Mocskos idők és kísértetiesen kőkemény trashmetál – Péntek a Szigeten

A fesztiválok akkor jók általában, ha tartogatnak meglepetéseket látogatóik számára. A Szigeten ebben sosincs hiány, ami a szervezett programot illeti. Joggal gondolhatják, hogy igenám, de meglepetésből is van kellemes és kellemetlen is. Ez így igaz, a programok általában a kellemes meglepetések közé tartoznak, de néha akadhat kevésbé kellemes is.

A fesztiválok akkor jók általában, ha tartogatnak meglepetéseket látogatóik számára. A Szigeten ebben sosincs hiány, ami a szervezett programot illeti. Joggal gondolhatják, hogy igenám, de meglepetésből is van kellemes és kellemetlen is. Ez így igaz, a programok általában a kellemes meglepetések közé tartoznak, de néha akadhat kevésbé kellemes is.

Például az, amikor megjelenik a sajtóhírekben, hogy a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom benzináremelés ellenes tüntetést hirdetett a Sziget idejére és területére. Pár héttel a rendezvény előtt már borzolták a kedélyeket az ezzel kapcsolatos találgatások – majd végül egy jogszabály elfújta a permanens tüntetés viharfelhőit a Nagyszínpad fölül. Tette ezt egészen péntekig, amikor csak megjelentek a protestálók, a jogszabály miatt csak a bejáratnál. Ezt viszont már csütörtökön visszhangozta minden hírportál és közösségi oldal, sajnálatos módon még ellentüntetés is szerveződött. Az ilyesmit ellehetetleníteni pedig csak az oltári közönnyel és figyelmen kívül hagyással lehet.

Kíváncsian tartottunk tehát a K-Híd felé, találgatva milyen formációban fognak elhelyezkedni és hol a tiltakozók. Az első meglepetés a bejáratnál ért minket: beléptetéskor nyoma nem volt tüntetőknek, semmit sem zavartak, csak az igazán avatott szem vehette észre, a taxi-droszt területén, konkrétan a zajvédő fal teljes takarásában, a Toi-Toi budisor oldalában a betonfalnak, a rendőröknek és a várokozó taxisoknak tétován árpád-sávos zászlókat és Nagy-Magyarországos transzparenseket mutogató radikálisokat. Hangjukat elfújta a szél. Az ellentüntetők meg még csak nem is látszottak. Sajnos arról nincs információnk hogyan jön össze a revizionista jelképrendszer a benzinárakkal, mindenesetre a magyar politikai élet újabb színfolttal bővítette az amúgyis sokszínű couleur local-t. Nem is lett volna semmi baj, ha ez így marad. De úgylátszik nincs Sziget botrány nélkül, a vagy 20 feltüzelt gőzösagyú, élükön egy szabadnapos parlamenti képviselővel pont akkor kívánt betörni (röhej, tényleg) a Sziget főbejáratán, amikor épp a hihetetlen tömegeket vonzó angol electric nagyágyú Prodigy-re próbáltak bejutni. Így aztán az avatatlan (főleg külföldi) szem az idő szorításában egyetlen beengedő-kapun volt kénytelen tülekedni rohamrendőr-sorfal és hőbörgő, pocakosodó, öreg-skinheadek mellett. Nem volna igazságos azt állítani, hogy bárhol másik országban nem láthatnának ilyet, legfeljebb nem kulturális rendezvények környékén. Magyarként kicsit szégyelltem magam a külföldiek előtt emiatt a kis performance miatt. Azért az ilyen megmozdulások mögött álló ideológusok belegondolhatnának, hogy azok az általuk lenézett „züllött turisták" akik ellen a benzinár mellett még szól ez az egész felfordulás, igenis ők a jövő cégvezetői, exportőrei, gazdasági szakemberei vagy politikusai, akik pár év múlva akár Magyarország számára fontos döntéseket is hozhatnak, befolyásoltan fiatalkori élményeik által is. Szóval akárhogyis, de mindenki jobban járna, ha magyar életből jelenleg inkább a Hungarikum Falu néptáncos bemutatói, tánctanításai és hagyományos magyar ételei maradnának meg emlékezetükben, mint a poszt-diktatórikus rendőrsorfal és lökdösődések. Mindenki jobban járt volna. Még a megmozdulás főszervezője is, aki harcos szélső-jobboldaliként, saját rajongói honlapján kedvenc zenekaraként a VHK-t és az Agnostic Frontot jelölte meg. Ha harcoskodás helyett úgy tesz, mint mi és megnézi a svéd The Haunted koncertjét, máris szebbnek láthatta volna a környező világot. Ehelyett inkább a rendőrök vitték el.

Ha már említve lett, The Haunted, Göteborg-ból. Eszméletlen, sőt, egészen kísértetiesen jó, ha stílusosak akarunk lenni. Itt meg is ragadnánk az alkalmat közölni az idei Szigeten általánosságban jellemző tapasztalatunkat, mely szerint az összes színpadon a hangzás középen, a harmadik sorban a legjobb. Bár kipróbálásra nem buzdítanánk senkit, de a jó erőben levő, magas tűrésküszöbű szigetlakóknak mindenképp ez az ajánlott elhelyezkedés a koncertek maximális élvezhetősége érdekében. Szóval itt van ez az öt ember a messzi Svédországból, kiadtak eddig hét stúdióalbumot, két koncertalbumot, egy válogatáslemezt, két DVD-t és egy kislemezt, brutálisan kőkemény trash-metált zúznak, de itthon alig hallott róluk valaki. Pedig egyik számuk még az XBOX 360 és PlayStation 3-ra írt Rock Band nevű videojátékban is szerepel. Sajnos nem hoztak magukkal CD-t, amit meg lehet venni, szóval ezügyben más beszerzési útvonalat kell majd választani. Ha annyit említünk, hogy az örök metál legenda Slayer előzenekaraként turnéztak, végigzenélték Japánt az Exodus-szal és az In Flames-szel, Európát pedig az Entombed-del, akik kicsit is otthon vannak a rockzene ezen vonalán talán kezdik kapisgálni a helyzetet. The Haunted néven 1996-ban alakultak, a svéd death metál úttörő At The Gates tagjaiból, akik egyébként death metál zászló alatt azt a tipikusan kicsit nyomasztó, mély hangszerelésű, mégis dallamos zenét játszották, amiért amúgy az úgynevezett skandináv vagy északi metál rajongói meg tudnak őrülni. A zenészek néha különváltak, néha visszatértek a csapatba, most szinte az eredeti csapat játszik együtt 2003 óta. Anders Björler – szólógitár, Jonas Björler – basszusgitár, Peter Dolving – énekes, Patrik Jensen – gitár, Per Möller Jensen – dobok. Meg kell hagyni a nyolc évnyi együttzenélés illetve nyilvánvalóan a zenészek tehetsége együtt olyan produkciót hozott létre a rockzene szempontjából abszolút előnytelen este hétórás műsorsávban ami etalon kellene legyen minden fellépő zenekarnak, műfajtól függetlenül. Láthatóan mindent beleadtak, az érzelmeiket, a keménységet, kommunikáltak a közönséggel, nem csak a szokásos, közérthető négybetűsekkel. Ami pedig a legszembetűnőbb, hogy olyan átéléssel és pontossággal játszottak, amilyet néha nagy sztárok nem tartanak fontosnak. Így aztán még a svéd nyelvű dalok sem tűntek unalmasnak vagy fárasztónak. A melodikus és death metálba hajló riffek és a lassú-gyors ritmus változtatásával teljesen egyedi hangzást produkáltak, amihez az énekes személyisége és előadásmódja csak jobban hozzájárult. Elmondhatjuk, ahogy az egyetlen feltűnt hivatalos pólójukon szerepel The Haunted lezúzta a fejünket. Mi pedig nagyon örültünk ennek.

Aztán elvártuk volna ugyanezt a Deftones-tól, ők következtek ugyanis a sorban. Ráadásul írhatnánk csupa jót is róluk akár, hiszen azon kivételezettek közé tartozik fotós kollegám, akiket az együttes management-je névre szóló szerződés kitöltése után engedett fotózni a koncerten. A Sacramento-i, amerikai underground metál együttes 1988-ban alakult, de 1995-ben hozta meg számukra a sikert az első nagylemez. A zene amit játszanak nem egészen a mi stílusunk, meg kell mondani őszintén túl sok benne a divatos, modern elem. Ettől eltekintve pénteken remekül szólt, a zenészeken látszott is, hogy beleadnak mindent, szívet-lelket – de a beharangozott nagy hatás mégis elmaradt. A zenészek útját végigkísérik a kisebb-nagyobb tragédiák és sajnos főleg balesetek. A legenda szerint, amit hol cáfolnak, hogy megmásítanak Stephen Carpenter gitárost 15 évesen tolószékbe kényszerítette egy gördeszkázás közbeni gázolás és az így töltött pár hónap alatt képezte ki magát profi gitárossá. A fiatal srác szerencsésen felépült és mára már az újkori metál színtér legtehetségesebbnek tartott gitárosaként játszik a koncerteken. A csapat basszusgitárosa Chi Cheng sajnálatos módon kevesebb szerencsével került ki egy autóbalesetből. Nem volt bekötve a biztonsági öve, amikor 2008 telén nagy sebességgel nekik ütközött egy másik autó. Nagyon súlyos sérüléseiből és a kómából még ma sem épült fel igazán, bár javulás jeleit mutatja. Zenésztársai és barátai minden követ megmozgatnak a gyógyulásáért és a család támogatásáért. Addig is egy régi zenésztársat Sergio Vega-t kérték fel a helyettesítésére. Őt a magyar közönség még láthatta játszani 1996-ban, első magyarországi koncertjükön a Petőfi Csarnokban. Az azóta kiadott három lemez ellenére a Szigetre a White Pony-ra hangsúlyozott műsorral jöttek, de eljátszották az Elite című, meredekebbre sikerült slágerüket is. Chino Moreno frontember, énekes pedig hozta a legjobb formáját és hihető átéléssel adta elő a számokat, amik az előző napok tapasztalataihoz mérten tisztán és kivehetően szóltak.

Eközben egy egészen fiatal, új helyszínt egy abszolút nem fiatal underground legenda avatott fel. Ne ijedjen meg senki a nagy szavaktól, most nem túlzásról, hanem hazai zenekarról van szó. Névszerint az Európa Kiadó-ról az Európa Színpadon. Ez a helyszín hivatott főleg a külföldről érkezett kisebb, de abszolút közönség-kedvenc zenekaroknak fellépést biztosítani. Jó kérdés, hogy a neve vagy státusza miatt került ide az Európa Kiadó illetve kitűntetés vagy száműzetés-e a helyzet. Ezt nem mi fogjuk eldönteni. A mi tisztünk a megdöbbenés volt, hogy mennyire megemelkedett a közönségük átlagéletkora és a legfiatalabbak mennyire hiányoznak. Pedig a mi középiskolai éveink alatt egy valamirevaló alternatív zenei érdeklődésű diáknak kötelező volt az Európa Kiadó, már amikor épp nem feloszlottak. Jelen sorok írója megállapította, hogy az együttes és feeling már kerek húsz évvel ezelőtt, azon a bizonyos Műegyetemi NapNap fesztiválkor is ugyanilyen volt. Menyhárt Jenő „zeneigazgató" és csapata tehát két évtizede változatlan. Hogy ez dicséret-e vagy kritika, azt mindenki maga döntse el. Európa Kiadó koncertre senki sem a show miatt vagy az újdonságok miatt megy valaki. Az 1981-ben az URH együttes romjain megalakult underground formációtól mindenki a nosztalgiát várja. A füstös klubok kissé depressziós hangulatát, a nyakkendő nélküli ingeket és kötött kardigánt, a színpadról áradó cinizmust, jó adag szplínt, a tojok a közepébe hangulatot és persze az URH Bon Bon Si Bon-ját, az Európa Kiadó című számot, no meg természetesen a Mocskos Időket. Ezt az eldugott színpad ellenére szinte mind megkaptuk pénteken, a Mocskos Idők-et pedig legjobban időzítve, a ráadásban, utolsó számként.

A Nagyszínpadon az angol Prodigy, a Sziget visszatérő elektronikus zenei sztárja volt a főfellépő, rendkívüli tömeget hívva a fesztiválra. Így hagytuk meg a Szigetet a pénteki hangulatában, hogy erőt gyűjtsünk a hétvégi hajrához.

Verner Adrienn – Szvitek Péter

Fotó: Szvitek Péter