„Minden ember Isten szeretete folytán létezik” — Erdő Péter bíboros előadása Brüsszelben
3 perc olvasás
Erdő Péter bíboros, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnökének meghívására július 19-én részt vett és előadást tartott a Vallási Vezetők Találkozója címmel rendezett eseményen a brüsszeli Berlaymont épületben, a Bizottság székhelyén.
Erdő Péter bíboros, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnökének meghívására július 19-én részt vett és előadást tartott a Vallási Vezetők Találkozója címmel rendezett eseményen a brüsszeli Berlaymont épületben, a Bizottság székhelyén.
A beszéd magyar fordítását az alábbiakban közöljük.
* * *
Igen Tisztelt Elnök Úr, Hölgyeim és Uraim!
Az idei évben különös figyelemmel foglalkozunk a szegénység problémájával. Öröm számomra, hogy az Európai Unió vezetői és a Katolikus Egyház képviselői között éppen ebben a témában kerül sor megbeszélésre.
Küzdeni kell a szegénység ellen, de nem a szegény emberek ellen. Akkor tudjuk igazán komolyan venni ez a különbségtételt, és hatékonyan szembenézni a szegénység problémájával, ha világosan látjuk a mögötte rejlő mély antropológiai kérdést.
Lehet ugyanis a szegénységet úgy megközelíteni, ahogyan azt a római jog egyes középkori magyarázói tették (Bart. ad Dig. 48.2.8.), akik szerint az volt szegény, akinek az összes vagyona nem érte el az ötven aranydukát értéket. Mai szóval: akinek nem volt a tulajdonában 5000 Eurónál több anyagi érték. Ebből világosan látszik, hogy ez a szegénységnek egy rendkívül formalista megközelítése volt, amely a magántulajdon fogalmához kapcsolódott.
Csakhogy az ember életéhez közvetlenül nem a tulajdonosi jogviszony meg a számokban kifejezhető értékek szükségesek, hanem a megfelelő élelmiszer, lakás, ruházat, a tiszta ivóvíz, a tiszta levegő, az egészségkárosító hatásoktól mentes környezet, és amennyire csak lehet, az egészség – fizikai és pszichikai értelemben egyaránt. És szüksége van az embernek szociális vonatkozásokra is, kapcsolatokra más emberekkel, őt elfogadó, szerető emberi közösségre. Ezért is volt szokás a szociális jótékonyság nagy szentjeinek életrajzában nem elsősorban azt hangsúlyozni, hogy az illető mennyi élelmiszert vagy adományt osztott ki, mennyi hajléktalant vagy beteget fogadott be, hanem sokkal inkább azt, hogy szerette a szegényeket.
Egyfelől a nagy szociális ellátórendszerek sok országban egyre nehezebben teljesítik feladataikat, mégis bizonyítékai annak, hogy az európai társadalmak intézményesen is gondoskodni akarnak a leginkább rászoruló emberekről. Ám az intézményrendszer önmagában, még ha jól működik is, nem tudja teljesen pótolni a személyes szeretet kifejezését és azt, hogy a rászoruló ember is a mi közösségünkhöz, mintegy a mi családunkhoz tartozik.
Egyházunk szociális tanítása szerint az emberiség és minden ember Isten szeretete folytán létezik. Ez az a szeretet, amely minket a másik ember elfogadására és szeretetére indít. Ezért van az, hogy Egyházunk – éppen a hit alapján – ma is igyekszik az önfeláldozó tevékenységre szociális területen, mégpedig nemcsak intézményes segítség, hanem személyes kapcsolatépítés és nevelés útján is. Az Egyház tehát olyan humaizmusra akarja felhívni a figyelmet, „amely megfelel Isten történelmi szeretettervének. Ez átfogó és szolidáris humanizmus, mely alkalmas rá, hogy olyan új társadalmi, gazdasági és politikai rendet eredményezzen, amely minden emberi személy méltóságára és szabadságára épül" (Az Egyház Társadalmi Tanításának Kompendiuma, nr. 19.).
(MKPK titkárság)
