2025.november.16. vasárnap.

Kultúra

Azt bizonyára sokan tudják, hogy az Európai Unió minden évben odaítéli az Európa Kulturális Fővárosa címet. Arról valószínűleg már kevesebben hallottak, hogy van ennek egy fiatalabb párja is, a Türk Világ Kulturális Fővárosa. Idén ezt a címet a törökországi Bursa nyerte el és ennek kapcsán bemutatót tartottak Budapesten, a Yunus Emre Török Kulturális Intézetben. Az Európa Kulturális Fővárosa cím odaítélését Melina Mercouri, a világhírű görög színésznő, énekesnő, politikus, később kulturális...
 Két szempontból is figyelmet érdemel a Fővárosi Nagycirkuszban megtartott különleges RAIN Esőcirkusz előadás. A közönség előtt adták át a „Karádi Béla emlékdíjat” és – mint az később kiderült – az ekkor bemutatott tizenöt műsorszámból tizenkettőben az Ukrajnából hozzánk menekült cirkuszművészek léptek fel. Karádi Béla a Magyar Cirkusz és Varieté Vállalat művészeti vezetője volt 1965-től 1982-ig, jelentős érdemei voltak az 1971-ben újjáépített Fővárosi Nagycirkusz újraindításában. Örökös nélkül hunyt el, 2016....
Az elmúlt, már több mint két évtizedben Budapest kulturális életének mindig hangsúlyos pontja volt a nyárvégi Zsidó Kulturális Fesztivál. A 24. Fesztivál 2022. szeptember 4-től szeptember 12-ig várja a közönséget hét helyszínen: a Dohány utcai, a Frankéi Leó úti, a Hegedűs Gyula utcai és a Rumbach utcai zsinagógában, a Bálint Házban és idén először lesznek fesztiválprogramok a Madách Színház Tolnay Szalonjában, valamint a Magyar Zene Házában is. A színes...
A Magyar Nemzeti Galéria egyik legnépszerűbb programsorozata, a Borszerda, idén is várja a képzőművészet és a bor iránt érdeklődő látogatókat. A rendezvény ismét színes programot kínál júliusban: szerda esténként 18 órától különleges kiállítások, érdekes tárlatvezetések és előadások, zenei műsor és borkóstoló várja a művészet rajongóit. Ilyenkor a Galéria este fél tízig tart nyitva, a teraszáról, bort kortyolgatva, a pesti oldal panorámájában is gyönyörködhetünk. A Borszerda során félóránként kezdődő, különböző...
Első alkalommal találkozhat a magyar közönség Henri Matisse műveivel átfogó, reprezentatív kiállításon a Szépművészeti Múzeum most megnyílt tárlatán. A párizsi Pompidou Központtal együttműködésben megvalósult – több mint 150 művet felvonultató kiállítás nyolc csoportban mutatja be Matisse munkásságát, a korai alkotásoktól egészen az ötvenes években készített művekig. Érintve az életmű olyan központi kérdéseit, mint a vonal és a szín viszonya vagy az enteriőr és az alak összefüggései. A kiállítás időrendben...
A Múzeumok éjszakáján két rendezvénynek is otthont adott Budapesten a Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébánia templom. Nem meglepő, hogy az évenként megrendezett és roppant népszerű rendezvényhez a főváros legöregebb temploma is csatlakozott, hiszen ez az épület már önmagában felér egy múzeummal. Az altemplomban előbb a szlovákiai Gömör-vidék középkori templomainak freskóiról, ezt követően pedig a fővárosi fürdőkultúráról hangzott el egy-egy – nagy érdeklődéssel kísért – előadás. A templomokról szóló előadás aktualitását az...
 Ma reklámgrafikának nevezzük, régebben egyszerűen plakát volt a neve és száz évnél is több már, hogy elborítja utcáinkat, kiköszön a kirakatokból. Lépten-nyomon találkozunk vele, legtöbbször rá se hederítünk, de – valljuk be – azért néha akad egy-kettő, amelyik néhány másodpercre foglyul ejti a tekintetünket. Színvonaluk különböző és bár híres festőművészt valószínűleg mindenki tud mondani, a szakembereken kívül ki az, aki legalább egy plakátrajzolónak tudja a nevét? Adósságát ebben a...
Apró, mondhatni eldugott kis helyiség Budapesten, az Akácfa utcában. Ha valaki nem tudja, mit keres, úgy sétálhat el az 59-es szám előtt, hogy észre sem veszi: az ajtó mögött egy kiállítás van, benne kincsek rejtőznek. Bizonyára azt is csak nagyon kevesek tudják, hogy az Ötvös Mesterségtörténeti Gyűjtemény mintegy tizenöt évnyi harc után kapott végre helyet az Erzsébetvárosban. A fémmegmunkálás legrégebbi emlékei az i.e. negyedik évezredből maradtak fenn, a Nílus,...
 Fennállásának 35. évfordulóját az idén ünneplő budapesti Vasarely Múzeum az év eleji nagy sikerű, új szerzeményeket bemutató időszaki kiállítása után ismét Vasarely szülővárosához, Pécshez, illetve részben a Pécsi Műhelyhez kötődő képzőművészek munkáiból rendezi új – szeptember 4-ig látogatható – kamara kiállítását. A „Kép-mozgások” című tárlaton Martyn Ferenc, Kismányoky Károly, Szijártó Kálmán és Nádor Katalin műveit mutatják be. A korábbi pécsi bemutatót követően, most Budapesten is látható kiállítás anyaga válogatás...
 A Nemzeti Múzeum tizenkét év alatt lezajlott műtárgygyarapodását mutatja be a most megnyitott nagyszabású kiállítás. Két kiemelt műtárgya Sisi királyné kesztyűje, melyet halála napján a merényletkor viselt, és amely egy párizsi árverésről került a múzeumba, valamint a Sztálin-szobor egy darabja. Az utóbbi valóban a szovjet diktátor bal füle, amelyet 1956-ban a forradalmárok a Ligetből a Blaha Lujza térre vonszolt szoborról vágtak le. Ezeken kívül természetesen még számos különleges és...
 Egykor a zsidónegyed egyik ékessége volt az 1874-ben megnyílt Rumbach utcai zsinagóga. A háború alatt az épülete súlyosan megsérült és utána évtizedekig romokban állt. Többször is gazdát cserélt és bár felújításának, hasznosításának a gondolata már a 80-as években felmerült, sokáig nem történt semmi. Végül ismét visszakerült a hitközség tulajdonába, a műemléki felújítás végeztével az épületet 2021. június 10-én adták át, hogy ismét eleget tehessen eredeti rendeltetésének. Ám feltámadásának ezzel...