Magyar Festészet Napja – Deim Pál az idei életműdíjas
Deim Pál kapja a Magyar Festészet Napja Alapítvány kuratóriumának életműdíját ebben az évben. A mai napig aktívan dolgozó, Munkácsy-, Kiváló Művész- és Kossuth-díjas alkotó az életműdíj történetében már ötödik elismerést festészetének minősége mellett mindenekelőtt iskolateremtő munkásságával érdemelte ki.
Deim Pál kapja a Magyar Festészet Napja Alapítvány kuratóriumának életműdíját ebben az évben. A mai napig aktívan dolgozó, Munkácsy-, Kiváló Művész- és Kossuth-díjas alkotó az életműdíj történetében már ötödik elismerést festészetének minősége mellett mindenekelőtt iskolateremtő munkásságával érdemelte ki.
Deim Pál festőművész, szobrász, grafikus kapja idén a Magyar Festészet Napja alkalmából minden évben átadásra kerülő életműdíjat. A mai napig aktívan dolgozó, Munkácsy-, Kiváló Művész- és Kossuth-díjas alkotó a Magyar Képzőművészeti Főiskola címzetes egyetemi tanára, 1991 óta a Magyar Művészeti Akadémia tagja. A minden ízében szentendrei alkotó 1987-ben a város Pro Urbe díját is elnyerte.
Az elismerésről szólva Deim Pál elmondta: „Egy díj mindig jó érzés, ez pedig különösen kellemesen érintett, hiszen ez talán a legszakmaibb mind közül, melyeket kaptam. Mostanában frissebb, színesebb, kevésbé statikus, irodalmiasabb képek kerülnek ki a kezem alól, de mint ahogy életművemben, ebben sincs előzetes koncepció, nem azzal kezdek dolgozni, hogy most kifejezem ezt és ezt. Sokkal inkább az ecsettel gondolkodom, egyik vonal a másikat követi, címet is akkor kapnak a képeim, ha már elkészültek."
Deim Pál:Mageső 1985Az Életműdíjról Bráda Tibor, a Magyar Festészet Napja Alapítvány kuratóriumának elnöke elmondta: „Az életműdíj odaítélésének feltételei hat éve, a kezdetektől nem változtak. Amellett, hogy a jelöltnek teljes, nagy, és kiemelkedő életművel kell rendelkeznie, elsősorban iskolateremtő munkáját értékeljük, azt a több évtizedes erőfeszítést, melyet a művészeti tudás, az alkotói ismeretek átadásáért tett. Ez így volt a korábbi díjazottakkal is, és ez alól Deim Pál sem kivétel."
Az életműdíjat hivatalosan október 18-án, a Magyar Festészet Napjának égisze alatt immár hatodszor megnyitásra kerülő Doyenek című kiállítás alkalmával adja át Schneider Márta, az Oktatási és Kulturális Minisztérium szakállamtitkára.
A kitüntett művész életrajza:
 |
Deim Pál festő, grafikus, szobrász (Szentendre, 1932. június 29.) |
1952-1958-ig: Honvéd Képzőművész Szakkör;
1958-1963: Magyar Képzőművészeti Főiskola, mesterei: Pap Gyula (festő szak), Ék Sándor (grafikai szak). 1
959-1963-ig szülővárosa ösztöndíjasa. Főiskolai tanulmányaiból csak Pogány Frigyes előadásait emeli ki, valódi mestereinek Vajda Lajost, Gadányi Jenőt, Barcsay Jenőt tekinti.
1963-1968 között részt vett a Zuglói Körben,
1963-1968 között tagja a Fiatal Művészek Stúdiójának. 1960-ban moszkvai és leningrádi útján ismerte meg a modern művészet klasszikusait (Picasso, Matisse stb.),
1967-es brüsszeli és párizsi tartózkodásakor pedig a kortárs művészetet (Appel, Bacon, Giacometti, Vasarely, J.R. Soto stb.). Nagy hatással volt rá Ben Nicholson.
1968-ban két hetet töltött a macedóniai Prilep művésztelepén egy kolostorban.
1971-től rendszeresen készít szobrokat.
1974-es műcsarnoki kiállítása óta vásárolják műveit a neves magángyűjtők.
1975-ben részt vett a nagyatádi művésztelep munkájában.
1990: a Magyar Képzőművészeti Főiskola címzetes egyetemi tanára,
1991: a Magyar Művészeti Akadémia tagja.
1974: IV. Országos Kisplasztikai Biennále, Pécs, I. díj;
1978: IV. Budapesti Nemzetközi Kisplasztikai Kiállítás: a Fővárosi Tanács különdíja;
1985: Munkácsy-díj;
1987: Szentendre város Pro Urbe díja;
1990: kiváló művész;
1991: a Művészeti Alap Képzőművészeti éves Nagydíja;
1993: Kossuth-díj.
Művészete a szentendrei festészet klasszikus hagyományainak (Vajda, Barcsay) szerves folytatása. Első képei – tájak, figurák – lírai hangvételűek, az érzékeny festőiség a látványt emlékké, látomássá transzponálja bennük (Ketten, 1964; Két nő, 1965). Ezt a festői nyelvet részben a képtémák jellegzetes szentendrei motívumai – házfalak, sikátorok, padlásablakok, provinciális barokk kőkeretek, korpuszok, bádogkeresztek, céhjelvények -, részben Barcsay Jenő művészetének hatása alakítja át.
Műveinek szerkezetessége felerősödik, színviláguk redukálódik (szürke, szürkéskék, fekete, fojtott barna). Kialakul a jellegzetes, kettéosztott kép, melyen a kis változtatással megjelenő azonos elemek időbeli egymásutániságot sugallnak (Héttől hét harmincig, 1966, Magyar Nemzeti Galéria).
Kerüli a mélység ábrázolását, a teret a síkok merész vágásával és a színkontrasztokkal érzékelteti. A képtémákat sorozatokban bontja ki (Mások az ablakaink I-IV., 1967).
Az apró vonalkázással kialakított "szálkás" háttér bizonytalan, kicsit misztikus mélységi hatást ad, ebbe ágyazza bele a figurákat vagy a tárgyakat (Feljegyzések egy kolostorban I-VIII., 1968, Ferenczy Múzeum, Szentendre).
1968-tól képeinek fő motívuma az idolként megjelenő emberi alak, a test arányait és körvonalait követő bábu (Csend I-VI., 1968). Ez a figura vagy árnyéka, lenyomata, minden képen és mindenfajta közegben megjelenik, kolostorfaltól a világűrig, és megteremti ~ művészetének évtizedeken át tartó páratlanul szuggesztív kohézióját. Az a feszültség, amely a figura és a tér, az organikus forma és a geometrikus szerkezet, a logikus és az ösztönös alakítás között megteremtődik, a véges és a végtelen, az ember és a világ viszonyává transzponálódik.
A Csend-sorozat logikus következménye, hogy a figura valóságosan is kilép a térbe. A térrétegek először a plasztikus festmény irányába mozdulnak el (Ember és ház, 1969, Magyar Nemzeti Galéria), majd 1971-től készülnek festett fa és bronz plasztikái (Menyasszony ikon, fa, 1971; Minden értelmetlenül meghalt ember emlékére, fa, 1972).
A megtalált műfajokat, formarendet és motívumokat mélyíti el a hetvenes évek folyamán a jelszerű művészet irányába (Jel II., 1973). A háttér szálkás rasztere nyújtott oválisok zuhogó ornamentikájává alakul, a bábu átlós elhelyezése, perspektivikus ábrázolása áttöri az intim környezet határait. ~ ekkor kerül a legközelebb a hűvös, geometrikus absztrakcióhoz (Kék dombormű, 1972; A beprogramozott, 1974; Leválás, 1979).
Ezekkel párhuzamosan készülnek azok a bensőséges, gyakran nosztalgikus hangulatú művek, amelyeket valamilyen külső motiváció (ovális keret, arany képráma) determinál (Családi fénykép a XXII. századból, 1972; Dualizmus, 1978). Művészetének újabb fordulata a 80-as évek közepén következik be.
A változást már az 1983-as Szárnyas oltár is jelzi, a Tantrikus képek (1985) pedig nyilvánvalóvá teszik. A képek nyers erotikája meglepő ~ puritán művészetében, de ez a mindent átható pánerotika nem az öröm kifejezése. A szenvedély a szenvedéssel olvad egybe. Megváltozik festésmódja is: szaggatott ecsetvonások, erős színek lesznek jellemzőek.
A bábu-forma új helyzetekbe kerül (Lehajló bábu, 1989; Leszbikus éjszaka, 1989), és új vonásként megjelenik képein a groteszk. Ez a hangvétel jellemzi az Albumban kiadott montázsait is (1993). A korai képek kereszt-motívuma új összefüggésben tér vissza (INRI-variációk), és minden műfajban – grafikától az emlékműig – fő téma lesz a Golgota.
Mesterei: Pap Gyula, Ék Sándor.
Egyéni kiállítások:
1965 • Mednyánszky Terem, Budapest (kat.)
1966 • Művelődési Ház, Szentendre [Nádler Istvánnal és Kósza Sípos Lászlóval]
1968 • G. René Süss, Amszterdam
1969 • Ferenczy Múzeum, Szentendre (kat.)
1972 • Modern Képtár, Pécs (kat.)
1973 • Egyetem Galéria, Debrecen (kat.)
1974 • Műcsarnok, Budapest (kat.)
1975 • Uitz Terem, Dunaújváros
1976 • Megyei Művelődési Központ, Veszprém
1979 • Az én holográfom, Magyar Nemzeti Galéria, Budapest (kat.) • Szent István Király Múzeum, Székesfehérvár (kat.)
1980 • Helyőrségi Művelődési Otthon, Nagyatád
1981 • Krakkó • Varsó
1984 • Műcsarnok, Győr
1986 • Újpest Galéria, Budapest (kat.)
1992 • Ernst Múzeum, Budapest (kat.)
1994 • Barcsay Iskola Galéria, Szentendre (kat.) • ~ – Gavrilovits Sándor – Velekei József Lajos • Rajzok, Szentendrei Képtár.
Válogatott csoportos kiállítások:
1957-től vesz részt a szentendrei tárlatokon.
1964-1967 évente • Fiatal Képzőművészek Stúdiója Egyesület
1963, 1973 • II., VII. Országos Grafikai Biennálé, Miskolc
1966 • Kortárs Magyar Grafika, Bologna • Pesaro
1969 • Magyar Műv., Kunstforening, Oslo • Kortársaink, Fészek Klub, Budapest
1970 • Moderne Ungarische Kunst, Städtische Galerie, Würzburg
1971 • 100 Jahre Kunst in Ungarn, Museum am Ostwall, Dortmund
1971 • Pest Megyei Tárlat, Magyar Nemzeti Galéria, Budapest
1972 • Modern Grafika, Tudomány és Technika Háza, Pécs • Magyar konstruktív törekvések, Łódż
1974 • A Kolozsváry-gyűjtemény, Xantus János Múzeum, Győr
1976 • Zománc '76, Kecskemét • V. Országos Kisplasztikai Biennálé, Pécs • Szentendrei művészet 1976, Magyar Nemzeti Galéria, Budapest
1977 • Wystava malarstwa, grafiki, rzezby, Palac Kultury i Nauki, Varsó • Fa és környezet, Kossuth Múzeum, Cegléd • Képek, szobrok 30 év magyar művészetéből, Budapesti Történeti Múzeum, Budapest • Szimpóziumok '76., Józsefvárosi Művelődési Ház, Budapest
1978 • IV. Budapesti Nemzetközi Kisplasztikai Kiállítás (Biennálé), Műcsarnok, Budapest
1980 • Tendenciák 1970-1980, 1., Új művészet 1970-ben, Óbuda Galéria, Budapest • Tendenciák 1970-1980, 3., Geometrikus és strukturális törekvések a hetvenes évek művészetében, Óbuda Galéria, Budapest • Tendenciák 1970-1980, 5., Egyéni utak – öt művész, Óbuda Galéria, Budapest
1981 • Válogatás magyar magángyűjteményekből, Magyar Nemzeti Galéria, Budapest • Szentendrei Grafikai Műhely, Madách Galéria, Vác
1983 • Művészeti szimpóziumok eredményei 1. Szobrászat, Műcsarnok, Budapest • A kibontakozás évei 1960 körül. A huszadik század magyar művészete, Csók Képtár, Székesfehérvár
1984 • Ten Hungarian Artists 1920-1984., Hungarian Art Center, New York
1987 • Régi és új avantgárd (1967-1975). A huszadik század magyar művészete, Csók Képtár, Székesfehérvár • Zeitgenössische Bildende Kunst aus Ungarn, Galerie der Künstler, München
1989 • Az avantgárd vége 1975-1980. A huszadik század magyar művészete, Csók Képtár, Székesfehérvár • Emlékmű 1956 vértanúinak a 301-es parcellában, Budapest Galéria, Budapest
1990 • SZETA-kiállítás, Magyar Nemzeti Galéria, Budapest
1991 • Hatvanas évek. Új törekvések a magyar képzőművészetben, Magyar Nemzeti Galéria, Budapest
1993 • Zuglói kör 1958-1969, No. 5 Galéria, Budapest • Mi, "kelet-franciák". Magyar művészet 1981-89. A huszadik század magyar művészete, Csók Képtár, Székesfehérvár • Hungária 23., Kölcsey Művelődési Központ, Debrecen • Ungarische Kunst im 20. Jahrhundert. Die Sammlung Kolozsváry, Győr, Galerie der Stadt, Sindelfingen
1994 • 80-as évek – Képzőművészet, Ernst Múzeum, Budapest
1995 • Kolozsváry-gyűjtemény, Győr, Szombathelyi Képtár, Szombathely • Ungarische Malerei in den 60-er und 70-er Jahren im Spiegel der Kolozsváry-Sammlung, Győr, Collegium Hungaricum, Bécs
1996 • Az én Múzeumom. A Vass-gyűjtemény, Ernst Múzeum, Budapest • Genius loci. Szentendre látványa és motívumai festményeken és fotókon, Szentendrei Képtár
1998 • Modern magyar művészet a Kolozsváry-gyűjteményben, Műcsarnok.
Köztéri művei:
Festett fadombormű (1970-1972, Tatabánya, Magyar Szocialista Munkáspárt Komárom Megyei Bizottsága, Oktatási Igazgatóság)
Pannó (1979, Budapest, KSH Számítástechnikai Központ)
Fadombormű (1981-1982, Budapest, Hotel Stadion)
Minden értelmetlenül meghalt ember emlékére (1990, Győr, Nádorvárosi temető)
Golgota (1956-os emlékmű, 1993, Győr, városközpont).
Művek közgyűjteményekben:
Albertina, Bécs
Déri Múzeum Debrecen
Faszobrászati Alkotótelep, Nagyatád
Ferenczy Múzeum, Szentendre
Fővárosi Képtár, Budapest
Hatvany Lajos Múzeum, Hatvan
Herman Ottó Múzeum, Miskolc
Szent István Király Múzeum, Veszprém
Janus Pannonius Múzeum, Pécs
Magyar Nemzeti Galéria, Budapest
Szombathelyi Képtár, Szombathely
Xantus János Múzeum, Győr
Meum, Prilep.