diegologo1.jpegÚjabb elismerés a régió egyik legnagyobb, magyar központú franchise hálózatának. A Magyar Franchise Szövetség a szakma legrangosabb elismeréseit február 1-jén adta át. A Külföldön Sikeresen Terjeszkedő Hazai Hálózat díját idén (második alkalommal) a Diego nyerte el.

 

A társaság expanziós terveinek megfelelve – a szlovák

és román városokban induló új boltok mellett – újabb európai országban bővítette hálózatát: decemberben megnyitotta Csehországban első franchise üzletét; ezzel már 4 országban, 151 áruházzal a régió egyik legnagyobb, magyar központú franchise hálózata.

 

A díj odaítélésben kiemelt szerepet kapott az, hogy a folyamatos fejlesztések és a termékkínálat bővítése mellett tavaly a Diego három európai fővárosban nyitott új franchise áruházakat: Szlovákiában (Pozsony, Bratislava-Rožňavská) júniusban nyílt meg a második, közel 600 m2 alapterületű áruház; a román fővárosban (Bucureşti Pallady) novemberben indult a pozsonyival szinte azonos méretű, harmadik bukaresti bolt, így ez volt a Diego százötvenedik franchise üzlete. A terjeszkedés során decemberben a cég új országhatárt lépett át azzal, hogy megnyitotta Csehország első Diego áruházát, Prága egyik bevásárlónegyedében (Praha Čestlice) lévő, 800 m2-t meghaladó üzletében.

 

„2017 több okból is különleges és lendületes volt számunkra. Amellett, hogy 25 évesek lettünk, a hálózat intenzív és extenzív fejlődésen ment keresztül, amit a régióban indult összesen 12 új és megújult Diego áruház is alátámaszt. Az újabb szakmai elismeréshez és a boltnyitások eredményességéhez a meglévő franchise partnereink ajánlásai és tapasztalatai is nagyban hozzájárultak” – mondta el dr. Vida Zsuzsanna ügyvezető. Majd hozzátette: terveik szerint 3 éven belül a hazai Diego áruházak száma 100-ra fog nőni, a román (34-ről 62-re) és a szlovák (19-ről 38-ra) boltok mennyisége pedig duplázódik. Ez utóbbiakban – a Diego Akadémia keretein belül – idén ősztől képzési központjait is létrehozza. Expanziós irányaikhoz mérten a társaság 2020-ra 200 franchise rendszerben működő Diego üzlettel és a teljes, négyországos hálózati forgalom 80%-os növekedésével számol.

 

A Magyar Franchise Szövetség adatai szerint közel 350 franchise hálózat működik Magyarországon, és közel húszezer partnerén keresztül 100 000 embernek biztosít állandó munkahelyet.

 

https://www.diego.hu

 

Lantai József

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük