Meghalt a kókler. Lehetett szeretni vagy gyűlölni, de ő volt az, aki rendszeresen felbukkant sajtótájékoztatókon. Lehetett szeretni – a marketingesek inkább gyűlölték – de tagadhatatlan személyisége volt az újságíró világnak.

 

Meghalt a kókler. Lehetett szeretni vagy gyűlölni, de ő volt az, aki rendszeresen felbukkant sajtótájékoztatókon. Lehetett szeretni – a marketingesek inkább gyűlölték – de tagadhatatlan személyisége volt az újságíró világnak.

 

Bartalis LászlóBartalis László

Nála lehetett tájékozódni, mikor hol, ki tarts sajtótájékoztatót. A téma, a nyelv lényegtelen volt. Mindössze egyetlen nyelvet beszélt:magyarul. Nála ami fontos volt:hideg vagy meleg koszt van. És mi a menü? No meg mi van abban a csomagban amit az újságírók kapnak. Azt senki sem tudja, hogy honnan szerezte az információit. De mindig percrekész volt. A menükből.

 

Hires esete – mert szegény egy időben soha sem bírt magával – hogy sikerült bejutnia egy külföldi sajtóútra. Ott viszont előadta, hogy neki e-mailban azonnal a szerkesztőségét tudósítania kell. Ezt olyan vehemenciával tette – ahelyett, hogy csendben maradt volna, hogy a Brnói Vásárra a szokott éves sajtóutak a botrány miatt azóta is elmaradnak.

 

Másik híres stiklije volt, egy svédországi Grippen bemutatóra pofátlanul kimenve a repülőtérre sikerült bejutnia. Valaki nem jött el, és bekerült a csapatba. Amikor hazajött, akkor hetekig magyarázta: enni alig adtak, és még pornóboltba sem vitték el… Milyenek ezek a svédek, csak minden féle büdös zajos gépeket mutogattak….

 

Szintén nevetett a szakma azon, amikor ő, mármint Turpi úrfi kijutott az a Nagy Amerikába. Történetünk úgy kezdődött, hogy egy utazási iroda sajtótájékoztatójára bejutva ő nyerte – az akkor még szokásos, hiszen a válság előtt voltunk – kétszemélyes amerikai floridai utat. Bartalis barátunk elindult. Vitt magával sok hullámpapírt és szúnyog elleni gyertyát. Mást nem. Olyannyira, hogy a Ferihegyi Repülőtéren majdnem letartóztatták. De hülyének lenni szabad,és kijutott Floridába. Mivel pénze egy fillér sem volt szokása szerint, ide is  úgy jutott el, kigy kibalhézta: a repülőtéri illeték is legyen benn az ajándékban…

 

Barátunk megérkezett az USA-ba. A rossz Trabanthoz és a poros vidéki utakhoz szokott barátnője, a bérkocsival igaz a forgalommal ellentétesen de kijutott a garázsból. Elmentek a tengerpartra, azt hitték, a hozott hullámpapíron nullából majd alszanak és koldulnak. Hiszen Amerika a  korlátlan lehetőségek hazája. Ezzel szemben nem értették, hogy a rendőr miért kergeti mindig el őket. Ketten együtt a barátnőjével nem beszéltek angolul. A barátnő németül tudott, ami viszont mint nyelvtudás nem gyakori a sarki rendőrnél az USA-ban, főleg Floridában.

 

Szóval elkergették, rendszeresen, ki a városból. Végül egy éjszakát kénytelenek voltak egy – a számukra – marha drága motelben eltölteni. Erre mivel minden pénzük elfogott az OTP kártyáról, úgy döntöttek hazajönnek, otthagyva az álmok földjét. (Ott még a tengerparton aludni sem hagyják az embert, és üdülők mellett azoknak kertjében különösen – mesélte mindig zsörtölődve, amikor az amerikai kalandról beszélt.)

 

Nagy nehezen visszajutottak – hála a nemzetközi KRESZ jelzéseknek a repülőtérre – és sikerült atbookklolni a repülőjegyüket. Két nap után jöttek visszafelé. És Amszterdamban emlegetik a finom hamburgert, amit egy szociális segélyszervezettől kaptak kólával. Nehogy éhen haljanak, míg érkezik a budapesti járat. Mert erre egy napot kellett várniuk. Turpi Urfi megjött a nagy Amerikából…

 

Furcsa fazon volt az tény. De minden őrülete ellenére – és a szokásos magyar villongások ellenére – megalakította a Szociálisan Önellátó Újságírók csoportját. Ide olyan segédszínészek, volt rádiósok, állást vesztett újságírók, nyugdíjas újságírók, színészek  és egyéb egzisztenciák tartoztak, akik megélhetésnek tekintették a sajtótájékoztatóra járást. Neki is több telefonja volt. Volt az „információs vonal" amin ismerősök hivhatták, hol mi a menü. Meg volt egy a „szerkesztőségi" amit természetesen mindig bekapcsolva tartott de soha nem vette fel. Kinyomta, hiszen a benne élő kép szerint a szerkesztőség valami zsizsegő, mozgó valami. Ahol nem ismerték, ott szemrebbenés nélkül leadta egy másik sajtótájékoztatóról beszerzett névjegyet.

 

Egyszer egy vidéki sajtótájékoztatón a pincér megkérdezte, miután olyasmit rendelet, ami nem volt benne a menüben:Hova küldhetem a számlát Szerkesztő Úr? Bárhova felelte nagy hangon.

 

Az utóbbi időben már dolgozott. Egy szociális foglalkoztatóban volt dobozragasztó. De délutáni esti munkaidő utáni rendezvényeken feltűnt jellegzetes alakja. Mi a menü… és csomag van? Nos ez a kérdés sajnos már nem hagzik el, miként és sem kérhetem számon, hogy mi a fenének regisztrált az Euroastra nevében. Hiszen nem dolgozik ide, engedélyt sem kért.

 

A PR-esek megnyugodhatnak. A szépen kimódolt rendezvényüket egy ingyenevővel kevesebb veszélyezteti. De nekem és talán még másoknak hiányozni fog a szakma imposztora. A kívülről jött ember, aki egyfajta  Strassnoff Ignácként végigette az életét. Hol éhezett, hol kaviárt evett. És később már a botrányok is elkerülték, ahogy valamennyire sikerült úrra lenni alkoholizmusán.

 Bartalis Laci, nyugodjál békében! Sokan vannak, akiknek hiányozni fogsz, és sokan megnyugodnak Veled nem kell többet számolni….Én az össze stiklid, amit szerkesztőségünkkel és velem követtél el – bár sokszor nagyon kellemetlen szitációkat okoztál – megbocsátok.

Te is csatlakozol a mennyiei kávéházban és klunokban tartott sajtótájékoztatókhoz, az újságírók (sajnos) már ott lévő nagy családjához. Mert nem a te múfajod a hozsannázás 8-4-ig. A tied a sajtótájékoztatók világa. Ahely Ahol Enni lehet és Ahol a Csomag Van.

BARTALIS LÁSZLÓ temetése 2011. augusztus 02.(kedd)   12óra 45 perckor  lesz.  A  farkasréti  temető  főbejáratától  jobbra,  a  Makovetz  ravatalozóban,  katolikus  szertartás  szerint.

Johannes

MUOSZ NEKROLÓG:

http://muosz.hu/cikk.php?page=mozaik&id=3133&fo=2&iid=0

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük