2025.június.18. szerda.
aaa_43.jpg
Az EU-ban éves összevetésben 4,5 százalékkal drágultak a lakások 2017 utolsó negyedévében.  Az uniós mezőnyben a középmezőny élén – a kilencedik helyen – található a magyar lakáspiac 7,6 százalékos áremelkedéssel. A legnagyobb drágulást Írországban, Portugáliában és Szlovéniában mérték. Az új lakások éves szinten viszont Magyarországon drágultak az egyik legnagyobb mértékben. A hazai új lakások 12,3 százalékos éves drágulását csak az Egyesült Királyság áremelkedése múlja, ott ugyanis 12,5 százalékos emelkedés...
aa_63.jpg
A leglátogatottabb hazai digitális oktatási program az Okos Doboz, melynek fejlesztői  új, a biológia és az egészségnevelés oktatásában hiánypótló Adaptív Digitális Tankönyvvel jelentek meg. Az ingyenesen elérhető digitális tananyag 4 hétig tartó, teszteléssel egybekötött nyereményjátékára 1000, 7-12 osztályos diák regisztrált. Ez alatt az időszak alatt a diákok tudásszintje jelentősen nőtt, és kiderült az is, hogy a fejlesztés módszertani újdonsága, a Digitális Tanár hatékonyabbá és eredményesebbé teszi a tanulást.    
index_108.jpg
Az új Virtual Edge Platform család kifejezetten a virtuális hálózati és szoftveralapú környezetekhez használható, jövőálló univerzális ügyfeleknél elhelyezett eszközöket (uCPE) kínál. A piacon az első SD-WAN megoldás, amely az új Intel® Xeon®-D processzorra épül.A Silver Peak, VeloCloud és Versa szoftverekkel validált és tesztelt megoldások segítik az egyszerűbb és gyorsabb üzembehelyezést.
sziv.jpg
Április 11-én, a magyar költészet napján versszínházi előadást mutat be a Manna és a Bethlen Téri Színház, Igó Éva és Zoltán Áron szereplésével. A részvételi versszínházi előadáson húsz kortárs magyar vers hangzik el, a Szívlapát antológiából válogatva. Az előadást Dézsi Fruzsina és Gerencsér Anna rendezik, mentoruk Hegedűs D. Géza.  
kep_4.jpg
Életünk nélkülözhetetlen velejárója, legalábbis ami a ruházatunkat illeti. Okos ember lehetett Whitcomb Judson amerikai mérnök, aki 1893-ban feltalálta és szabadalmaztatta „gyors kampós zár” megnevezéssel. A húzózárat először gumicsizmán alkalmazták. Eredetileg gombokkal, kampókkal és hurkokkal zárták a csizmát, nehezen volt kezelhető. A kampók és hurkok egymásba akasztását külön nyitóval-záróval kellett elvégezni. Majd különféle anyagokból, kivitelben, méretben és színben készítették és igen sokféle területen alkalmazták és alkalmazzák a mai napig. Végre...
index_107.jpg
FOCUS HONGROIS – HUNGARY FOCUS néven különleges magyar művészeti program mutatkozott be nagy sikerrel a patinás párizsi kiállítóhelyen, a Grand Palais falai között az Art Paris Art Fair művészeti vásáron 2018. április 5-8. között. Az Art Paris és az Art Market Budapest együttműködése keretében létrejött program célja, hogy a párizsi művészeti seregszemle félszáz ezres nemzetközi közönsége számára ízelítőt adjon a gazdag magyar kortárs művészeti kínálatból és Budapestre különleges művészeti...
Az amerikai és német autógyártók továbbra is vezető pozícióban vannak az automata vezetés területén. A két nemzet versenyét a jövőben az döntheti el, hogy melyik kormány határozza meg elsőként az önvezető járművekre, illetve azok tesztelésére vonatkozó jogi szabályozási rendszert. A technológiai fejlődés fókuszában az lesz a fő szempont, hogy hol lehet elsőként valós körülmények között üzemeltetni az önvezető járműveket, így amelyik országban ez elsőként megvalósulhat, arra mozdul majd a...
images_65.jpg
Az őszi búza és a kukorica fajtakísérletek idei módszertani változtatásaival a Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács, valamint a Gabonatermesztők Országos Szövetségének célja, hogy a gazdálkodók a termelés kiinduló pontját képező fajtaválasztásban pontosabb és részletesebb adatokat kaphassanak az egyes fajtákról.  
aaa_41.jpg
A pályafelújításnak és villamosításnak köszönhetően április 9-től elektromos FLIRT-szerelvények közlekednek a Budapest–Esztergom vonal teljes szakaszán a dízel motorvonatok helyett. Az első nap tapasztalatai kedvezőek, az utasok örülnek a modern járműveknek. A jelenlegi menetrend várhatóan május 20-ig marad érvényben, akkortól viszont 62 perc alatt el lehet jutni Budapestről Esztergomba a gyorsított vonatokkal.
image22_2.jpg
Az idei Fujitsu World Tour Varsóból indul és öt kontinens 20 országába látogat el az év során. A „Co-creation a siker szolgálatában” szlogen jegyében a Fujitsu azt mutatja be, milyen eredményeket értek el ügyfelei a megfelelő technológiai partnerkapcsolatok és szakértelem mozgósításával. A konferencia előadásainak és háttérszemináriumainak résztvevői megtudhatják, hogyan hasznosítják a vertikális iparágak az átalakulást támogató technológiákat.