1Most kaptuk kézhez Orbán Viktornak a Fidesz elnökének Tusnádfürdõn immár minden esztendõben hagyományosan megrendezett – immár a XVIII.-  Bálványosi Szabadegyetemen 2007 július 21-én elmondott  beszédének szószerinti leiratát, melyre a Tõkés Lászlóval közösen tartott fórumon került sor a szabadegyetem Nagy Szinpadán

1Most kaptuk kézhez Orbán Viktornak a Fidesz elnökének Tusnádfürdõn immár minden esztendõben hagyományosan megrendezett – immár a XVIII.-  Bálványosi Szabadegyetemen 2007 július 21-én elmondott  beszédének szószerinti leiratát, melyre a Tõkés Lászlóval közösen tartott fórumon került sor a szabadegyetem Nagy Szinpadán

Jó napot kívánok, tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Szeretettel és tisztelettel köszöntöm Önöket és kísérletet teszek arra, hogy betartsam, megfogadjam Püspök Úr, illetve a vitavezetõ Németh Zsolt intését, és a tiszta beszéd jegyében próbálok röviden és egyenesen fogalmazni. Dacára annak, hogy ennek súlyos következményei szoktak lenni, miután az ember ismét Magyarország földjére lép, megrángatják a nadrágja szárát. Nos, mielõtt azonban mondandóm lényegére térnék, engedjék meg, hogy külön is köszöntsem a földijeimet, hiszen a felcsútiak egy delegációja is itt van most, aminek az az oka, hogy mi a csíkmenaságiak testvértelepülése vagyunk, és falum delegációja most látogatott el a menaságiakhoz, ahonnan szintén vannak itt jó néhányan, õket is a Jóisten hozta, köszönöm szépen, hogy itt vannak. Valamint a pécsieket és nyíregyháziakat is, természetesen.

Nos, ha megengedik, a mai, egy kicsi tekervényes úton közlekedõ elõadásomnak a kiinduló tézisét szeretném megfogalmazni. Mondandóm induló tézise úgy hangzik, hogy Európában egy új politikai és szellemi korszak kezdõdött, és egy új politika van kibontakozóban. Ezzel szemben Magyarországon még a régi politika van hatalmon, amely provinciális, kisszerû és dogmatikus. Ez a régi politika ebben a megváltozott európai közegben gyenge országot, gyenge nemzetet, gyenge közösségeket eredményez, és nem tudja hozzáadni az erejét, csak a gyengeségét a közös európai célokhoz. Eddig a rossz hír.

A jó hír, hogy ennek nem szükségszerûen kellene így lennie. A magyar politika lehetne európai kitekintésû, lehetne nagy ívû, lehetne érzékeny és nyitott. Azonban ahhoz, hogy ez így legyen, ahhoz pontosan meg kell értenünk, hogy mi az a korszak, ami lezárult, és milyennek mutatkozik az az új európai korszak, amelybe most fogunk belépni. Ezért mondandóm belsõ részében kísérletet teszek arra, hogy megfogalmazzam a lezárt, régi, európai korszak és régi európai politika néhány lényeges jellemzõjét, amely korszakot én 1968-tól eredeztetem. 1968 fordulópont volt Európa életében, de hogy ez menyire mást jelentett Európa nyugati felén, mint a keleti felén, ezt csak 1990 után, amikor már mi is a nyugat részévé váltunk érthettük meg. Számunkra, közép-európaiak számára 1968 az Prágát jelentette elsõsorban. A bevonuló orosz tankokat, és a letiport cseh szabadságvágyakat, valamint a közép-európai szolidaritás hiányát. Nyugaton azonban a '68-as barrikád építések, diáklázadások egészen másról szóltak. Ha a különbséget érzékeltetni akarom, hogy ide idézem Önök elé, hogy mit írtak a párizsi diákok a Sorbonne Egyetem falára mintegy a '68-as megmozdulások és lázadások mottójaként. Ez a mondat a  falon valahogy így hangzott: Professzorok, épp olyan vének vagytok, mint a kultúrátok.

1968-ban tehát a politika alapját, egyfajta mélyrétegét jelentõ, kulturális forradalom vagy ellenforradalom zajlott le, amely sikerrel végzõdött, és majd 40 éven keresztül a hátterét adta az európai politikának. Mint említettem, ennek a súlyos következményeire csak 1990 után döbbenhettünk rá, mondjuk a '68 környékén írt – mindannyiunk által ismert – Rolling Stones dal, az Utcai Harcos (Street Fighting Man), az egész mást jelentett a mi körünkben, és egészen más volt a jelentése Nyugat-Európában. Azonban '90-ben összetalálkoztunk, mert azzal, hogy Európa részévé, az Európai Unió részévé váltunk, az ottani politikát meghatározó kulturális háttérvilágnak is a részévé lettünk. Ez a kulturális ellenforradalom, mely '68-ban indult Európában, azt a célt tûzte ki maga elé, hogy a szabadság útjába álló akadályokat le kell bontani. Ez elsõ pillantásra érthetetlennek tûnik, hiszen Európában éppen szabadság volt akkortájt. Parlamentáris demokrácia, szabad választások, nemzeti függetlenség, sajtószabadság, és így tovább. Ha jól figyeljük azonban, a '68-asok azt a társadalmi programot hirdették meg, hogy a teljes egyéni szabadsághoz nem elegendõ a politikai vagy társadalmi elnyomás alól felszabadulni, a teljes egyéni szabadság kiteljesedéséhez meg kell szabadítani az egyént a közösségi természetû kötelékeitõl. Ha úgy tetszik, meg kell szabadítani az embert a vele született tulajdonságaitól. Itt nem az állam és az egyén szembenállásáról van szó, ahogy tévesen félreértelmezik gyakorta Magyarországon, hanem valójában az ember, mint közösségi lény és az egyéni szabadsága, közösség és az egyén viszonyának problematikájáról. Amikor arról beszélünk, hogy a '68-asok azt mondták, hogy az egyént a szabadság érdekében meg kell szabadítani a vele született tulajdonságoktól, akkor ilyesmire gondoltak, mint a nyelv köteléke, amitõl szabadulni kell, a származás köteléke, amitõl szabadulni kell és a nemi identitás is, amely kötelék, és amitõl jobb, ha az ember szabadul. Mindennek a gondolkodásmódnak a kerete az a morális relativizmus volt, amit köznapi nyelven úgy fogalmazhatok meg, hogy nincsen jó és rossz, csak "attól függ" van. Ez a '68-as életérzés, kulturális ellenforradalom lényege.

Mint azonban minden mozgalom, egy idõ után szükségszerûen – különösen, ha utópisztikus célokat tûz ki, s fölfogásom szerint az ember veleszületett kötelékeitõl való megszabadítás csak utópisztikus cél lehet, eljut a bukáshoz. Ez mostanság következett be Európában. Most jutott el Európa oda, hogy azt mondja, hogy ebbõl a kulturális háttérbõl, ebbõl a mélyáramból, ebbõl a korszellembõl most már elegünk van, és a jövõt az új Európai jövõ és európai politikát más szellemi alapokra kell építeni. Úgy is fogalmazhatnék, hogy Európa ráébredt arra, hogy az egyéni szabadság útjába magasodó korlátok lebontási törekvései egy idõ után már nem ezeket a korlátokat, hanem a teremtés rendjének a falait döngetik. Természetellenes életformát kényszerítenek az európai emberekre. Változás kell tehát! Mi a változás iránya, amit megérthetünk ma az európai fejleményekbõl. Megpróbáltam néhány pontban összefoglalni a tapasztalataimat. Néhány tététel mondatban próbálom ezt megtenni.

Az elsõ ilyen gondolat, ami Európában ismét polgárjogot nyert, úgy hangzik, hogy egyedül a jó Isten képes a semmibõl egyedül teremteni. Az ember csak párban képes életet létrehozni, maga is így született. Ez az elsõ új tétele az európai politikának. A második, hogy a család, a nemzet és az európai kultúra az nem a ma élõk tulajdona, hanem a már meghaltak, az élõk és a majdan megszületõk felbonthatatlan közössége. A harmadik gondolat, ami az új európai korszellemet mintázza vagy jelöli a számunkra, úgy hangzik, hogy az ember közösségi lény. Abba születik bele, abban él, és önmagát is csak közösségben képes újjáteremteni. Az ember egyszerre racionális és társadalmi lény, a kettõ egymástól elválaszthatatlan. Vagyis Európa eljutott oda, hogy kimondta, hogy nem igaz, hogy a totális szabadság eléréséhez az összes falat le kell dönteni, mert ha így járunk el, akkor a fejünkre fog szakadni a tetõ. Azt kell tehát mondanom, hogy a '68-as liberalizmus, amit manapság inkább neoliberalizmusnak neveznek, a '68-as korszellem, amely eredetileg szabadságharcként fogalmazta meg magát, mára okafogyottá vált. Amit ebbõl a szellemi irányzatból érdemes volt beépíteni, megõrizni, azt az európai szellemi és politikai erõk beépítették a saját gondolkodásukba, ha valaki összeveti például a német kereszténydemokrácia mostani karakterét mondjuk a '68 elõttivel, akkor láthatja a változást. Ha ugyanezt elvégzi mondjuk Franciaország esetében, ott is nyilvánvaló, hogy ennek a kulturális ellenforradalomnak a beépíthetõ, elfogadható, tovább vihetõ elemeit a hagyományos európai szellemi és kulturális erõk befogadták. Hogyan menjen végbe ez a változás? Azért tûnik ez fontos kérdésnek, mert a '68-asoknak a változás módjáról vallott fölfogása úgy összegezhetõ, hogy minden, ami a régi kultúrához tartozik, azt el kell törölni. Professzorok, olyan vének vagytok, mint a kultúrátok! Ez azért nehéz kérdés, mert az európai embernek, pontosabban fogalmazok: a modern európai embernek a lelki tulajdonságai közé tartozik, hogy a saját kultúráját egyszerre tekinti óriási és értékes örökségnek, és egyszerre lázad vele szemben. A kultúránk nagyszerûségének elismerése, ha úgy tetszik, a hódolat és a tisztelet ez iránt, valamint a kultúránkkal szembeni kritika és lázadás a modern európai emberben egyszerre van jelen. Ha jól értem, akkor ez a modernitás igazi drámája. A modern európai ember nem lehet csak  a kultúráját, az örökölt kultúráját teljességgel és fenntartás nélkül elfogadó és hódoló, mint ahogy nem lehet csak azt teljesen elutasító és az ellen lázadó sem, a kettõt egyszerre éli meg. Ha jól emlékszem, ez a modern kornak az antropológiai lényege. Tehát nekünk föl kell tennünk azt a kérdést, hogy hogyan változtassa meg Európa, hogyan tudja megváltoztatni a politika alapját adó kulturális trendeket, mélyrétegeket, korszellemet. És valószínûleg a válasz erre az, hogy a '68-hoz viszonyuló Európa, amelyben nem kitörli az Európa politikatörténetébõl a '68-asok hatását, hanem beépíti, ami beépíthetõ, ha úgy tetszik, a kultúrát úgy próbálja javítani, hogy lerombolás helyett inkább feljebb emeli, és beismeri, hogy el kell érni egyfajta egyensúlyt. Lelki nyugalmi állapotot, amely a kultúrák tiszteletével, elfogadásával, illetve abból valamint az azzal szembeni kritikából és lázadásból áll. És éppen az ez Európai lélek kulcsa, az európai lelki nyugalmi helyzet kulcsa, hogy ezt az egyensúlyt sikerül megtalálni. '68-ban ez nem sikerült. Ezért fordult szembe a teremtés rendjével végül is vagy jutott el oda ez a politikai irányzat, hogy szembe került, szembe fordult magával a teremtés rendjével is.

Nos, tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Hogyan mutatkozik meg mindez a politikában? Hogy egy valamivel közérthetõbb tájékra kalauzoljam Önöket. A politikában Európában mindazt, amit most elmondtam a korszellemrõl, azt két betûvel foglalkoztak össze, amit angolul úgy mondunk, hogy PC, azaz politikailag korrekt kifejezés két betûje. Ez azt jelentette Európában, hogy ha valaki a hazáról beszélt, akkor azonnal nacionalizmussal kellett bélyegezni. Ha valaki a családról beszélt, akkor homofóbnak kellett nyilvánítani. Ha a nemzetrõl kezdett beszélni, akkor megtámadták az antiszemitizmus vádjával. Ha a társadalmiságról kezdett beszélni, akkor megtámadták, hogy piacellenes. Ha a néprõl kezdett valaki beszélni, akkor rásütötték, hogy populista. Ha a közösség mellett emelt szót, akkor azt mondták, hogy elnyomást akar. És hogyha a hit értékeirõl beszélt, akkor klerikális reakció vádjával illették. Így nézett ki a politikában az, amit az elõbb a korszellem összefüggésében mondtam Önöknek. Csak látszólagos ellentmondás, hogy '68 után számos nyugat-európai országban idõnként konzervatív és kereszténydemokrata kormányok is alakultak. Gondoljunk Kohl Németországára. Mert igaz, hogy létrejöttek ezek a kereszténydemokrata vagy konzervatív kormányzatok, de sohasem tudták, nem voltak képesek, talán nem is merték célul kitûzni, hogy magát a korszellemet is megváltoztassák. Ezért ez a korszellem egész a legutóbbi idõkig, ha nem is akadálytalanul, de domináns módon érvényesült. Mára azonban ez a trend megtört. Nem a politikusok törték meg, a politikusok már csak kifejezik azt a tényt, a mai kereszténydemokrata és konzervatív politikusok választási gyõzelmei csak kifejezik azt a tényt, hogy a kor szelleme megváltozott. Valójában az európai emberek érzésvilága fordult el ettõl az elõbb fölidézett élet- és politikaszemlélettõl, és hirdetett meg valami mást. Az európai emberek meggyõzõdésem szerint ebben a kicsit kaotikusnak tûnõ új korszakban erkölcsi relativizmus helyett fogódzókat és eligazodási pontokat keresnek illetve várnak szellemi és politikai vezetõiktõl. Ennek az új európai politikának megjelentek az emblematikus vezéralakjai. Angela Merkel Németországban, Sárközy Franciaországban, s kevesebb figyelmet fordítunk erre, de ne felejtkezzünk el Balkenende miniszterelnökrõl sem, aki most aratta második választási gyõzelmét Hollandiában. Ennek az új politikai nemzedéknek és korszaknak a politikai krédóját Nicolas Sárközy fogalmazta meg tán a legvilágosabban, amikor azt mondta: Úgy akarok beszélni a nemzetrõl, hogy senki se vádolhasson nacionalizmussal. Úgy akarok beszélni a gazdaságról, hogy senki se vádolhasson piacellenességgel. És úgy akarok beszélni a társadalomról, hogy senki se vádolhasson populizmussal. Ami, ha jól fordítjuk magyarra ezeket a mondatokat, nem azt jelenti, hogy olyan ravasz ember vagyok, hogy majd olyan körmönfontan beszélek ezekrõl a kérdésekrõl, hogy nem lehet ilyen hírbe hozni, hanem arról, hogy egyenesen fogok beszélni ezekrõl a kérdésekrõl, és nem tûröm el, nem fogadom el, nem nyugszom bele, hogy többen ilyen vádakkal illesszenek. Ez az új európai korszellem és politikai kultúra krédója.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Ha mindezt lefordítjuk a szellem világából a politikai cselekvés nyelvére, a következõket tudom Önöknek jelenteni Európából. Úgy tûnik, hogy a II. világháború után kigondolt társadalmi rend most már a piacról, a társadalomról, igazságosságról, a piac, a gazdaság és a társadalom viszonyáról beszélek, tehát a II. világháború után erre a problémakörre a németek adtak egy választ, amit szociális piacgazdaságnak neveztek, és amelyet rendre kihívások értek az elmúlt 40 évben Európában. Maguk a németek is elbizonytalanodtak, hogy vajon érvényes-e még az Erhard Adenauer által kidolgozott társadalmi berendezkedési elv a globalizmus körülményei közepette. Maga Schröder, aki a szociáldemokraták részérõl volt kancellár, a maga újbaloldali fölfogásával kifejezetten tagadta, ha nem is vallotta be, de a tevékenységével kifejezetten tagadta, hogy érvényes lenne még a szociális piacgazdaság társadalmi elmélete és gyakorlata a globalizmus körülményei közepette. Ezzel nem volt egyedül, hiszen Tony Blair, Bill Clinton, akik együtt ezt az új baloldal – valójában neoliberális alapokon – egy új baloldali koncepciót próbáltak megfogalmazni, valójában mind a múlthoz sorolták a szociális piacgazdaságot. Amit azonban ma látunk, az, hogy a németek ismét önbizalomra és öntudatra kaptak, meghirdették a szociális piacgazdaság korszerûsítését, és ha megnézzük, hogy mit csinálnak a franciák, vagy éppen mit teszünk mi magyarok, illetve tennénk, ha nem az újbalosok (?) lennének kormányon, illetve mit tesznek Lengyelországban a konzervatív kormány képviselõi, akkor azt mondhatjuk, hogy mindenki keresi a szociális piacgazdaság saját nemzeti változatát. Ezt az utat. Ezt az építményt. A piacnak és a társadalomnak, az egyéni szabadságnak és a közösségi érdekeknek ezt a német forrásból fakadó harmonikus állapotát próbálja mindenki a saját nemzetkarakterológiája szerint elérni.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Menjünk még eggyel közelebb a valósághoz.

Azzal, hogy új európai korszellem bontakozik ki a szemhatáron, azzal, hogy a szociális piacgazdaság korszerûsítése vált ennek az új korszellemnek a társadalmi megtestesülésévé, elérkeztünk a politikai pártok világához is. És egyetlen politikai párt sem maradhat többé olyan Európában, mint amilyen eddig volt. Megkockáztatom, hogy a hagyományos jobb- és baloldali fölosztás teljes egészében értelmét vesztette. Megjegyzem, '90. után Magyarországon is problémás volt mindig a jobb és baloldal besorolása, de ott valamit segített a helyzeten, hogy a baloldal alapvetõen a kommunista örökség folytatását jelentette, a jobboldal meg mindazt, ami ezzel szemben állt. 17 évvel a rendszerváltás után nem tûnt még el ennek a dimenziónak az érvényessége, de ma már sokkal halványabb, mint az Európa felõl érkezõ új gondolatok ereje. Vagyis le kell számolnunk azzal a magyar gondolkodásmóddal, amely az elõzõ európai korszak pártjait próbálja utánozni Magyarországon, és hagyományos kereszténydemokrata, vagy jobboldali, vagy hagyományos szociáldemokrata baloldali pártokban gondolkodik. Új típusú pártokra van szükség. A Fidesz 2003. óta dolgozik ezen. Kicsit elkapkodtuk, elsiettük, hamarabb indult meg ez a folyamat Magyarországon és a mi házunk táján, mint hogy ehhez az európai támogatást a korszellem oldaláról megkaptuk volna. A politikában, szemben a szellem embereinek világával, a koraérettség vagy az idõ elõttiség az nem érdem, hanem hiba. De most nem errõl szól a mai beszélgetésünk, ezért ezt tegyük zárójelbe. De ha belegondolnak, mi arra számítottunk már 2002-ben, hogy Stoiber gyõzni tud Németországban. Arra számítottunk, hogy egy új francia-német konzervatív kettõs Európában szellemi változásokat is el fog indítani. Ha Önök elõvennék esetleg, amit ajánlok, idõnként a Fidesz, a szövetségünk 2003-as Alapítólevelét, amit a Gesztenyés kertben fogadtunk el, annak minden mondata már ez, az európai kulturális változás, annak társadalmi és pártpolitikai következményeit igyekezett levonni. Persze akkor talán kicsit elõre szaladtunk, de ez most versenyelõnyt jelent. Tehát azt gondolom, ezt az összefüggést, amirõl most beszélek, Magyarországon a polgári erõkön kívül más még nem képviseli. Talán fel sem ismerte.

Nos, tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Nézzük, hogy ebben az új helyzetben – s most megérkeztünk Magyarországra – milyen új típusú párt jött létre a régi jobboldalon, mondjuk úgy, hogy a polgár, nemzeti térfélen, és a régi baloldal térfelén. Amit én a jobboldalon látok, az a következõ: Nekünk egy olyan új pártra van szükségünk, és efelé tettük meg a lépéseket, egy olyan új politikára, egy olyan új politikai entitásra, tehát szövetségre, amelyet a következõ négy tulajdonság jellemez. Elõször is nemzeti. Nemzeti a kultúravédelem szempontjából és a gazdasági érdekvédelem szempontjából is, amely – ha lesz esetleg kérdés, amely a világnak ezt az új fejleményekkel gazdag térfelét vagy területét érinti, akkor szívesen térek majd arra ki.

Tehát elõször is nemzeti. Másodsorban demokrata. Tehát nem adja föl azt a meggyõzõdését, hogy a politikai irányt, amely egy nemzet életét meghatározza, azt a népakaratnak kell kialakítania, és a fölfogásának középpontjába továbbra is minden magyarországi hazugsággal és csalással megnyert választás ellenére. A magyar emberek sikeres félrevezetése ellenére is azt a meggyõzõdésünket nem szabad föladni, azt a demokrata meggyõzõdésünket, hogy a demokrácia lényege egy idea. Amit az emberrõl gondolunk. Hogy az ember képes arra, hogy megértse a körülötte zajló világot, lefordítsa azt a saját nyelvére, megértse az elõtte álló választási lehetõségeket és döntéseinek, lehetséges döntéseinek következményeit, és ez alapján jó döntést hozzon. Tehát nemzeti és demokrata. Versenypárti. Hisz abban, hogy az érdem szerinti elõrejutás egy társadalomban akkor lehetséges, ha nem egy elsõbbség ossza ki, hogy kibõl mi lehet, hanem a társadalmi versenyben a képességek összemérésekor alakulhat ki az igazságos társadalom, ahol mindenki szorgalma, képessége és tehetsége szerint a verseny segítségével eljuthat a korlátai határáig. És negyedrészt ennek az új jobboldalnak – ha szabad így fogalmaznom – amellett, hogy nemzeti, demokrata, versenybarát, amellett szociálisnak is kell lennie. Szociálisnak, ami azt jelenti, hogy a társadalmiság eszméjét kell képviselni, és ki kell mondania, hogy megvédi a társadalmat az ellen, hogy a piac, vagyis a haszonszerzés logikája alapján szervezzék át az emberek életének minden területét. Elfogadja a piacot és a versenyt egy bizonyos határig, de onnantól már nem engedi. Az egészségünk már nem lehet üzlet.  A kulturális javakhoz való hozzáférésünk nem lehet pénz függvénye. A fölemelkedéshez szükséges tudás és kultúra megszerzése az oktatási rendszeren keresztül nem lehet pénz kérdése. Itt nem érvényes a verseny. Mármint a pénzügyi, gazdasági verseny. Itt más elvnek, a felelõsségvállalásnak, a kölcsönös felelõsségvállalásnak, a társadalmiságnak kell érvényesülnie. Tehát a régi jobboldal helyett egy új jobboldalra van szükségünk, amely nemzeti, demokrata, versenybarát és szociális.

Nézzük, milyen választ adott a megváltozott korszellemre a baloldal  Magyarországon? Mit látunk most ott?

Egyenesen fogalmazva. Miközben mi azt mondjuk, hogy ennek az új jobboldalnak nemzetinek kell lenni, a baloldal továbbra is internacionalista. Nem mondom, hogy ez minden tagjára igaz, de összességében a minimális kijelentés, amit megkockáztathatunk, az, hogy a nemzeti dimenzió indifferens a számára. Antidemokrata. Azt is mondhatnám, hogy autoriter az új baloldal Magyarorországon. Ennek az autoriter gondolkodásmódnak az alapja az egy szakértõi és modernizációs felsõbbrendûség, amely szerint az éppen hatalmon lévõk tudják, hogy milyen reformra van szüksége az embereknek, és az emberek ebbe ne szóljanak bele, mert összezavarják a fölkészült szakértõket abban, hogy világosan végig vigyék a maguk által alaposan végiggondolt, és szakmailag igazoltnak látott társadalom-átalakítási törekvéseket. Tehát internacionalista, autoriter. Monopolista. Vagyis a monopóliumok barátja. Nem a versenyé. Kiváltságos csoportok, kiváltságos politikai, gazdasági és társadalmi csoportok kiváltságainak a megõrzése érdekében dolgozik. És végezetül antiszociális. Mert arról akarja meggyõzni az embereket, hogy úgy juthatunk el az igazságos társadalomhoz, hogyha az életünk minél szélesebb körét a piac szabályozására, a piaci koordinációra, vagyis az üzleti haszonszerzésre, vagyis a gazdasági logikára, a piacra bízzuk. Ez pedig a reménytelenségbe taszítja Magyarországon polgártársaink két-három milliós tömegét. Tehát a jobboldal nemzeti, demokrata, versenybarát és szociális, az új baloldal pedig internacionalista, autoriter, monopolista és antiszociális. Ez a helyzet ma Magyarországon, tisztelt Hölgyeim és Uraim, ha mindazt nyugat felõl közelítve, amit elmondtam, rávetítjük a magyar valóságra.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Mi következik mindebbõl a konkrét programok szintjén? Ebbõl, kedves Barátaim az következik, hogy az új jobboldalnak az új politika programját kell meghirdetnie. Ami azt jelenti, hogy határozottan harcolni kell a nemzeti érdekvédelem jegyében. Ami most itt, ezen a helyen azt jelenti, hogy harcolnunk kell azért, hogy a Kárpát-medencei magyarok érdekegyeztetõ és közakarat kialakítására alkalmas fórumai ismét létrejöjjenek: Magyar Állandó Értekezlet, Határontúli Magyarok Hivatala, határok feletti nemzeti unió egyesítés, állampolgárság kérdése.

Másodsorban az új politika programjának egy határozott demokrácia védelmi csomaggal is kell rendelkeznie. Nem fogadom el, bármilyen magas helyrõl is érkezzék, azt a gondolatot, hogy az alkotmányos rend sohasem lehet képes arra, hogy önmagát megvédje a demokrácia ellen, és így az alkotmányos rend ellen összeesküvõ kalandorok csoportjával szemben. Hát ha arra se képes, akkor mire? A demokrácia lényege a demokratikus és alkotmányos rend lényege, hogy képes magát megvédeni az antidemokratikus törekvésekkel szemben. És ha az alkotmányos rend nem tudja szolgálni a demokráciát, mert a mostani körülmények között Magyarországon nem tudja, ezért érvényesül a gátlástalanság, a hazugság, az adatok meghamisítása, az emberek félrevezetése, akkor meg kell teremteni azokat az alkotmányos intézményeket és garanciákat, amelyeknek a segítségével a magyar demokrácia meg tudja védeni saját magát. Ehhez egy demokráciavédelmi csomagra van szükség, amit mi ki is dolgoztunk. A harmadik fontos eleme ennek az új politikai programnak, az a versenybarát szabályozás. Monopóliumellenes szabályokat és törvényeket kell alkotni Magyarországon, és ki kell mondani, hogy a versenynek végsõ soron az az értelme, hogy az emberek, tehát a fogyasztók számára alacsonyabb árakat, könnyebb megélhetést eredményezzen. Olyan versenyre nincs  szükség Magyarországon, hogy amikor fölszabadítjuk egy-egy területen a versenyt, akkor hirtelen árnövekedés következik be. Ez ellentétes mindazzal, amit a versenyrõl tanítanak, tudunk és amiben hiszünk. És végezetül, miután szociálisnak is kell lennie a jobboldalnak, az új politika programjának kell tartalmazni egy határozott, a szegények számára készített programcsomagot is. Ki kell mondani, az új jobboldal senkit sem hagy az útszélén.

Kedves Barátaim!

A jobboldalon belül a polgári nemzeti erõkön belül is van még értetlenség küldetésünk ezen részével kapcsolatban. Sokan úgy viselkednek a jobboldalon, mint Jónás próféta, aki beszaladt ugye Ninivébe, kikiáltotta a Jóisten üzenetét, majd a …. levelei alá húzódott, aztán várt. Amikor a szegénységrõl és a szociális kérdésekrõl, meg a plebejus életérzésrõl van szó, akkor a jobboldalon  én hasonló jelenségeket látok. Még mindig vannak jobboldalon meghatározó intellektuális …. csoportok, amelyek nem értik meg, hogy kevés beszaladni Ninivébe, elmondaniuk, hogy a szociális következményei a mostani újbaloldali kormányzásnak két-hárommillió ember elszegényedését jelenti. És itt megállni, behúzódni a tök levele alá és várni. A jobboldalnak be kell menni a szegények közé, tisztelt hölgyeim és uraim. Nagyon sok helyen már ott vagyunk, a polgármestereink, a nehézsorsú városokban mandátumot kapott embereink ott vannak. De nekünk az egész országba be kell menni, és világossá kell tennünk, hogy az az igazság Magyarországon, hogy a szegények csak az újjobboldaltól várhatják érdekeik védelmét, mert a baloldal lemondott róluk.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Ez azt jelenti, hogy egy történelmi megállapodásra van szükség Magyarországon. A középosztálynak egy történelmi szövetséget kell kötnie a magyar szegényekkel. A magyar szegények két-, most már inkább hárommilliós tömegével. Azok a családok, akik a rendszeresen elérhetõ jövedelmükbõl nem képesek a szükségszerûen megjelenõ havi kiadásaikat fedezni, õket mind a kilátástalan helyzetbe sodródó szegények világához sorolom.

Közöttük és a magyar középosztály között létre kell hozni egy történelmi szövetséget. A Fidesz küldetése, hogy ezt a szövetséget létrehozza. A középosztálynak érdeke, hogy ez a szövetség létrejöjjön, mert ha ez nem jön létre, akkor a középosztály egyre nagyobb tömegei süllyednek bele ebbe a szegénytengerbe. És hogyha ez a szegénytömeg az õket magára hagyó baloldalra vár, akkor biztos lehet benne, hogy morzsák ugyan jutnak az asztalról idõnként ilyen-olyan formában, de kiemelkedési út sem az õ, sem a gyerekei számára nem nyílik. Márpedig a középosztálynak éppen ott kell vállalnia a szegények felé, hogy megnyitja az õ és a gyermekei számára a szegénységbõl való tartós kiemelkedést, a középosztály fölemelkedés lehetõségét. Ha ez nem következik be, akkor a kiváltságait védelmezõ oligarchiák fognak a kiszolgáltatott helyzetben lévõ szegényekkel szövetségre lépni a középosztállyal szemben. Ez az elõttünk álló egy év legfontosabb kérdése. Hogy lesz-e elegendõ lelki, erkölcsi, hitbéli erõ a jobboldalban, a jobboldal minden meghatározó szellemi csoportjában, hogy végre fölismerje, hogy igenis plebejus politikára, szociális jobboldalra, és ennek a két-hárommilliós embertömegnek a közvetlen érdekvédelmére van szüksége, amit a jobboldalnak kell ellátnia. Nagyon bízom benne, hogy az elõttünk álló idõszak azt bizonyítja majd, hogy a magyar jobboldal szellemi vezetõi képesek a megújulásra, képesek fölismerni az Európában zajló változásokat, annak Magyarországra gyakorolt hatását, össze tudják fésülni az új európai korszellem és a magyar társadalmi valóságból következõ lépéseiket, harmóniába hozzák õket és sikeresen hirdetik meg azt az új politikát és új politikai programot, amely elvezethet oda, hogy kiérdemeljük a választópolgárok többségének bizalmát és végre olyan kormánya legyen Magyarországnak, amely szolidáris a saját polgáraival.

Köszönöm szépen a megtisztelõ figyelmet!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük