Lakossági Követeléskezelési Konferencia -- Legújabb Nemzetközi Trendek és Hazai Tapasztalatok

A 2012. március 1-én, a CEBC szervezésében zajló konferencia a lakossági követeléskezelés kérdését járta körül, különös tekintettel az energetikai és más közmű vonatkozásokra. Napirendre kerültek a tágabb értelemben vett közgazdasági, társadalmi és szabályozási összefüggések, elsősorban az operatív teendők, a kialakult gyakorlat, s az összegyűlt tapasztalatok megosztása.

A konferencia moderátora: Bőgel György (CEU Business School). A mottó; Magyarországon nagyon sok olyan ember él, aki késve vagy egyáltalán nem fizeti tartozásait.

Bonyolult tartozási láncok alakulnak ki, aki nem kapja meg a pénzét, az nem tud fizetni másoknak, saját szállítóinak, hitelezőinek, alkalmazottainak sem. A sárga csekkek elmaradásakor a szolgáltatók is gondokkal néznek szembe. Pénz nélkül az üzlet akadozni kezd, akár le is állhat. Nagytömegű befizetés-elmaradás esetén maga az állam is bajba kerül, fontos szolgáltatások drágulnak meg, vagy maradnak el, politikai problémák keletkeznek, erre figyelmeztetett a moderátor. A felhalmozódó adósság-helyzet mindenkit hátrányosan érint.

Ilyesfajta nagy tömegű, sok személyt és szervezetet érintő tartozások, veszélyes tartozásláncok nem véletlenül alakulnak ki egy országban. A helyzet nyilvánvalóan összefügg a gazdaság és a társadalom általános állapotával, a foglalkoztatottsággal, a jövedelmekkel, a hitelezési rendszerrel és egy sor más tényezővel. Hosszú távon csak olyan megoldás hozhat eredményt, amely ezeket a tényezőket is figyelembe veszi, sőt, ezekből indul ki, hiszen átfogó változások nélkül a megoldások csak ideiglenesek lehetnek, átmeneti javulás után (ha ez egyáltalán bekövetkezik) a tartozások és a követelések újból felhalmozódnak.

A tartozások és követelések kezelése bonyolult döntési feladatot jelent, számos érintettel; összetett helyzet sokféle érdekkel, céllal és megfontolással. A vásárlási, értékesítési és hitelezési döntéseket még alaposabban meg kell fontolni, ehhez pedig pontos, naprakész információra van szükség. A követelések, a kintlévőségek behajtása is szakszerű eljárást kíván, át kell gondolni a rövid- és a hosszú-távú következményeket, s lehetőleg olyan megoldást kell keresni, amely valamennyi érintett számára elfogadható. Szem előtt tartandó; a rendszer szereplői hosszú távon egymásra vannak utalva, egyik félnek sem érdeke a másik teljes ellehetetlenülése.

Török Zoltán, a Raiffeisen Bank Zrt. vezető elemzője a gazdasági kilátásokról szólt. A görög államadósság napi témát jelent, s „állatorvosi lóként" tekinthetünk rá. A görögországi válságjelenségek nagyon meghatározóak mind az EU gazdasági kilátásai szempontjából, mind Magyarország tekintetében.

Minden fontos szereplő azt gondolja, hogy a válság számláját nem neki kéne kifizetni. A lánc végén mindenképpen az európai adófizetők állnak, ők azok, akik kifizetik az államadósságokat.

A költségvetési kiigazítások a 2008 végén indult pénzügyi válság kezelésére indultak meg; a fejlett világ a kereslet élénkítésében vélte megtalálni a gazdaságok mentőeszközét. Hatalmas méretű állami eladósodás vette kezdetét, óriási mértékben megnőttek a költségvetési hiányok. Programokat indítottak állami támogatással, pl. roncsautó-programot, ezer-háromezer eurós csekket adtak az embereknek új autó vásárlásra, ez növelte az államháztartás hiányát, de megnövelték a különböző szociális kiadásokat is. Ezek az akciók hozzájárultak ahhoz, hogy egy-két év elteltével, a likviditási válságot követő átmeneti fellendülés után, az EU adósságválságban találta magát.

Ugyancsak a 2008-as pénzügyi válságra vezethető vissza a bankrendszer egészségi állapota is, amit szintén helyre kéne állítani. Az európai bankszövetség 2011-ben határozott a tőke helyzetének rendezéséről, a tőke-megfelelési mutatók megemeléséről. Ez kétféleképpen vihető végbe; vagy a tőkét emelik meg a kereskedelmi bankok, vagy pedig kihelyezéseiket csökkentik. A tőkeemelés jelenleg nem kedvező opció, marad a kihelyezett hitelállomány csökkentése.

2011 végétől tehát Európa szerte rendkívül restriktív, megszorító költségvetési politika érvényesül, ami visszahúzza a gazdasági növekedést, olyan európai banki szabályozás mellett, ami hitel-szűkéhez vezet. Egyre kevesebb hitelt hajlandóak adni a kereskedelmi bankok, úgy a lakosságnak, mint a vállalkozásoknak, ez pedig ismét csak a kereslet és a termelés visszafogásához vezet.

Az európai döntéshozók reagálásából úgy tűnik, megértették a problémát és ezeket a fenyegető veszélyeket megpróbálják kivédeni.

A fiskális politika tekintetében nemcsak keresletszűkítéssel kell szembenézni, de az EU-val, az unió vezetésével szemben kialakult olyasfajta bizalmi válsággal is, melyet jól példáz a görög válság kezelése.

Gondot jelent a spanyolországi, írországi, portugáliai és olaszországi adósságkezelés is. A kérdés, hogyan tudja finanszírozni magát ez a mediterrán régió? A befektetők egyre borúlátóbbak.

A bizalmi válság leküzdésére az EU a mélyebb integráció, a közös gazdasági kormányzás irányába igyekszik elmozdulni. Ez az un. hatos csomag, vagy EuroPlus kezdeményezés. Lényege; ha már létezik a közös pénz, az euró, és a monetáris unió, akkor érdemes volna ehhez a fiskális politikákat is egymás közelébe rendezni.

Ez nyilvánvalóan a nemzetállami szuverenitás jelentős mértékű feladását jelenti, ilyen projekt nem is valósulhat meg egyik napról a másikra.

Az elmúlt év végén sikerült a piacok bizalmát visszaszerezni, megemelkedtek az olasz és a spanyol állampapír-hozamok, mérséklődtek a csődkockázati mutatók. Az egész közös gazdasági kormányzás a fiskális politika oldaláról igyekszik javítani az EU-ról kialakult képet. Az európai központi bank erősen expanzív monetáris politikát követ, az eurozóna országok államadósságát részben közvetlenül, részben a zóna bankokon keresztül megvásárolja, miközben az eurozóna bankjai a fedezeti szabályok könnyítése révén jelentős pénzösszegekhez tudnak jutni az európai központi bankon keresztül. Az európai központi bank un. hosszútávú refinanszírozási műveletének utolsó fejezete értelmében több mint ezer milliárd euró friss pénzhez jutott az európai bankrendszer, ami csökkenti azon aggodalmakat, hogy hitelszűke miatt nagyon jelentős gazdasági visszaesés alakulhat ki ebben az évben Európában. Az egész rendszer nagyon hasonló ahhoz, amit Amerikában a FED csinált, ami itt kiegészül a nemzetállamok adósságának konszolidálásával.

Úgy tűnik, a piac bizalmat szavaz az európai döntéshozóknak, ez látható az állampapír hozamokban, a kockázati mutatók csökkenésében és a reálgazdasági konjunktúra indexeken. Németország gazdasági teljesítménye a vártnál sokkal jobban alakul, s az idei évre vonatkozóan egy többsebességes Európa képe rajzolódik fel.

A recesszió elkerülhetőségére most sokkal optimistább választ lehet adni, mint 2-3 hónappal korábban, a Raiffeisen Banknál stagnálást prognosztizálnak erre az évre, az eurozóna egészére nézve fél százalékos gazdasági visszaeséssel számítanak, ami nem mondható számottevőnek. A magyar gazdaság szempontjából fontos Németország teljesítménye, ahol a gazdasági növekedés nulla százalék körül várható. Lesznek növekedő gazdaságok is Európában, régiónkban Lengyelország, Szlovákia, esetleg Románia, lesznek 0-1% között teljesítő fejlett gazdaságok, mint Franciaország, Ausztria, Németország. 2-3-4%-os gazdasági visszaesés várható Görögországban, Olaszországban, Spanyolországban, Portugáliában.

A kockázat témakörben érdemes Romániával egybevetni gazdasági adatainkat, mivel a pénzpiacok Magyarország kockázati profilját már erősen a balkáni országokéhoz hasonlónak ítélik, sőt sok mutató tekintetében ebben a körben Magyarország az utolsók között szerepel. 2010 kezdeti kedvezőtlen jelenségei után, az elmúlt év elején idehaza meghirdették a strukturális reformokat ígérő Széll Kálmán tervet, ami javított az ország gazdasági megítélésén, a csődkockázati mutatókon, így a szomszédos országgal szembeni hátrányunk lecsökkent. A végtörlesztéssel és más intézkedésekkel kapcsolatosan ismét romlás következett be az ország megítélésében, ezért a megcélzott kockázatcsökkentés nem valósult meg. Történt mindez annak ellenére, hogy a magyar kormány jól ismerte fel, az adósság-tömeg kiemelkedő problémát jelent az országnak. A régiós országokhoz képest sokkal nagyobb államunk és a gazdasági szereplők eladósodottsága, különösen jelentős a deviza-eladósodottság. A kormány részéről helyes helyzetfelismerés volt, hogy a gazdasági növekedés beindítása után következő első számú prioritásként jelölte meg az adósságok csökkentését. Nem biztos azonban, hogy a legszerencsésebb eszközöket választotta ehhez, miként ez a piaci visszajelzésekből kiolvasható (magánnyugdíj-pénztár, végtörlesztés). Ezek elméletileg a kockázatokat csökkentenék, de külsőleges hatásaik visszaütnek, legalábbis a jelek ezt mutatják.

A kormány kénytelen volt megkeresni a nemzetközi valuta-alapot és hitelt kérni, ez a folyamat nem zárult le. Nagyon hosszú, általános listát kaptunk a teendőkről, amiben szerepel többek között a tömegközlekedési vállalatok reformja, a már betervezett fiskális reform végigvitele, szigorú költségvetési politika; csupa olyan dolog, amit a világban tíz, véletlenszerűen kiválasztott országból kilencnek oda lehetne adni. Keményebb diónak tűnik az Európai Unió, az Európai Bizottság, ahol a jegybank törvény módosítása az egyik kívánalom, a bírók nyugdíjazásának visszavonása a másik, s ide sorolt az adatvédelmi biztos hivatalával kapcsolatos változtatások visszavonása. Közgazdászként ezek a kérdések nem értékelhetők, mindenesetre a magyar gazdaságnak szüksége van erre a megállapodásra, a támasztott előfeltételeket célszerű lenne teljesíteni, hogy a hitel-megállapodás aláírásra kerüljön. Optimista felállásban, erre előbb-utóbb sor fog kerülni. Ezzel kapcsolatban egyenlőre a piac is hasonlóan gondolkodik, amit a forint árfolyama, a csődkockázati mutatók és az állampapír hozamszint csökkenése jelez. A piacokon érződik a feszültség, de a szerződés aláírásának esetleges elmaradása mindenképpen negatív folyamatokat fog elindítani a pénzügyi piacokon.

A nemzetközi valuta-alap mintha nyílt kapukat döngetne, a költségvetési megszorítások kényszere az Európai Unióban minden tagországra igaz, ránk is az, de mintha pár lépéssel előbbre is tartanánk ebben a tekintetben.

Az idei éves költségvetési konszolidáció mértéke követi a korábbi, helyes konszolidációs lépéseket, nagyjából a hazai bruttó össztermék 4,5% arányában van, ami több mint ezer milliárd Ft.

Milyen hatása van mindennek a gazdaság teljesítményére, mi várható az idei évre? Pozitív és negatív folyamatok is fellépnek, nagyon jelentős költségvetési konszolidációs folyamatok zajlanak ebben az évben. Az elmúlt évben, ha eltekintünk az egyszeri bevételektől-kiadásoktól, a magyar államháztartás alapfolyamatai kb. 6-7%-os államháztartási hiányt eredményeztek, ezt jelentősen csökkenteni kell.

Az elmúlt évben még növekvő export piacokkal számolhattunk, idén jellemző növekedéssel nem lehet számolni.Kedvezőtlen ez azért is, mert 2006 óta a magyar gazdaságban egyedüli növekedést hozó tényező a feldolgozó-ipari export volt, ha eltekintünk a tavalyi kedvező mezőgazdasági termés-eredményektől. Amennyiben feldolgozó-ipari exportunk nem tud növekedni, akkor ebben az évben a magyar gazdaságtól nagy csodákat nem lehet várni.

Az iparági trendek nem kedvezőek a magyar gazdaság szempontjából, lásd a Nokia kivonulásának példáját. Nagyon sok kedvezőtlen iparági változás van, főként az elektronikai ágazatban, ami kedvezőtlen a magyar résztvevőknek.

A jelenség már az elmúlt évben is megmutatkozott, április-májusban az elektronika ipar teljesítménye, a kedvező külső környezet ellenére is, 20-25%al visszaesett Magyarországon. Vannak pozitív fejlemények is, ezek az autóiparban jelentkeznek, még folynak beruházások és vannak épülő gyárak amelyek ebben az évben kezdenek termelni, nyárra elkészül a Mercedes, ami ősszel kezd üzemelni. Van motor-összeszerelés, motorgyártás, autóalkatrész gyártás, nagyon dinamikusan fejlődik az ágazat Magyarországon. Ez még akkor is előrehajtja az ipar szekerét, ha a külső környezet kedvezőtlen hatásokat produkál. A feldolgozó ipar várhatóan képes lesz növekedni ebben az évben, bár nem jelentős mértékben, pár százalékkal. Ezen túl, sok kérdőjel is van a magyar gazdaságban. Az egyik az Európai Bizottság, a túlzott deficit eljárással, lehetséges szankciókkal, kötelezettség-szegési eljárásokkal. Úgy tűnik, Magyarország jó alany lett az Európai Unió számára példa-statuálásra, már csak azért is, mert nem vagyunk tagja az eurozónának, így a zóna egészségét nem igazán veszélyezteti ami a magyar gazdaságban történik. Másrészt, nem vagyunk mini-állam, mint a balti országok, vagy Ciprus, Szlovénia, s nem vagyunk nagyon fejletlenek sem, mint pl. a bolgár gazdaság, így nagyon jól lehet velünk példát statuálni, okot is adunk rá.

A szankciók lehetőségén túl, kérdés, mi lesz a hitel megállapodással? A magyar gazdaság érdeke a megállapodás, erre sor is fog kerülni, végül is a kohéziós alapok kifizetését nem fogják felfüggeszteni, ez csak egyfajta fegyelmező eszköz. A következő évi államháztartási hiányt senki nem tudja megmondani, elkötelezettek vagyunk 3% alatt való tartásában, az EU meg azt mondja, nem hiszünk nektek, 2004 óta tagja vagytok az Uniónak, soha nem teljesítettétek szavatokat. További nagy kérdés, hogy a kormány által beindított nagy gazdasági változásoknak milyen hatása lesz; ugyanis a személyi jövedelem-adó változások, a minimálbér változások, a végtörlesztés következményei nem modellezhetők pontosan. A prognozist nem lehet a tavalyi évre vonatkoztatni, első felében csökkent a lakossági fogyasztás, a másodikban kicsit emelkedett, a statisztikák egyenlőre nem meggyőzőek. Az elemző pesszimizmusa egy kicsit oldódott az elmúlt időszakban a magyar gazdaság teljesítményével kapcsolatban, bár ez egy nagyon pesszimista előrejelzéshez képest mutat javulást. 1%-ot is meghaladó európai visszaesés mellett 2%-os recesszióban gondolkodtunk a magyar gazdaságban, most azt gondoljuk, az EU teljesítménye sem lesz annyira rossz, s a magyar gazdaság teljesítménye mind külső, mind belső okok miatt valószínűleg közelebb lehet a nullához, mint a mínusz 2%-hoz az idei évben, növekedés szinte biztosra vehető, hogy nem lesz.

Gijsbert Wassink, az Intrum Justitia svájci cég pénzügyi szolgáltatásokért felelős vezetője (Director of Financial Services) az európai követeléskezelések alakulásáról tartott előadást. A cég már 20 éve a piacon van, kezdetektől képviseltetve magát Magyarországon. Hitelkövetelés-kezeléssel foglalkoznak, amely tevékenység 80 éves múltra tekinthet vissza. Hagyományos, tipikus behajtási munkával kezdődött, a Justitiát 1923-ban alapították Svédországban, 1984-ben Finnországban kezdte meg adósságvásárlási tevékenységét, az első portfólió megvásárlásával. Sokan vannak a piacon, akik portfoliókat vásároltak az elmúlt 10 évben, a Justitia közben előbbre tudott lépni. Annak idején, a '80-as évek elején, a követelésvásárlási iparág olyan helyzetben indult, amikor már nem lehetett előbbre jutni az ügyfelekkel, a cég először barátságosan próbálkozott, aztán megpróbált jogi úton eljárni, majd amikor ennek sem volt foganatja, akkor indította a fenti húszéves folyamatot. Adósság-portfoliókat lehetett vásárolni, a behajtási folyamatba akkor lehetett belépni, amikor az egyes eseteket már teljesen leírták és csak néhány százalék volt értékesíthető a maradékértékből, az is csak azért, hogy a könyvekből le lehessen írni. Különös ellentmondás rejlik ebben a tevékenységben; valamit vásárolok valakitől, de én nem vagyok ügyfél, az ügyfél az eladó marad. Ez a tipikus követelésvásárlás, a három-szereplős játszma. Először van a finanszírozási rész, előfinanszírozzuk a behajtást, amelyet majd a jövőben megvalósítunk, de nem vagyunk banki pozícióban.

A szolgáltatást tekintve, ha ezt banki hitelből próbálnánk finanszírozni, sokkal többe kerülne. A második része a dolognak maga a követelés, ennek is van költsége, amikor megvásároljuk. Ennek optimalizálása már bizonyos költségekkel jár. Az utolsó rész; egyfajta, nagyon korlátozott, 10-20%-os portfólió összeget adunk. Ez a vásárlási ár adja a garanciát az összeg jövőbeni behajtási lehetőségére. Ennek a portfólió-vásárlásnak az időzítése attól függ, hogy milyen integrált szolgáltatások kerülnek szóba az egész üzleti eljárás tekintetében az ügyfél oldaláról.

A klasszikus adósságvásárlás elemei:

Példaként; ügyfél távközlési szolgáltató vállalatnál (Vodafone) össze kell vetni a teljes portfólió adott országban történő átvételéhez kapcsolódó előnyöket és hátrányokat. Előny számunkra: az esetek átvétele után már semmiféle költség nem jár számunkra, előre meg lehet határozni, hogy mekkora ez az adósság összeg és erre mekkora céltartalékot kell képezni. Olyan cash-flow előny is mutatkozik, hogy már semmiféle finanszírozás nem tartozik az ügyfélhez, előre tisztázzuk azt az árat, hogy mennyi lesz és a teljes adósság-portfólióját átvesszük, az ügyfelei pedig azt látják, hogy nagyon aktívan dolgozunk velük.

Általánosságban, egy szolgáltatás, vagy termék vásárlásánál, először is el kell döntenünk, készpénzzel, vagy egyéb, más módon fizetünk. Bármifajta tranzakció után keletkezik egy számla, ami bizonyos időn belül kifizetésre kerül, ha nem, akkor indul be a folyamat. A tevékenység mindig valaki nevében történik, általában az elején az ügyfél nevében, a későbbiekben pedig a mi nevünkben. A tevékenységek, amelyeket az Intrum Justitia végez, összefüggenek a hatékonysággal, a különböző folyamatokkal, a számlák mennyiségével. A pénzügyi szolgáltatások oldaláról vizsgálva a folyamatot, már korábban lehet factoringgal operálni (factoring=követelések adásvétele).

A faktorálást csak a legkisebb cégek esetén, kis országokban a legvégső esetben alkalmazza az Intrum Justitia, nem versenyez a bankokkal. Meg tudja határozni a követelések hitel-minőségét, ugyanakkor fizetési garanciákat is tud adni. Bizonyos európai országokban gyakran az ügyfelekkel együtt hozzák meg a hitelre vonatkozó döntéseket, s együtt állapítják meg a kockázatokat. Magyarországon még nem tartnak itt, köztes megoldást alkalmaz a cég.

Ez évtől kezdődően szélesítette kínálatát, Európában elsősorban nem-biztosított portfóliókat vásárol.

A tevékenység zömét, az esetek 90%-át a '90-es évek elején a banki nemfizető hitelek vásárlása jelentette, manapság sokkal inkább a hosszú távú kapcsolatok kialakításán van a hangsúly, ami havi kapcsolatokat jelent és havi szinten állapítják meg, hogyan alakul a közös munka. A nagy, egyszeri üzletkötésektől eltekintve, a vásárlások 60%-a corn-banki ügyfélmegállapodásokból áll. Banki portfóliókat is vásárolt a cég, a behajtást pedig a call-centerek segítségével próbálták lebonyolítani. A távközlési ágazat, közszolgáltatók, közlekedés, e-kereskedelem jelenti a további tevékenység színterét. Jelenleg a könyv szerinti értékeik kb. 59%-a a banki-pénzügyi szektorban, a többi pedig más területeken található. Az átlagos mennyiségét, ill. méretét tekintve ez utóbbi sokkal nagyobb volumenű a számszerű 41%-nál. Az elmúlt néhány évben a cég új ajánlatokkal jelentkezett. Több európai bank döntött úgy, hogy bizonyos területekről kivonul, ill. un. „B-branding"-ként minősít bizonyos országokat, ahol az illető bank jelen van, de portfólióját megtisztítja. Nem könnyű mindig egy másik bankhoz vinni az ügyfélbázist, tehát ha

a kritikus tömeghez (100 milló euró) közelít, vagy az alá kerül annak értéke, akkor felmerül a kérdés, meddig tudják kezelni ezt a helyzetet, hiszen a bankvezetés idejét a kezelés leköti. Egy-két országban átvette az Intrum Justuitia azokat a portfoliókat, amelyek még nem jártak le, de túlságosan kicsik voltak, vagy a bank már csak bizonyos termékeket (lizing, stb.) forgalmazott az adott országban. Plusz előnyt mutatkozik a likviditásban, hiszen a portfolió idevágó elemét vették át, s ezt a pénzt újra be lehet fektetni a tényleges alaptevékenységbe. Amikor elérkezik az átszervezés kellemetlenségekkel járó ideje, nagyon magasan képzett alkalmazottaktól kell megszabadulni, ilyenkor az Intrum Justitia gyakran átveszi azokat a képzett munkatársakat, akikre szüksége van szervezeténél. Már öt alkalommal került erre sor, különböző országokban. Az adósságbehajtás garanciánál a fogyasztói piacokra összpontosít a cég, itt az átlagos összegek eléggé alacsonyak, ez az esetek egyöntetű elbírálása végett szükséges.

Amennyiben nagyon szoros garanciákat akarunk érvényesíteni, akkor a megvásárolandó portfolió értékét pontosan be kell határolni, általában havi bontásra vetítve. Összehasonlítják a terméket a piac adott ágazati szereplőivel a közműcégek, távközlés, árurendelés, e-kereskedelem és a közlekedési ágazatban. Az ilyen garantált adósságkezelés előnye, hogy egy adósságbehajtási számla kibocsátása sokkal jobb megoldás, mert megbízhatóan kalkulálható készpénzt eredményez.

Ha a bank azt látja, hogy megvan a cég részéről a behajtási garancia, akkor könnyebb finanszírozni a kinnlevőséget, a külső finanszírozás sokkal hatékonyabbá válik. Az eljárásrendek egyszerűek és egyértelműek, ami segít az ügyfelek megtartásában is. Amikor lejárt a követelés és behajtásra kerül sor, akkor arról gondoskodnak, hogy

újra aktiválják az ügyfeleket, tehát tényleges, valóban barátságos adósságkezelésről van szó. Hogyan is működik ez általánosságban? – A már lejárt követeléseket havi bontásban, mint külső cég, átutalják, s akkor eldöntik, hogy milyen százalékban történik a beszedés az egyes országokban. Előre meghatározott rend, fixen meghatározott százalékarány szerint értékelik őket. Homogén együttesként kezelve, általában azonos százalékot alkalmaznak. Három hónap során, gyakorlatilag naponta, vagy hetenként megtörténik az adott összeg behajtása. Három hónap után azt mondják, garantáltuk az ötven százalékot, az elmúlt három hónap alatt 20%-ot behajtottunk,

30% még mindig hiányzik, ha a harmadik hónap után történik a kifizetés, akkor gazdasági és jogi értelemben megtörténik az adósság kezelése. Ezért mondható, hogy nagyon egyszerűen és jól működik az eljárás. A portfoliót tehát homogénnek kell tartani, azaz, a minőség és a jellemzők maradjanak stabilak, szabványosított feltételeket biztosítva az ügyfeleknek. Amennyiben máról holnapra a fizetési kondíció 30 napról 180 napra változik, akkor teljesen megváltozik a kép, ilyenkor az árazást módosítani kell. Amennyiben másnap a szétkapcsolási díj háromszorosára nő, akkor a behajtandó összeg egész struktúrája megváltozik. Semmi drámáról nincs szó, de változásoknak kell bekövetkezni. Elengedhetetlen, hogy az ügyfél termékprofilja is stabil legyen, ha pl. a távközlésben valamilyen fontos változás történik, akkor az hatással van a profilra. Nagyon fontos tényező a hitelalkalmazási folyamat állandósága is, ha nincs ellenőrizhető címünk, akkor ez is hatással van a minőségre. Állandóságot kell mutatnia a számlázás és a figyelmeztető levelek rendszerének is. Megfelelő működéshez nagyon jó együttfutásra van szükség a hitelkezelési szolgáltatásokkal, valamint az ideiglenes megoldásokkal és azzal a partnerrel, aki a pénzügyi szolgáltatást biztosítja. Amennyiben ez rendben zajlik, s nem csak befektetők, de szolgáltatók is vagyunk, akkor meg tudjuk tartani ügyfeleinket, ügyfélbázisunkat, annál is inkább, mert új ügyfeleket szerezni nagyon költséges ebben a gazdasági környezetben.

Magyarországon a hitel területén is nagy jelentőségű, hogy a gazdaság hanyatlóban van, az Intrum Justitia szervezeti struktúrája révén képes támogatni azokat a magyar cégeket, akiknek ezen a folyamaton végig kell menniük.

http://www.intrum.com/hu/elerhetoseg/Contacts-Container/Intrum-Justitia-Zrt/

http://www.intrum.com/hu/

http://www.intrum.com/hu/felszolito_level/intrum_justitia_zrt/

http://hu.wikipedia.org/wiki/Faktorálás

László Csaba, a KPMG Tanácsadó Kft. adópartnere az adópolitika aktuális kérdéseivel foglalkozott előadásában.

A szakmában a likviditási problémák legszembetűnőbben az ÁFA körül mutatkoznak meg. Az adópolitika tájékán, ill. a költségvetési politika szempontjából még mindig kérdést jelent, mekkora legyen a bevételek nagysága.

Alapvető, hogy legyen elegendő a kiadások finanszírozásához, elegendő ahhoz, hogy ne nőjön túl nagyra az államháztartás hiánya, ne növekedjen az államadósság. Vajon kell-e más szempontokat is figyelembe venni?

Kell-e ösztönző szempontokra figyelni a gazdaság növekedése tekintetében, a gyerekvállalás érdekében, a környezet védelmére, stb.? Az EU 2010-es nemzetközi statisztikája szerint Magyarországon a 2000-es évek elejéhez képest volt egy érezhető adócsökkentés, 2005-ben ÁFA-csökkentés, majd 2006-ban komoly adóemelés, így 2008-ra már 45,5 , 2009-re már 47% volt az államháztartás bevételeinek aránya a GDP-hez képest. Ez kezdett csökkenni 2010-től. Azóta masszív adócsökkentés jelent meg a jövedelemadók szintjén, egykulcsos adó, gyerekkedvezmény, kétkulcsos társasági adó. Ezzel szemben jöttek be a különadók, az egész egyenlege még mindig adócsökkenés, viszont bármennyire is kezdtek csökkenni a bevételek és az adók, azért az EU átlagához képest Magyarországon magas az adóterhelés. Különösen szembetűnő ez, ha a régiós versenytársakat nézzük. Csehország, Szlovákia, Lengyelország, Románia, Bulgária esetében jóval alacsonyabb, mint nálunk.

Még a csehek vannak a legközelebb hozzánk, de ők is 40% alatt vannak. Amennyiben pl. 10% ponttal szeretnénk lejjebb menni az adóterhelésben, ez azt jelenti, hogy közel 3 ezer milliárd Ft-al kellene csökkenteni a bevételeket, erre gyorsan lehetne megoldást találni. A kiadás oldalon összeszedni 3 ezer milliárdot, ez már tovább tartana; pl. ha a minisztériumok felét minden kiadással együtt meg lehetne szüntetni, de talán, csak ha az összes nyugdíjastól minden nyugdíjat megvonnánk, az lenne elegendő erre. Adórendszer tekintetében azt is figyelembe kell venni, hogy a régiós versenytársakhoz képest mennyire magasabban vagyunk, ebben benne van az állam hatékonysága, a társadalombiztosítás modellje, ami közrejátszik abban, hogy a szlovákok, bolgárok, románok jóval alacsonyabb adószintekkel tudnak dolgozni, mint Magyarország.

Közvetett adók, jövedéki adók, ÁFA: egyértelműen Magyarországon a legmagasabb a vizsgált országok közül.

2012-es számok még nem ismertek, de valószínűleg az összes uniós országot tekintve is nálunk a legmagasabb a közvetett adók aránya a GDP-hez képest. Ez a legmasszívabb bevételek egyike az államháztartáson belül úgy, hogy 2010-12 között volt jövedéki adó emelés, az ÁFA pedig felment a legmagasabb unióbeli értékre, 27%-ra.

A közvetett adók sajátos helyzettel bírnak az adópolitikában; viszonylag jól beszedhetőnek minősül az ÁFA.

Az USA-t leszámítva, az OECD országok mindegyike valamilyen változatát működteti. Viszonylag nehéz elkerülni, s jellemzője, hogy önmagában a versenyképességet a gazdaság egy jelentős részében kevéssé érinti.

Multi-, vagy magyar iparvállalat, vagy szolgáltató cég, amely jogosult ÁFA levonásra, azon átmegy az 5%, vagy

éppen 27% ÁFA. Ennek persze van egyfajta likviditási hatása, okozhat cash-flow gondot, de az ÁFA nem jelent önmagában többlet költséget. Az ÁFA emelés gondot a kiskereskedelemben és a pénzügyi szektorban jelenthet, ill. azoknál a szektoroknál, akik ÁFA levonásra nem jogosultak. Önmagában a szolgáltató szférának, az iparvállalatoknak, tanácsadóknak alapvetően átmenő tételt jelent az ÁFA, likviditási szempontból kezelni kell, de nem okoz versenyképességi problémát, bár a 27% már felvet kérdéseket… A régióban a bulgároknál nagyon erősen használják az ÁFÁ-t. Megfigyelhető, hogy azon uniós országokban, ahol az Áfa elkerülés nemzeti sportnak számít, mint a déli övezetben és Kelet-Európában, az ÁFÁ-t , a jövedéki adót jobban használják.

Jövedelmi-, vagyon-, személyi és társasági adók Magyarország szempontjából:

Ebben a vonatkozásban egyértelműen az EU átlaga alatt vagyunk, már 2008-tól bevontunk egy komoly adócsökkentést ezen a területen, 2012-re ezen adók aránya 5 – 5,5% körül alakul, ami azt jelenti, hogy az EU átlagának fele lesz a jövedelemadók aránya Magyarországon, bár kérdés, hogy a közvetett adónak tekinthető különadókat hova fogják besorolni. A régióban viszont vannak, akik még alánk is tudtak menni, a legtöbb országban alacsonyabb a jövedelemadók aránya. Magyarországon a vagyonadók szintje az ami kirívóan alacsony, nincs igazán érdemi ingatlanadó, a maradék adó főként a gépjárművekhez köthető. Az un. mag uniós országoknál a legmagasabb a jövedelemadók aránya. Itt komoly változások történtek 2010 után, pl. az egykulcsos adó vonatkozásában. A sokat emlegetett, mintegy 500 milliárd Ft, amennyivel kevesebb SZJA jön be, mint két-három évvel ezelőtt, ennek csak egy része következik az egykulcsos adóból, jelentős része a gyerekkedvezmény következménye. Az IMF megállapodásokról, az egykulcsos adók hatásáról szóló viták közepette sokan megfeledkeznek arról, hogy ennek a kiesésnek az egyharmada, 40-50%-a valójában a nagyon jelentős gyerekkedvezmény hatásának tudható be. Tehát, ha valaki az egykulcsos adón változtatni akar, annak számolnia kell azzal, hogy nem fogunk ugyanarra a bevételi szintre visszajutni, mint ami a bevezetés előtt volt.

Társasági adónál is 19-, ill. 10%-os kétkulcsos adó került bevezetésre, (500 millió Ft-ig 10% az adókulcs), itt is volt olyan, amikor nominális értékben 700 milliárd Ft volt a társasági adó bevételi szintje Magyarországon, az idei értéke kb. 350-360 milliárd Ft, tehát 2-3 év alatt megfeleződött (ezt általában kedvelik az érintettek).

Társadalombiztosítási jellegű bevételek; ez az, ahol az arányokat nagyon erősen meghatározza, hogy hol, milyen modellek működnek, másrészt az élőmunka-költség oldaláról is meghatározó szerepe van. Egyrészt cégeknél, ahol sok az alacsony jövedelmű dolgozó, ott több az adójóváírás jellegű kivezetés, emiatt növelni kell az élőmunka költséget, másrészt ezt már tartalmazza a bér, s a latolgatók úgy vélekednek, hogy a következő 2-3 évben valószínűleg kevesebb bért fogunk emelni. Általában ez azokban az iparágakra igaz, ahol magasak a jövedelmek és az adócsökkentés masszívan megjelent a dolgozóknál. Az élőmunka költségnél a munkáltatói járulék az egyik legmeghatározóbb tétel, ami 27%. Magyarországi kuriózum, hogy nincs felső határa a munkáltatói járuléknak (amit most éppen adónak hívnak). Tehát, a munkáltatói bevezetésen nincs felső határ, s ez önmagában a legfőbb oka annak, hogy miért van viszonylag nagy adóelkerülés a béreknél és a hasonló típusú jövedelmeknél. Ebben valahol az EU átlaga körül vagyunk. A bevétel a társadalombiztosítási modell függvénye; Szlovákia, Lengyelország, de főleg Románia és Bulgária jóval kevésbé kedvező ellátásokat biztosít saját állampolgárainak, ezért alacsonyabb befizetéseket is tud működtetni, azaz alacsonyabb befizetés mellett is tudja működtetni a rendszert. Ebben valószínűleg demográfiai arányok is közrejátszanak, a magyar társadalom már most az egyik leginkább elöregedő Európában.

Az élőmunka költségén levő adóteher többféle módon, pl. minimálbér, átlagkereset, házas -nemházas, gyerekszám alapján, 6-8 mutató szerint is összesíthető. Az Eurostat kimutatása szerint nálunk a legmagasabb ez az IPCC adóterhelés. Az elkövetkező években alacsonyabb szinten mérjük majd ezt az adóterhelést, de akkor is magas marad, hiszen a TB járulék évek óta érdemben nem változott, viszont az adójóváírás megszüntetésével 16%-os adóterhelés jött be a legalacsonyabb jövedelmeknél, nyilván ez a tehernövekedés fokozatosan csökkent, ahogy közeledünk az átlagkeresetekhez. A váltás az egyes iparágakban nagyon eltérő, vannak cégek, ahol egyetlen embernek sem nőtt az adóterhelése az elmúlt 1-2 évben, de vannak olyan cégek is, ahol a felső vezetést leszámítva, szinte mindenkinél. Olyan bérmunkás cégnél, ahol minimálbéren foglalkoztatják az emberek 90%-át, ott azért komoly adóteher növekedés volt.

Az adónemek számát illetően, vannak országok, ahol százféle adót szednek. 50-55 adószám nem jelenti azt, hogy mindenkinek fizetnie kellene ezeket az adókat. Nincs olyan adóalany ma Magyarországon, akinek ötvenféle adót kellene fizetni. Aki a gyógyszeriparban dolgozik, az 5-6 olyan különadóval találkozik, ami csak őt érinti. Magánszemélyeket érintő adó csak a célközönséget, a kisker-adó csak a kisker cégeket, bankadó csak a bankokat.

Az 5-6 nagy-adó, a személyi jövedelemadó, társasági adó, stb., adja az adóbevételek döntő többségét. Amennyiben az adópolitika erre tudna koncentrálni a beszedésnél, szabályozásnál, akkor itt lehetne igazán masszív bevételeket produkálni. A rengeteg fajta adót, más országok gyakorlatához hasonlóan, Magyarországon is szívesen használják más célok elérésére. Azt gondolják pl., hogy ha a pornográf termékeket megadóztatják, akkor ezen termékek száma lecsökken, ha a kutyákat megadóztatják, kevesebb lesz a kutyapiszok, ha az üvegbetétet megadóztatják, kevesebb terhelés éri a környezetet. Ezek az ösztönző rendszerek van amikor működnek, de néha nagyon torz helyzetet eredményeznek. A kisadók problémája; nagyon megnövelik a rendszer bonyolultságát, csökkentik a hatékonyságát. Túl sok kisadó esetén egy adóhivatalon belül külön adminisztrációs rendszert kell csinálni akkor is, ha 5 milliárdot szednek be egy bevételből, meg akkor is, ha a 2.500 milliárdos ÁFÁ-ról van szó.

Az adópolitika kapcsán mindig meggondolandó, milyen funkciókra készítjük a rendszert. Amennyiben csak a bevételekre akarunk koncentrálni, akkor legyen az egyszerű, átlátható, kevés adónemből álló, ilyenkor könnyen működik a dolog. Ha a versenyképesség az elsődleges cél, akkor legyenek minél alacsonyabb az adókulcsok, azokra a területekre, pl. kedvezményekre koncentrálva, ahol befektetéseket szeretnénk ösztönözni. A befektetők egyébként még mindig szeretik az egykulcsos adót, ez még mindig jó hívószó. A különböző funkciókhoz meg lehet találni az adórendszerbe a megfelelő eszközöket, kérdés, hogy ezek mennyire tudnak működni. Az utóbbi időben komoly prioritássá vált pl. a kultúra és a sport, az adórendszeren keresztül erre nagyon komoly eszköz működik. Először indult a filmtámogatás, hogy minél több külföldi Magyarországon készítsen filmet, majd bejött az előadóművészeti és aztán a sport támogatás. Ez láthatóan ösztönzi az érintett szakmát, iparágat, tevékenységet. Sikerült olyan kedvezmény-rendszert kialakítani, ami annál az öt sportnál, ami bekerült ebbe nagyságrendekkel növeli a beáramló pénzek mennyiségét. Tehát adórendszerbeli eszközzel komoly ösztönzést lehet elérni, kérdés, hogy ez-e az ösztönzés leghatékonyabb módja, ill., hogy mennyire drága.

Adóelkerülés, adócsalás:

Sokan azt gondolják, van is benne némi igazság, hogy a magyar néplélek egyfajta sajátossága, hogy nem szeretünk adót fizetni, mert az mindig a magyar virtus része volt, hogy az aktuális elnyomó számára nem fizetünk adót.

A '70-es, '80-as évek legvidámabb barakkjára is jellemző volt ez. A magánszemélyek szintjén az adófizetés akkoriban nem került elő, nem volt komoly adótudatossági nevelés. A jelenséggel azonban nem állunk egyedül, olasz, vagy görög példák is mutatják. Görögországban pl. van magán úszómedencéhez kötött ingatlan-adó, csak rá kellett nézni a GoogleMap-re és kiderült, hogy Athénban tízszer annyi medence van, mint ami után adót fizetnek.

Budapesten viszonylag kevés magán medence van, s ezeket nem is adóztatják, de mindenesetre az ilyen elkerülési jelenségeknek nagyon komoly történeti-kulturális gyökerei vannak. Azonban, maga az adórendszer is meghatározza, hogy az adóelkerülés mennyire válik nemzeti sporttá, vagy gyakorlattá egy adott országban, ezzel sokat lehet ezen változtatni. Minél bonyolultabb egy adórendszer, annál nehezebb megfelelni neki. Az is előfordul, hogy valaki a túl bonyolult adórendszerben nem igazodik el, s azért nem fizet adót, vagy időnként még többet is fizet, mint kellene. Az életszerűtlenül magas adóterhelés meghatározó ebben a vonatkozásban. Az adózási gyakorlatban voltak olyan jövedelemszintek, ahol az adó végösszege 70% fölé ment. Az nem fordulhat elő, pl. saját üzlet működtetésekor, hogy keresek 100 Ft-ot, s abból 70-75 Ft-ot befizetek az államnak. Ez az, amit elutasítanak az emberek. Ha összeadunk minden adóterhet, (főleg, amikor még progresszív volt az SZJA), akkor, aki együtt nézi az egészet, s nem ötezer embert foglalkoztató tulajdonos, pl. egy-két fős cége van, vagy önfoglalkoztató találkozhatott olyan esettel, hogy 40-50% felsőkulcs az SZJA-ban, 30% fölötti munkáltatói járulék, 10% fölötti egyéni járulék, s ilyenkor előfordulhatott, hogy a summa 70% fölé ment. Ebből a szempontból és ebben a szférában sokat segít az egykulcsos adó, főleg, ha 16%-ra be tud állni.

Az a határ, amikor az emberek azt mondják, hogy már tényleg nem érdemes adót elkerülni, vagy adót csalni, és az, ami a költségvetésnek elegendő bevételt jelent, még mindig távol van egymástól. A 27% munkáltatói járulék, a

18,5% egyéni járulék, a 16-vagy 20% SZJA , összeadva még mindig jelentős teher ahhoz, hogy az emberek azt mondják, ha ezt én kockázat mentesen meg tudom takarítani, akkor inkább azt az utat választom. Előáll az a helyzet, hogy még mindig relatíve kevesen fizetnek sok adót Magyarországon, s ez a legnagyobb gondja a magyar adórendszernek. Korábban az Alkotmánybíróság, amíg az adóügyekkel foglalkozott, kiemelten adózó-barát hozzáállást tanúsított, húszéves távlatban számtalan olyan kezdeményezés volt, amikor próbálta szigorítani az adórendszert, s harcolni próbált az adóelkerülés ellen. Ezek jelentős részét az Alkotmánybíróság kilőtte, jelentős részben igazuk is volt, rossz eszközökkel próbálkozott a kormány, néha pedig születtek abszurd ítéletek is.

Az adminisztrációs terhek:

Nemzetközi összehasonlításban a magyar adó-adminisztráció nem kiemelkedően rosszabb más országokhoz képest. Az USA-ban pl. elképesztően bonyolult, ahhoz képest nálunk még jó a helyzet.

Valakinek azonban azt az ezer-ezerkétszáz oldalnyi hazai joganyagot, ami az adójogszabályokat tartalmazza, el kéne kezdeni feldolgozni, de ez szinte reménytelen. Nagy adótanácsadó cégeknél specializált csoportok vannak minden adónemre. Az ÁFA szinte külön tudományágnak tekinthető, nem is beszélve az SZJAT-ről… 27 országnak vannak kettős adóztatás elkerüléséről szóló egyezményei, léteznek vonatkozó EU-s joganyagok, stb. Ezt az adórendszernek nehéz követni. Banki vonatkozásban, egy komplikált derivatív ügyletet önmagában megérteni is külön kihívást jelent, emberek Nobel díjat kaptak, mert ilyen típusú termékeket fejlesztettek, vagy kutattak. Sokszor azt is nehéz megérteni, hogy a végén ki nyer és mennyit. Nem is beszélve arról, hogy a végén ezt ki hogyan adózza le, a tranzakciók esetleg 3-4-5 országban, londoni, hongkongi, newyorki tőzsdén keresztül zajlanak, s a végén még ezt adóban is lekezelni… Viszont, ha az adórendszer nem kezeli, akkor bármennyi jövedelmet bárhova át lehet csoportosítani, mert nem lesz semmilyen korlátja. Az adminisztráció néha kicsit túl van hangsúlyozva, de érdemes néha a saját portán seperni. Azokra bízni egy rendszer alapvető megreformálását és hatékonyságát, akik húsz éve kezelik magát a rendszert, nem a legjobb megoldás. Érdemes lehet külső segítséget igénybe venni, s nem a jó ÁFA szakértőn van a hangsúly, hanem hogy ezeket az adminisztrációs terheket kezelni tudjuk, a folyamatszervezésen.

Ahogy kinézett 25 éve a legnagyobb lakossági bank, és ahogy ma, az ég és föld. Ezt a filozófiát kellene az adó-adminisztrációnál is alkalmazni.

A mozgástér:

A költségvetésnek nem nagyon van komoly mozgástere további adócsökkentésre, bár vannak olyan elemei a rendszernek, ahol nem ártana némi adócsökkentés. Az SZJA-nál a 16-20% kezelhető mérték, az ÁFA 27% már okoz problémákat. Látható, hogy nagyon komoly feszítettségű költségvetési politikával kell a következő években szembe nézni, nem valószínűsíthető az, hogy további ezer milliárd F-os adócsökkentésekkel ezer milliárdos megszorításokat lehetne generálni. Adócsökkentés nélkül is szükség lesz kiadási oldalon az ezer milliárdra, ez következik a gazdaság folyamataiból és a hiánycsökkentési feltételekből.

Az EU nem nagyon kedveli az adócsökkentést, Brüsszelben azok az országok a hangadók még mindig, akik az elmúlt 20-30 évben sohasem voltak az adócsökkentés élharcosai, ez különösen igaz a németekre, franciákra, kicsit talán az angolokra is. Főleg a német, francia, spanyol, olasz megközelítésre vonatkoztatható. Ők nem tekintve a versenyképességi szempontokat, mondják, emeljetek adót. Ez szembe fog azzal menni, amit a magyar kormány ma képvisel, az IMF megállapodások kapcsán is az lesz az egyik legkomolyabb vitatéma, hogy önmagában adónövelésre vagy adócsökkentésre kerüljön-e sor. A következő években nagyon passzív gazdasági növekedés nem várható, a növekedés önmagában nem fog olyan komoly többletbevételeket generálni a költségvetésben, amelyre támaszkodva komoly adócsökkentést lehetne végrehajtani.

A mozgásteret még egy tényező befolyásolhatja komolyan; ha a sarkalatos adótörvénybe bekerülhet néhány pont, mint hogy pl. a gyerekkedvezmény nem csökkenhet, s az SZJA-nak egykulcsosnak kell lenni. 2015-től a társasági adónak is egykulcsosnak kellene lenni, ott az az érdekes, hogy 10, 14, 15, vagy 19%-on valósul-e meg, ez a cégek számára nagyon lényeges.

Összefoglalva:

Az SZJA-nál további kérdés lesz a tárgyalások kapcsán, hogy maradhat-e az egykulcsos adó, a gyerekkedvezményhez lehet-e, kell-e hozzányúlni,az iparűzési adó az egyik legneuralgikusabb pontja az adórendszernek, a legkevésbé értik a befektetők, Az egész önkormányzati adórendszert is valószínűleg újra kell gombolni, mivel a közoktatás az államhoz kerül, az egészségügy jó része már felkerült, a kiadások után a bevételekkel valamilyen módon utána kell menni, tehát nagyon jelentősen csökkenő feladatok mellett nem valószínű, hogy önkormányzati adókat kell növelni, az ÁFÁ-t , jövedéki adót szabályozási oldalról az EU határozza meg, meg a bevételi kényszert, így itt nagy mozgástér nincs, a TB járuléknál, ha van 5 Ft-nyi adócsökkentési lehetőség, akkor a munkáltatói járulékra kell összpontosítani, ott szorít legjobban a cipő, Az adóbeszedés hatékonysága pedig a legnagyobb örök téma.

Legnagyobb kérdés a következő másfél évben, hogy a különadó kivezetését hogyan fogja a kormány kezelni, tudja-e az adórendszeren belül kompenzálni ezt a kieső bevételt, milyen ütemezésben tudja kivezetni a különadókat,milyen különadókat fog megszüntetni, pl. a gyógyszerszakmával kapcsolatos adók megszűnéséről senki nem beszél, hasonlóan a Robin Hood adórol sem. Ezek egy része eszerint tartósan marad a rendszerben. A bank-biztosítás, kisker, energia, távközlés esetén kérdés, milyen ütemben és hogyan fogja a kormány ellentételezni, erre még nincs válasz. A következő éveket valószínűleg az fogja meghatározni, hogy lesz-e, s milyen megállapodás az IMF-el, EU-val , ez nem lesz egyszerű történet.

A konferencia további előadója volt:

Jádi Németh Andrea ügyvéd, (Jádi Németh Ügyvédi Iroda):

Követelésérvényesítés jogszerűen és I vagy hatékonyan? – Amit az akadályokról és a jogi lehetőségekről tudni érdemes…

Csendes Balázs termékmenedzser (Iparági megoldások, IBM) :

Tudjuk ma, hogy mi lesz holnap? Lássuk előre az ügyfelek viselkedését! – – Prediktív analízis a követeléskezelésben

Bárdos László, Chief Business Architect, (IQSYS Zrt.):

Ügyfélkezelés másként – közműves tapasztalatok alapján lakossági és KKV kintlévőség kezelés tapasztalatok, jó gyakorlatok

Felfalusi Péter vezérigazgató, (Intrum Justitia Zrt.):

A portfólió – értékesítés folyamata az eladó és a vevő szemszögéből.

Kerekasztal-beszélgetés zajlott a legnagyobb magyar közmű cégek bevonásával:

Moderátor: Méry Katalin Prevenciós és Behajtási Központvezető, Magyar Telekom Nyrt.

Kalmár Zsolt behajtási osztályvezetô, ELMÜ Nyrt.