Az Európai Bizottságtól kapott egyedi engedély alapján, társbefektetőkkel együtt száll be egy Zala megyében működő fémipari kisvállalkozásba a Széchenyi Tőkealap. A társbefektetői konstrukció keretében az alap legfeljebb 70 százalékos arányban - azaz legalább 30 százalékos magántőke részvétele mellett - fektethet...
Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) törvényi kötelezettsége, hogy a költségvetési támogatásban részesülő pártok gazdálkodását kétévenként ellenőrizze. Az ellenőrzés célja volt, hogy értékelje a Jobbik Magyarországért Mozgalom (Párt) 2011-2012. évi gazdálkodásának és éves beszámolóinak törvényességét, a korábbi ellenőrzés során feltárt hiányosságok megszüntetését.
A kutyák gyógyító erejét hol alátámasztotta, hol cáfolta a tudomány, egyet azonban egyetlen kutató sem von kétségbe: az állatterápia pozitív eredményekhez vezet. Az utóbbi 10 évben forradalom zajlott le a kutyák intelligenciájának kutatásában, gondolkodásukról és viselkedésükről többet tudtunk meg, mint az ezt megelőző 100 évben.