hogy a működési környezetében lévő helyi közösségek életében aktívan részt vegyen, ez a fesztivál ennek újabb példája. Hagyományt folytat, hiszen évek óta szervez a vállalat színes programokat, sportos eseményeket, melyekkel a város életét gazdagítja. A futófesztiválok után most a két keréké a főszerep, a Michelin Bringafesztiválon három kerékpáros programmal várják a gyerekeket és felnőtteket.

A Junior Bike kerekezésben 5-11 éves korig, korosztályonként tekerhetnek a gyerekek egy rövidebb távot önállóan, a szervezők által biztosított ajándék sisakban.

A Vidám Kerekezés mindenkinek szól, aki egy tíz kilométeres távot nyugodt tempóban, Nyíregyháza legszebb zöldövezeti részén egyedül, baráttal, családdal szívesen megtenne.

A Bringarally-ra az edzettebbeket várják, akik nem riadnak vissza egy 64 km-es, Nyíregyháza-Tokaj-Nyíregyháza útvonaltól sem.

 

A kerékpáros programok a közös, örömteli mozgást hirdetik, a Michelin Bringafesztiválon nem a versengésé a főszerep. A közlekedésbiztonság azonban annál inkább fontos, ezért 14 éves korig kötelező a kerékpáros sisak viselése és az idősebbeket is erre buzdítják a szervezők. A közlekedésbiztonsági sátorban játékos feladatok, totó és rajzolás várja a gyerekeket, a felnőttek pedig egy különleges szimulátor autó segítségével próbálhatják ki, milyen hatása van az autóvezetésre a rosszul beállított abroncsnyomásnak.

 

Koncertek, népszerű műsorvezetők, értékes ajándékok sorsolása várja a közönséget, részletes információk, programok, térkép található az esemény honlapján, a www.michelinbringafesztival.hu weboldalon, ahol regisztrálniuk kell a résztvevőknek előzetesen, a gördülékeny, biztonságos lebonyolítás érdekében.

 

 

Michelin Bringafesztivál 2011, május 28. szombat, Nyíregyháza, Kossuth tér

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük