A Gellért Szállóban tartották idén a Winelovers „Kékfrankos Április” nagykóstolóját, ahol a hazai borvidékek mintegy ötven borászatának több mint száz Kékfrankosa és Bikavére várta értő közönségét. A rendezvényt megelőző borteszten a nemzetközi borakadémikusokból álló, független, szakmai zsűri 60 bort vakon kóstolva állapította meg a rangsort. Bemutatásukat a két első helyezettel kezdjük.
Ilyen még nem volt!
A KV Társulat a Mozsár Műhelyben adta elő Markó Róberttel közösen írt darabját a fenti címmel. A négyszereplős társulat ugyancsak ért a szórakoztatáshoz, és hozzá jó humorú színészekkel rendelkezik, mint Markó-Valentyik Anna, Száger Zsuzsanna, Némedi Árpád, Urbanovits Krisztina. Az író, műfordító, meseszerző (itt rendező is) Markó Róbert neve már nem ismeretlen a színházlátogatók előtt. 2015-ben többen jelölték a Színikritikusok Díjára.
2018 április 26-án zajlott a DELL EMC második fóruma, az IT esemény a kapcsolatépítés, az innovációt alakító új IT stratégiák és megoldások megismerése, a mobil munkavégzés hatékonyságának fokozása, a kockázatok minimalizálása témakörben adott áttekintést.
Április 30-tól május 4-ig Budapesten tanácskoznak a világ több ezer állatkertjének fajmegőrző munkáját irányító állatkerti szakemberek, az ún. TAG elnökök. A rangos szakmai eseménynek nem véletlenül a Fővárosi Állat- és Növénykert a házigazdája, hiszen a városligeti intézmény az állatkerti világhálózat elismert, fontos tagja. Az állatkertek egyik fő célja szerte a világon a ritkuló, veszélyeztetett fajok összehangolt szaporítása, genetikai sokféleségük megőrzése és fennmaradásuk elősegítése a természetben.
Ezek a számok írják le Magyarország legnagyobb lovas eseményét, a Nemzeti Vágtát, amelynek megrendezése mára hagyománnyá vált.
Ahány ország és kultúra, annyiféle szokás és etikett. A britek mégis világszerte híresek jó modorukról és kifogástalan megjelenésükről. Kezdő úriembereknek elegendő lehet az olyan alaplépések begyakorlása, mint hogy adjuk át a helyünket a buszon, ne szemeteljünk, vagy tiszteljük a sor szentségét. A haladó gentleman számára viszont íme néhány tipp, amit érdemes ellesni Nagy-Britannia férfiúitól.
John Malkovich budapesti látogatása kapcsán (és a nagy érdeklődésre való tekintettel) 2018. június 3-ig meghosszabbítják Sandro Miller: Malkovich Malkovich Malkovich / Tisztelet a kamera mestereinek című, az idei év leglátványosabb fotókiállítását a Műcsarnokban, melyben John Malkovich válik fotó ikonok főhősévé.
2018. május 3-án nyílik a a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum időszaki kamarakiállítása. A kiállítást Kiss Imre múzeumigazgató köszöntője után Szilágyi B. András designtörténész nyitja meg.
Szentendrén járva meglepetéssel fedeztem fel, hogy a Dumtsa Jenő utca 19. szám alatt Marcipán Múzeum van. Múzeumbarátnak tartom magam, de erről még nem hallottam, pedig már tizenöt éve nyitva áll a látogatók előtt. Alapítója Szabó Károly, akit a helyiek marcipánkirály néven emlegetnek szeretettel, 92-éves kora ellenére jó egészségnek örvend. A múzeum alapítását Szamos Mátyás cukrászmester támogatta és szakmailag is segítette, őt nem kell bemutatni az Olvasónak, aki csak egyszer...