soltik.jpgA Filharmónia Magyarország szervezésében a december 15-ig tartó Maestro Solti Nemzetközi Karmesterverseny során 186 országból jelentkező dirigensekből a december 9-i utolsó középdöntő fordulója után a döntőbe öt dirigens kerülhetett, egyet pedig a közönség juttatott a fináléba. A döntő zsűrijében nemcsak karmesterek, de a nemzetközi klasszikus zene kiemelkedő menedzserei is képviseltetik magukat.

 

„A legjobb dirigálási mód: füllel dirigálni. Jó fül kell, és a többi megy magától” – így határozta meg a karmesteri hivatást Richard Strauss, és ma is szép számmal akadnak tehetséges követői.

 

Óriási nemzetközi és hazai érdeklődés övezi az elmúlt 15 év hazai klasszikus zenei versenyeinek egyik legnagyobbját. (lásd: http://euroastra.blog.hu/2017/10/05/maestro_a_kozeppontban_maestro_solti_nemzetkozi_karmesterverseny) A Kodály Központban zajló döntőben már csak öt tehetség veheti kezébe a karmesterpálcát, hogy a Pannon Filharmonikusokat vezényelve újra számot adjon tudásáról, vezetői képességeiről. Egy dirigens pedig a közönség szavazata alapján versenyezhet a legjobbaknak járó, jelentős pénzdíjazású helyezésekért.

A 35.000 euró összértékű díjat rangos nemzetközi zsűri ítéli oda a legjobbaknak, a nemzetközi karrier elindulásának lehetőségén kívül.

 

A döntőbe kerültek nevei:

Azis Sadikovic (Ausztria),

Cser Ádám (Magyarország),

Nimrod David Pfeffer (Izrael),

Shoji Haraguchi (Japán),

Leonardo Sini (Olaszország).

A közönségszavazatok alapján hatodikként Dobszay Péter (Magyarország) csatlakozott a versenyzőkhöz.

 

„Az októbertől zajló, és december 15-én nagyszabású döntővel záruló zenei megmérettetés bizonyítja, hogy a klasszikus zene iránt vitathatatlanul van érdeklődés” – fogalmazott Szamosi Szabolcs produkciós vezető, a szervező Filharmónia Magyarország ügyvezető igazgatója. „Antonio Moral, a Teatro Real de Madrid művészeti igazgatója és Lesley Rosenthal, a New York-i Lincoln Center igazgatója személyében a világ vezető klasszikus zenei menedzserei is elfogadták meghívásunkat. A döntő zsűrijéhez csatlakozik a világhírű zeneszerző, karmester Eötvös Péter is. Értékelésük a fiatal tálentumok nemzetközi sikerét alapozhatja meg.”

 

A Maestro Solti Nemzetközi Karmesterverseny a közösségi médiában is sok követőre akadt Makaótól az Egyesült Államokig, negyven országból érkeztek fiatalok Magyarországra az elődöntőkre. A középdöntőkbe – melynek utolsó fordulóját az M5 szombat este sugározta – tizenegy országból 15 fiatal karmester jutott. A középdöntő versenyzői között három magyar karmester – Dobszay Péter, Farkas Róbert és Cser Ádám – állt a koncertpódiumra. Cser Ádám szerint „arra érdemes buzdítani embereket, hogy a zenének a valódi rétegeit szólaltassák meg, az igazi, mély rétegét…” A Tokióból érkező, Magyarországon is dolgozó Shoji Haraguchi még tömörebben foglalja össze hitvallását: „Számomra a zene csupán zenélést jelent nem tanulást”. A szardíniai születésű Leonardo Sini a karmesterverseny sokszínűségét hangsúlyozza: „Amit igazán szeretek ebben a versenyben, hogy az egyes fordulókban különböző műfajokban mutathatjuk meg képességeinket”. „Bíznod kell az érzéseidben és követned kell azokat…” – fogalmazott ars poetica-járól Azis Sadikovic. Ám az sem távozott üres kézzel, aki a döntőbe már nem jutott be. Az amerikai Devin Patrick Hughes a következőképp foglalta össze, számára mit jelentett résztvevőnek lenni: „A verseny feltölt adrenalinnal, ami folyamatosan áramlik és ez rendkívül jó érzés, ha túl tudsz lépni az idegességen és jól érzed magad a zenekarral, akkor valami nagyszerű tud születni.”

 

A december 15-i döntőnek és a december 16-i díjkiosztónak és gálakoncertnek a világszínvonalú pécsi hangversenyterem, a Kodály Központ ad otthont. Az előzetes visszajelzések alapján mindkét esemény iránt nagy az érdeklődés.

 

http://maestrokarmesterverseny.hu

https://www.facebook.com/maestrokarmesterverseny

 

Lantai József

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük