Bartus Gyula, a Békéscsabai Jókai Színház Jászai-díjas művésze húsz évvel ezelőtt írta meg lovakról szóló színdarabját. Az idő neki dolgozott, most művét maga állíthatta színpadra. Az eredmény: két óra emlékezetes zenékkel, táncokkal, tanulságos és megrendítő történetekkel, gondolatokkal.

 

Bartus Gyula, a Békéscsabai Jókai Színház Jászai-díjas művésze húsz évvel ezelőtt írta meg lovakról szóló színdarabját. Az idő neki dolgozott, most művét maga állíthatta színpadra. Az eredmény: két óra emlékezetes zenékkel, táncokkal, tanulságos és megrendítő történetekkel, gondolatokkal.

 

A darab fordított világba varázsol át bennünket, ahol a négylábúak játsszák a főszerepet, ők énekelnek és beszélnek, élik át a megannyi szépet és keservet, amit az ember a számukra kijelöl. Olyan darabot láthatunk, amelyik csordultig teli érzelemmel, szenvedéllyel, küzdelemmel, kudarccal és sikerélménnyel.

 

Állatszereplői emberként szenvednek, szeretnek, csalódnak, győznek és buknak el.

A színpadon, mi sem természetesebb, emberek személyesítik meg a lovakat, "kétlábúak", ahogyan bennünket ezek a nemes állatok nevezhetnek. Természetesen az ember-embernek is meg kell jelennie ebben a fordított világban. Megjelenik, de nem szólal meg. Megnyilvánulásai, gesztusai és reakciói úgyis mindent elárulnak a jelleméről. Külső megjelenése japán bábjátékoséhoz hasonlít, aki bár jelen van, elbújik a bábja mögé; most nem ő van a középpontba állítva. Akiknek jellemük és sorsuk van, azok a lovak. Nézzük, hallgatjuk őket, s közben magunkra ismerünk…

 

Bartus Gyula – Benedekfi István – Benedekfi Zoltán: Lovak

Musical-táncjáték

 

NÉGYLÁBÚAK:

Csillag: Vadász Gábor, Menő: Szabó Lajos, Vérmes: Csomós Lajos ,

Tangó: Rubold Ödön Jászai-díjas, Mohikán: Vikidál Gyula Liszt Ferenc-díjas,

Roger: Nagy Róbert, Sába: Fehér Tímea, Baba: Gábor Anita, Nausziká: Tatár Bianka,

Penelopé: Liszi Melinda, Jorgosz: Biró Gyula, Pompeius: Ormándy M. Keve szh.,

Első munkaló: Galambos Hajnalka, Második munkaló: Szente Éva,

Harmadik munkaló: Veselényi Orsolya, Negyedik munkaló: Varga Bianka szh.

 

A KÉTLÁBÚAK:

Első kétlábú: Balázs Csongor, Második kétlábú: Szeverényi Balázs szh.,

Harmadik kétlábú: Farkas Sándor szh., Negyedik kétlábú: Szekeres Ákos szh.,

Ötödik kétlábú: Borsi Cintia szh., Hatodik kétlábú: Moravetz Orsolya szh.,

Továbbá: Havasi Árpád, Kraszkó György.

 

Díszlet és látványterv: Fekete Péter, jelmez: Sellei Gabi

Világítástechnika: Veres András, homokrajzok: Szlávik Ágnes

Koreográfus: Kerekes Judit, korrepetitor: Galambos Hajnalka

Rendezte: Bartus Gyula Jászai-díjas

 

Bemutató: 2014. április 9-én (szerda) 19.00 órakor

Békéscsabai Jókai Színház

 

http://jokaiszinhaz.hu/

 

Lantai József

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük