A Magyar Rákellenes Liga immár második alkalommal szervezte meg az ?Együtt a rák utáni életért" kerekasztal konferenciát. A megbeszélés fõ témái a szakmai protokollok és az onkológiai centrumok szerepe, a szervezett szûrõvizsgálatok helyzete, illetve a gyógyítás finanszírozása voltak.

Az egészségügyi ellátás és ezen belül az onkológiai ellátás is átalakulás alatt áll, de a kormányzati célkitûzések hatékonyabb elérése érdekében a rákbetegek magyarországi civilszervezetei cselekvõen kívánnak részt venni a folyamatban. Ennek segítésére 2005 szeptemberében megrendezték az Elsõ Kerekasztal megbeszélést a kormányzat és az onkológiai szakma képviselõi részvételével, hogy lerakják ezen közös program mérföldköveit, amely 10 év alatt 10 százalékkal tervezi csökkenteni a rákbetegség halálozási statisztikáját.

A 2007. június 26-án tartott Második Kerekasztal célja a reformfolyamat többi résztvevõivel történõ egyeztetés az elsõ megbeszélés óta bekövetkezett változások és reformok hatásáról, illetve a civil szervezetek jelenlegi legégetõbb kérdéseirõl, valamint kijelölni a feladataikat.

A mostani megbeszélésen a kezdeményezõ civilszerveztek mellett képviseltette magát a Sugárterápiás és Onkológiai Szakkollégium, az Onkológus Szakfõorvosi Kollégium, az Országos Onkológiai Intézet, a SE Radiológiai és Onkoterápiás Klinika, az Országos Tisztifõorvosi Hivatal és az Országos Egészségbiztosítási Pénztár is.

A kerekasztal megbeszélés egyik legfontosabb felvetései a terápiás protokollok és a centrumokkal összefüggõ témák voltak. A szakma oldaláról elhangzott, hogy a magyar protokollokat az elsõk között dolgozták ki, azokat folyamatosan fejlesztik, és jelenleg is mintául szolgálnak a most készülõ egységes EU protokollhoz is. A megbeszélés egyik fontos megállapítása volt, hogy azonban hiába vannak korrektül kidolgozott kezelési elvek, ha finanszírozás nem követi azokat. A megbeszélésen a szakma felvetette, hogy az ideális megoldáshoz két dologra lenne szükség:

a finanszírozás 1 egysége az elsõ citológiai vizsgálattól egészen a gyógyulásig (vagy a palliatív ellátásig) terjedjen,
a finanszírozás ?kövesse" a beteget, hogy ott és akkor gyógyulhasson, ahol és amikor az a leginkább indokolt.

Ezen megfontolásokkal – elvi szinten – az OEP jelenlévõ képviselõje is egyetértett.

Elhangzott, hogy az onkológiai centrumokról immár látszik, hogy be tudják tölteni a nekik szánt szerepet. Egyfelõl kialakultak azok a számos szakterületet (pl.: sebészet, radiológia, patológia, klinikai onkológia) felölelõ teamek, amelyek támogatják a kezelést vezetõ onkológust – így biztosítva a betegeknek a lehetõ legjobb ellátást – illetve megkezdõdött az ellátás ?tisztulása", hiszen az onkológiai ellátást nyújtó helyek száma az eddigi 450-rõl 50-re csökkent. A centrumhálózat elõtt álló következõ szakmai kihívás a nemzetközi akkreditáció lesz, amit már egyes intézmények meg is kezdtek.

Az ellátás finanszírozásában legnagyobb változás az úgy nevezett ?védett teljesítmény volumen korlát (védett TVK)" bevezetése, ami azt jelenti, hogy a daganatos betegek kezelésére kapott finanszírozást az ellátóhelyek egyszerûen nem költhetik semmi másra. Ez az onkológia gondját elvileg rendezte, azonban a szakmai kollégium rámutatott egy új jelenségre, hogy a kórház sokszor a hatalmas gyógyszerkiadások finanszírozását nem tudja megengedni magának, ezért azon az eszközön keresztül ?fogja meg" a kórház menedzsmentje az onkológiai osztály forgalmát, így sokszor az osztályok már ki sem tudják használni a védett TVK-t.

A gyógyszerek finanszírozása örökzöld kérdés, ezúttal elsõsorban az új hatóanyagok befogadásának kérdését és az egyedi méltányossággal finanszírozott készítmények problémáját járták körbe a felek. Az új hatóanyagok befogadása kapcsán több jelen lévõ szakmai szervezet is kifogásolta, hogy a befogadás során más, kevésbé hozzáértõ értékelõ fórumok gyakran felülírják az onkológiai szakkollégium megalapozott véleményét, ami helytelen és káros gyakorlat.

A szervezõ civilszervezetek egyik legsúlyosabb felvetése az egyedi méltányossággal igényelhetõ kezeléseknél tapasztalható komoly gondok voltak. Elmondásuk szerint itt érthetõ a szakmai indoklás igénye, de a 30 napos elbírálás (különösen, ha hiánypótlás miatt tovább nõ 60, 90 napra) nem elfogadható a daganatos betegek esetében, akiknél a túlélést sokszor hetekben mérik. Felvetõdött, hogy az egyedi méltányosság jelenleg nem tölti be a klasszikus szerepét, hiszen sokszor olyan készítmények is csak így férhetõek hozzá, melyeknek a normál támogatásban lenne a helyük.

Az OEP képviselõje rámutatott, hogy sokszor a gyártó nem adja be a készítményt HBCS támogatásra, mert így volumenkorlátozás nélkül, gyakran magasabb áron (akár 60% is lehet a különbség) tud értékesíteni, illetve elismerte, hogy idõnként a rendszernek nem minden része kellõen kidolgozott. A jövõt illetõen elhangzott, hogy az OEP törekszik az így hozzáférhetõ készítménykör leszûkítésére, mert szerintük sem normális a több ezer beteg méltányossági támogatása.

A szervezett szûrõvizsgálatokkal kapcsolatos helyzetrõl az Országos Tisztiorvosi Hivatal képviselõje számolt be, aki számba véve az emlõszûrés eredményeit rámutatott, hogy a részvételi arány 40-43% körül stagnál, amit kizárólag aprólékos terepmunkával lehet áttörni. Itt viszont egyértelmû összefüggés mutatkozik az elvégzett munka és az aktivitás között, amit a Magyar Rákellenes Liga programjában pilot megyének választott Vasban és Szabolcs-Szatmár-Beregben elért 80 százalékos átszûrtségi arány mutat. Felhívta továbbá a figyelmet a ?butikszûrés" problematikájára, azaz arra, hogy egy mûszer és egy radiológus önmagában nem elég az eredményes munkához. A radiológiai kollégium e tevékenységre megállapított minimumfeltételeket adott be, aminek hatására – remélve hogy az EUM elfogadja -a most emlõszûrésben finanszírozott ellátóhelyek száma várhatóan a felére fog csökkeni. A méhnyakszûrésrõl elhangzott, hogy egyszerûen nem tudni, hogy mennyi az annyi. Ami biztos, hogy a mortalitásban nincs esés, és olyan 6-7% a hivatalos átszûrtségi adat. Egyértelmû, hogy itt elõször rendet kell tenni az adatszolgáltatásban, illetve elhangzott, hogy összesen 2 európai országban végzik az orvosok a kenetvételt, mindenhol másutt ez szakdolgozói feladat. Befejezésül az OTH munkatársa felvetette, hogy lehet, hogy hasznos lenne, ha a szûrések teljesen kikerülnének a TVK alól.

Saját magukról szólva a civil- és betegszervezeteknek a jövõben jobban összefogva és tervszerûbben, a konkrét célokra jobban koncentrálva kell tevékenységüket végezni, illetve nagyobb teret kell, hogy kapjon a problémák felismerése és az ezekkel kapcsolatos kezdeményezés – állapították meg végezetül a jelenlévõk.