Bocsánat kérem, félünk. Saját népi demokratikus köztársasági sündőrségünktől. Egyelőre még nevetünk félelmeinken, aminek példája ez a Lujza-Jenő párbeszéd, amit többféle forrásból és forrásmegjelöléssel is megkapott szerkesztőségünk az elmúlt 72 óra folyamán. Közreadjuk:Hátha valaki nem ismeri. Vagy tegyük fel a kérdést:Már bégetni sem szabad?

Lujza, a jogi analfabéta

Lujza: Jenő! Azt írja az újság, hogy feloszlatták a Magyar Gárdát. Miért? Olyan elegánsak voltak.

Jenő: Mert "a felvonulások helyszínein megbomlott a közrend és a köznyugalom", és "alkalmasak voltak a félelemkeltésre", "sértették mások jogait és szabadságát".

Lujza: Te, Jenő! Akkor a rendőrséget is feloszlatják?

Jenő: Butaságokat beszélsz, Lujza! Miért oszlatnák fel a rendőrséget?

Lujza: Mert én félek tőlük. Te nem emlékszel, milyen szépen ünnepeltünk 2006. október 23-án? Aztán jött a rendőri brutalitás. Neked szerencséd volt, csak a karodat találták el. 2002. december elsején meg, amikor Medgyessy Nastaséval koccintott Erdély elcsatolására, a Himnuszt énekeltem, és a rendőrök a földre taszítottak. Szerinted miért?

Jenő: Hamisan énekeltél, Lujza.

Lujza: Jó. De a gárda is nyomorékká tett embereket?

Jenő: Nem.

Lujza: De akkor miért oszlatták fel?

Jenő: Mert "a demonstrációk az erőszak veszélyét váltották ki ".

Lujza: Már értem. Az erőszak veszélye súlyosabb bűn, mint az erőszak.

Jenő: Fejezd be! Nem értesz semmit.

Lujza: Te, Jenő! Én már tudom, hogyan lehetnének előre hozott választások! Kérjük meg a Mokkát, a reggeli közvélemény-kutatásban azt kérdezzék meg, hogy:

Ön szerint melyik szervezet sérti legjobban mások jogait és szabadságát?

1. A magyar rendőrség;

2. A Magyar Gárda;

3. A jelenlegi magyar kormány.

Ugye, Jenő, a "győztest" feloszlatja az ítélőtábla?

 (MH – Vaszilov Eszter, e-mail)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük