Magyar nyelven is elérhető a Firefox böngésző Androidhoz szánt új verziója. A tavaly alapjaitól újraírt – dinamikusabban működő és az Android rendszerbe jobban illeszkedő – verzió után csak kevés hiányérzetünk maradhatott. Sokak a magyar változatot hiányolták, amely bár készenlétben volt, mégsem kerülhetett be a kiemelten fontos nyelvek közé. A technikai akadályok elhárultak, így most már magyar nyelven is élvezhetjük a Mobil Firefoxot. A magyar mellett még a török nyelv került be ebben a verzióban a telepítő apk fájlba.

Magyar nyelven is elérhető a Firefox böngésző Androidhoz szánt új verziója. A tavaly alapjaitól újraírt – dinamikusabban működő és az Android rendszerbe jobban illeszkedő – verzió után csak kevés hiányérzetünk maradhatott. Sokak a magyar változatot hiányolták, amely bár készenlétben volt, mégsem kerülhetett be a kiemelten fontos nyelvek közé. A technikai akadályok elhárultak, így most már magyar nyelven is élvezhetjük a Mobil Firefoxot. A magyar mellett még a török nyelv került be ebben a verzióban a telepítő apk fájlba.

A Firefox for Android kezdőképernyője – az Intelligens képernyő – egy testreszabható, kedvenc webhelyeket is könnyen elérhetővé tevő oldal. Ezen az oldalon helyezkedik el a böngészés közben is látható Intelligens címsáv, amelyet továbbfejlesztettek a Mozilla mérnökei. A címsáv csak használat közben jelenik meg, használaton kívül automatikusan el lesz rejtve, így több hely marad a weblapok megjelenítésének. A képernyő tetejéről bármikor lefelé húzással bármikor elérhető Intelligens címsáv már beírás közben kiegészíti a lehetséges webhely címét. Az azonos webhelyek többszöri véletlen megnyitását segíti a „Váltás erre a lapra" funkció, így ha a böngésző már az éppen beírt webhelyen megfelelő megnyitott lapot talált felajánlja az arra történő váltást is. AZ Olvasó mód ikon hosszú nyomásával az adott weboldalt hozzáadhatjuk az Olvasási listához, így később is könnyedén elolvasható a kiválasztott weboldal.

Az új mobilos Firefoxban könnyedén megváltoztatható a az alapértelmezett keresőmotor a Kiegészítők beállításai között. A kiválasztott keresőmotorra hosszan nyomva a megjelenő menüben a „Legyen ez az alapértelmezett" lehetőséget kell kiválasztani. A „Letiltás" segítségével akár le is tiltható a kiválasztott keresőszolgáltatás.

A most megjelent Firefox for Android egy felújított RSS olvasót is tartalmaz, amellyel egyszerűen iratkozhatunk fel RSS hírforrásokra. Ha egy webhely RSS szolgáltatást biztosít, akkor az Intelligens címsávot hosszan nyomva kiválaszthatjuk a „Feliratkozás az oldalra" lehetőséget és ezzel feliratkozunk az adott hírforrásra.

A Firefox egészségi állapotáról a Firefox állapotjelentés tud információkat nyújtani. Így hamarabb derülhet fény a böngészővel kapcsolatos teljesítménybeli vagy egyéb problémákkal. Az asztali környezetben már bevezetésre került rendszer tanácsokkal segít elhárítani a felmerült problémákat.

A Play Marketből elérhető Firefox for Android letöltése és a hozzá tartozó kiadási megjegyzések megtekintése.

A részben titkosított webhelyek lehallgatását és közbeékelődéses – man-in-the-middle – támadásokat hivatott kiküszöbölni a most már alapértelmezetten bekapcsolt védelem. Amennyiben egy – titkosított adatforgalmat bonyolító – „https" oldal nem biztonságosnak tekintett „http"protokollon keresztül elért erőforrásokra is hivatkozik, úgy azokat a Firefox blokkolja és a címsorban megjelenített pajzs ikonnal jelzi a blokkolás aktiválását. A pajzsra kattintva „A Firefox nem biztonságos tartalmat blokkolt" tájékoztatás jelenik meg, és az ablakban lehetőség van a „Blokkolás fenntartása" mellet az adott webhelyre vonatkozóan a „Védelem kikapcsolása" lehetőség használatára is. Ez utóbbit azonban csak különös körültekintés mellett szabad alkalmazni, főleg akkor ha az oldallal nem osztottunk meg semmilyen személyes és fontos adatot. A részben titkosított webhelyek üzemeltetőit érdemes értesíteni a fennálló problémáról, amelynek megoldásában segítségre lehet a protokoll relatív linkek használata.

A közösségi webhelyek és szolgáltatások egyre inkább bevonulnak a a felhasználók életében. A Firefox fejlesztése során a Mozilla mindig figyelembe vette a használati szokásokat. Az elmúlt esztendőben Firefox böngésző képessé lett integráltan kínálni közösségi szolgáltatásokat a felhasználóknak, így leegyszerűsítve a kapcsolattartást a barátokkal és a családdal.

Ez első ilyen szolgáltató a Facebook volt, amelyet nem sokkal később a Cliqz, a Mixi és a msnNOW követett és hamarosan újabbak fognak követni, hogy a böngészési élmény még közösségibb, még egyénre szabott és még inkább személyes legyen.

A közösségi élmény továbbfejlődése tartalmak egyszerű megosztásával folytatódik, így a Firefox eszköztárán megjelenik a „Megosztás" gomb is, amellyel könnyedén osztható meg a kívánt tartalom a barátokkal vagy a követőkkel. A SocialAPI lehetőséget biztosít, hogy a barátok listája és az aktuális csevegések – beállítástól függően – mindig megjelenjenek.

Mind az asztali, mind a mobil Firefox böngészőben megújult a Firefox logója, amely modernebb, visszafogottabb megjelenésével jobban alkalmazkodik a mobil eszközök lehetőségeihez.

Az egységes megjelenés és működés érdekében a „Képek automatikus betöltése", a „A lapok fülei mindig látszanak" és a „JavaScript engedélyezése" beállítási lehetőségek eltávolításra kerültek a böngésző felhasználói felületéről és alapértelmezetten bekapcsolt állapotúak lettek.

A Mozilla szakemberei továbbfejlesztették az „about:memory" memóriahasználattal kapcsolatos diagnosztikai oldalt. Windows Vista vagy újabb környezetben a H.264 kódolású videótartalmak már használják a DirectX Video Acceleration (DXVA2) hardveres gyorsítási képességeket.

A fejlesztők számára érdekes lehet a Webfejlesztő eszközök között elérhető „Hálózat" eszköz. Ezzel az monitorozó eszközzel a meglátogatott webhelyek hálózati aktivitását lehet megfigyelni. A „Stílusszerkesztő" már távoli üzemmódban is működik, így könnyedén javíthatók például egy Firefox OS-szel szerelt készüléken a fejlesztés alatt álló weboldal stíluslapjai. A Firefox immáron támogatja a „<input type="range">" űrlapelemet is.

A legújabb Firefox továbbra is Windows, Linux és OS X operációs rendszerekre tölthető le, szokás szerint magyar nyelven is. A most kiadott verzió fejlesztéseiről a kiadási megjegyzésekben lehet olvasni.

 

Az magyar androidos Firefox megjelenésével ismét adódik a remek lehetőség, hogy közösen ünnepeljük meg a számunkra mérföldkőnek tekinthető Firefox kiadást. Szeptember elején ismét összegyűlnek majd a Firefox rajongói, felhasználói, s előadásokkal, beszélgetésekkel, meglepetésekkel tarkított közösségi délutánt tartanak. A pontos dátum és a helyszín a magyar mozillások Facebook oldalára kerül majd ki.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük