2024.március.28. csütörtök.

EUROASTRA – az Internet Magazin

Független válaszkeresők és oknyomozók írásai

Negyvenezer látogató, tízezer gyerek a Mikulásvonaton az Ország Karácsonyán – Bezárta kapuit a Kossuth téri Meseváros

3 perc olvasás
  <p><span class="inline left"><a href="/node/21420"><img class="image thumbnail" src="/files/images/ok.thumbnail.jpg" border="0" width="100" height="59" /></a></span>Vasárnap lezárult az Ország Karácsonya - Meseváros programsorozat a Kossuth téren. Bár a tavalyinál több mint két héttel rövidebb ideig tartott nyitva a rendezvény, idén is kétségtelenül népszerű volt a családok körében: összesen mintegy 40 ezren látogattak el december 6. és 21. között a Parlament elé. Az Ország Karácsonyfája december 26-ig áll még a téren, másnap leszedik díszeit, s ez után a fát a Fővárosi Tűzoltóság munkatársai ledöntik, majd feldarabolják. Az így kapott faanyagot a Miniszterelnöki Hivatal jótékony célra, a Magyar Baptista Szeretetszolgálatnak ajánlja fel. </p><p>

 

ok.thumbnailVasárnap lezárult az Ország Karácsonya – Meseváros programsorozat a Kossuth téren. Bár a tavalyinál több mint két héttel rövidebb ideig tartott nyitva a rendezvény, idén is kétségtelenül népszerű volt a családok körében: összesen mintegy 40 ezren látogattak el december 6. és 21. között a Parlament elé. Az Ország Karácsonyfája december 26-ig áll még a téren, másnap leszedik díszeit, s ez után a fát a Fővárosi Tűzoltóság munkatársai ledöntik, majd feldarabolják. Az így kapott faanyagot a Miniszterelnöki Hivatal jótékony célra, a Magyar Baptista Szeretetszolgálatnak ajánlja fel.

 

ok.thumbnailVasárnap lezárult az Ország Karácsonya – Meseváros programsorozat a Kossuth téren. Bár a tavalyinál több mint két héttel rövidebb ideig tartott nyitva a rendezvény, idén is kétségtelenül népszerű volt a családok körében: összesen mintegy 40 ezren látogattak el december 6. és 21. között a Parlament elé. Az Ország Karácsonyfája december 26-ig áll még a téren, másnap leszedik díszeit, s ez után a fát a Fővárosi Tűzoltóság munkatársai ledöntik, majd feldarabolják. Az így kapott faanyagot a Miniszterelnöki Hivatal jótékony célra, a Magyar Baptista Szeretetszolgálatnak ajánlja fel.

Összességében 40 ezren látogattak ki az Ország Karácsonyára a Parlament elé, és mintegy 12 ezer gyerek – köztük 47 óvodai és iskolai csoport – látogatta meg Meseváros legfőbb nevezetességében, a Mikulásházban a Mikulást, és közel 2000 csoportképet készítettek vele. A másik legnépszerűbb programelem a Mikulásvonat volt, amely minden hétvégén üzemelt, s amelyre több mint tízezer gyerek ült fel az adventi időszakban.

A rendezvény mérlege számokban így vonható meg: három hét alatt a több ezer gyerek és családjuk összesen 250 métert fogyasztott el a helyszínen „sütővonattal" sütött bejgliből, megettek 40 kiló kolbászt, 3000 darab kürtőskalácsot, 60 kiló egyéb süteményt, a nagyobbak megittak 500 liter forralt bort és 300 liter forró teát, és feladtak négyszáz, saját képpel díszített egyedi bélyeggel ellátott képeslapot.

A rendezvénysorozathoz kapcsolódó www.karacsony.freeblog.hu oldalnak emellett az elmúlt három hétben közel 30 ezer látogatója volt, akik több mint 144 ezerszer töltötték le az oldalakat, és átlagosan mintegy 2 percet töltöttek a blogon.

Idén az Ország Karácsonyát még különlegesebbé tette, hogy a kormány Együtt a fogyatékossággal élőkért! kampányának keretében, a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetségének (SINOSZ) közreműködésével a siket gyerekek számára is „akadálymentesítette" a rendezvénysorozatot. A december 6-i megnyitó ünnepségen, majd ezt követően hétvégenként a bábelőadásokon, és néhány órában a Mikulásházban jeltolmács fordított számukra, így több száz siket gyermek is az épekkel együtt élvezhette a karácsonyi programokat.

Meseváros ugyan bezárt, de a karácsonyi ünnepek alatt továbbra is a Kossuth teret díszíti majd az Ország Karácsonyfája, amelynek december 26-ig minden nap sötétedéstől este 10 óráig gyúlnak ki fényei. December 27-én hajnalban a 18 méteres karácsonyfa díszeit – egy 1800 méteres, 19 ezer darab izzóból álló izzósort, és több mint ezer bordó és arany gömbdíszt – leszedik, a fát a Fővárosi Tűzoltóság munkatársai ledöntik, majd feldarabolják. Az így kapott értékes faanyagot a Miniszterelnöki Hivatal jótékony célra ajánlja fel: a Magyar Baptista Szeretetszolgálat kapja meg, akik rászoruló családoknak juttatják el a mintegy 2 tonna ingyenes tüzelőanyagot.

EZ IS ÉRDEKELHETI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1973-2023 WebshopCompany Ltd. Uk Copyright © All rights reserved. Powered by WebshopCompany Ltd.