A „menopausa" összetett görög szó, a „meno" havit, a „pausa" szünetet, megszűnést jelent, vagyis a „havi menstruáció végleges megszűntét". Ez a nőknél 50 éves kor körül következik be, 3-5 éves hormonális változás eredményeként.

 

A „menopausa" összetett görög szó, a „meno" havit, a „pausa" szünetet, megszűnést jelent, vagyis a „havi menstruáció végleges megszűntét". Ez a nőknél 50 éves kor körül következik be, 3-5 éves hormonális változás eredményeként.

A teljes folyamat akár 10 évig is eltarthat úgy, hogy közben a nők életminősége romlik, számos, addig nem jellemző panasz jelenik meg. Pszichés tünetek, hőhullámok, fejfájás, alvászavar, majd szervi betegségek következhetnek.

Az ösztrogén – a nemi működésen túl – több mint kettőszáz enzimatikus folyamatot segít a szervezetben, így annak kiesése működészavarokat idéz elő. Magyarországi statisztikák is alátámasztják, hogy a szívinfarktusok aránya 50 éves kor alatt a férfiaknál többszörös, viszont 60 éves korban több nő kap infarktust mint férfi. Ez egyértelműen az ösztrogén védőhatás kiesésének a következménye.

A menopausa utáni csontritkulás az alkar-, a gerinccsigolya-, a combnyak töréséhez vezethet, melynek oka szintén az ösztrogén hiány.

Ezek a tünetek és betegségek a természetes menopausát elérő nők 75%-ban alakulnak ki, és 30%-uknál súlyos következményekkel járnak. Magyarországon közel 700 ezer nőt érint úgy, hogy számuk évente 40-45 ezerrel gyarapszik. Azon nőknél, akiknél betegség vagy a műtét miatt korábbi életkorban következett be a menopausa, a súlyos következmények gyakrabban fordulnak elő.

A menopausa világnap célja, hogy felhívja a figyelmet azon nők csoportjára, akik ilyen veszélyeknek vannak kitéve, hogy ebben az életkorban is – talán céltudatosabban – fontos az egészség felmérése, az egészség megőrzése, mely meghatározza a későbbi életkor életminőségét. Ebben a szellemben a menopausa körüli (előtti) években javasolt rizikófelmérést végezni minél több nőnél, hogy személyre szabottan kiderüljön, milyen elváltozásokkal, betegségekkel kell szembenézni. Ma már megfelelő, biztonságos, többszörösen tudományosan bizonyított előnyös kezeléseket alkalmaznak a panaszok, veszélyek eliminálására, betegségek megelőzésére. A hangsúly az egyénre szabott, időben elkezdett, folyamatos ellenőrzés melletti kezelésen van.

„Az 1995-ben alakult Magyar Menopausa Társaság létrehozta a hazai menopausa ambulancia hálózatot, ami több mint 100 ambulanciát jelent országszerte, melyek letéteményesei a menopausa körüli nők szűrésének, kivizsgálásának, kezelésének. Több kampányt indítottunk, melyekkel ezreknek tudtunk segíteni. Az egészségügyet 2007-ben ért leépítés, megszorítás egyik áldozata lett a menopausalis medicina, így jelenleg a menopausális nők igen csekély hányada részesül megfelelő ellátásban.

Ezen a napon fel kívánjuk hívni az érintettek és a döntéshozók figyelmét a népegészségügyi problémára."

Dr. Pap Károly (Magyar Menopausa Társaság elnöke) írásának alapján: Németh Krisztina

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük