Tony Lakatos, Nyári Károly, Summer Sisters, Kozma Orsi Quintet és Szűcs Gabi, Marót Viki és a Nova Kultúr Zenekar, HungarOperett. Hazai és nemzetközi viszonylatban is jól csengő nevek. Közös vonásuk, hogy igényes és egyedi hangzásvilágukkal mindannyian az Orfeum első zenés nyári fesztiváljának programjait színesítik júliusban és augusztusban az állandó fellépők – Falusi Mariann, Rácz Kati, Group'N'Swing és Gábriel – mellett.

Az Orfeum a nyári szezon alatt is szeretné elérhetővé tenni a közönség számára a 2010. novemberi nyitás óta eltelt időszakra jellemző magas színvonalú programkínálatát mind a hazai, mind pedig a Budapestre látogató közönség számára. Ezért egy hagyományteremtő zenés nyári fesztivált indít népszerű, részben repertoár, részben egyedi programok megszervezésével, rangos előadók közreműködésével 2011. július 20. és augusztus 20. között.

A programok között megtalálható a swing és a boogie, a jazz és a funky, az amerikai pop klasszikusok és a retro. De hallhatunk Gershwin Porgy és Bess dallamokat is a szaxofon virtuóz Tony Lakatos és Quintet-je előadásában! A különleges látványt sem nélkülöző produkciók sorában operett gálát, valamint az Orfeum két saját produkcióját, a varieté világát megidéző Pocket Revüt és a '30-as és '40-es évek sztriptíz bárjait utánzó burlesque show-t láthatja a közönség. A koncertek és show-k alatt a vendégek a kulináris élvezetekből is részesülnek.

A sajtótájékoztatón megjelent fellépő művészek, a sajtó képviselői és a meghívott vendégek egy órára az Orfeum vendégeként érezhették magukat, hiszen rövid bemutatót láthattak az Orfeum két új produkciójából, a Pocket Revüből és a Burlesque showból. Nyári Károly, Kozma Orsi és Szűcs Gabi, valamint Rácz Kati is megtisztelőnek érzik a felkérést a fesztiválon való részvételre: a helyszín valóban hiánypótló, hangulata lenyűgöző és – 21. századi gondolkodással – megidézi Budapest egykori éjszakai életét, amely zenés kávéházak, tánclokálok, bárok, varieték, music hallok, orfeumok, irodalmi kabarék történeteként is megírható.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük