2018-ban a nemzetközi kereskedelem korlátozásában komoly változások történhetnek, amelynek éllovasa – vélhetően – az Amerikai Egyesült Államok lesz. A jelenlegi állás szerint azonban nem igazán lehet egyértelműen megállapítani, hogy a világ egy kereskedelmi háború küszöbén áll-e. Ha a fenyegetés valós, vajon milyen hatást gyakorol majd a leginkább érintett országokra?
A Wizz Air, Európa egyik leggyorsabban növekvő légitársasága, Közép- és Kelet-Európa legnagyobb diszkont légitársasága a repülőgépek belső terének szakkiállításán, az Aircraft Interiors Expón bejelentette, hogy versenyeztetéses kiválasztási eljárás eredményeként a GEVEN-nel állapodott meg a 2019 januárjától öt éven át érkező 110 darab Airbus A321neo repülőgép üléseinek szállításáról. A légitársaság a GEVEN innovatív Essenza ülésmodelljét vásárolja meg.
A mobil együttműködő robotok könnyedén alkalmazkodnak a gyártást érintő változásokhoz, így sok vállalat számára a legjobb megoldást jelentik. Félre lehet tolni az önvezető járműveket (AGV), a folyamatosan változó gyártási környezethez való kiváló alkalmazkodóképességüknek köszönhetően az autonóm mobil robotok (AMR) veszik át a csomagolósorok feltöltését és egyéb gyártási feladatokat. Ezeket kell tudnod róluk, mielőtt beveszed őket a csapatodba.
Végre megérkezett a tavasz. A különösen hosszúra nyúló tél után nincs is jobb dolog, mint elzárni a szekrénybe a télikabátokat és élvezni a napsütést, a virágzó természetet. Ám néhányan nem tudnak felhőtlenül örülni ennek. Az allergiával küzdőknek ugyanis nem a csodás napsütés, hanem sokkal inkább az orrfújás, a zsebkendők és a gyulladt szem jut eszükbe. Elkerülni ugyan nem lehet az allergiával járó kellemetlenségeket, de egy kis odafigyeléssel enyhíthetők a...
A Magyar Telekom 2018. április 10-én megtartotta Éves Rendes Közgyűlését („Közgyűlés”). A Közgyűlés jóváhagyta a Társaság 2017. évi auditált konszolidált és egyedi éves beszámolóját, elfogadta a Társaság 2017. évi üzleti évre vonatkozó Felelős Társaságirányítási Jelentését, és döntött törzsrészvényenként 25 Ft osztalék kifizetéséről a 2017. évi eredmény után. Egy felügyelő bizottsági tag 2018. április 10-i hatállyal lemondott tisztségéről. A Közgyűlés egy új munkavállalói küldött felügyelő bizottsági tagot választott, továbbá megválasztotta...
„A tehetség kötelez!” – ez volt a jelszava a XIX. század egyetlen világszerte is a legnagyobbak közé sorolt magyar muzsikusának, Liszt Ferencnek. A jelszó jegyében sokoldalúan kiaknázta saját különleges képességeit, mint kora egyik legkiemelkedőbb, lenyűgöző hatású zongoraművésze, merészen újító zeneszerző, karmester, nagy vonzáskörű pedagógus és zenei író. Magyarország hűséges szülötteként páratlan nyitottsággal szívta magába mindazokat az értékeket, amelyekkel mozgalmas élete során Európa különböző országaiban találkozott, ugyanakkor mindenütt önzetlenül és...
Milyen hatással volt az idegtudományra és egyúttal egy magyar kutató személyes pályájára is egy amerikai kutatócsoport karácsonyi partija közben bemutatott agymintavételi módszer? Hogyan járult hozzá ez az eljárás az az agy kémiai feltérképezéséhez? Egyebek mellett ez is kiderül az Utak a Széchenyi térre című interjúsorozat újabb részéből.
BFZ_image@Stiller Ákos Fischer Iván karmester szerint a „jövő zenekara” régizenét, új zenét, operát, szigorúan klasszikus zenét és crossovert is játszik, sőt, a zenészek még énekelnek is. A Budapesti Fesztiválzenekar zeneigazgatója eszerint állította össze az együttes 2018–19-es szezonjának programját. Arvo Pärt, Bartók-opera, Stravinsky egy egész estén át, Debussy–Ravel-maraton és rengeteg nemzetközi vendégművész Leonidas Kavakostól Robin Ticciatin át Danyiil Trifonovig. A BFZ az új évadban közös koncertet ad Sebestyén Mártával és...
A Verdi szakszervezet munkabeszüntetést hirdetett a frankfurti, a müncheni, a kölni és brémai repülőtéren 2018. április 10-re, keddre. A földi csomagkezelő és támogató személyzet és a reptéri tűzoltóság egy része is sztrájkolni fog holnap hajnali 5:00 és délután 18:00 óra között. A Verdi holnapi munkabeszüntetése miatt a Lufthansa kénytelen 800-at törölni 1600 menetrend szerinti járata közül, köztük 58 nagy távolságú járatot. A járattörlések mintegy 90 ezer utast érintenek. A...
Tapsviharral debütált az április 7-én, szombaton, 19:00 órakor a Fővárosi Nagycirkuszban bemutatott Atlantic Flight – Nagy Cirkuszi Utazás vízi cirkusz premierje! Az előadás öt hónapig látható a Fővárosi Nagycirkusz műsorán, egészen szeptember 9-ig.
Reggel a telefonunk hangjára kelünk fel, munkában egész nap a számítógép előtt ülünk, majd amikor hazaérünk, beülünk a tévé elé és megnézzük a kedvenc sorozatunkat. Bár hihetetlen belegondolni, havi több száz órát töltünk el csak a monitorunk előtt, így nem mindegy, milyen kijelzőt választunk ehhez. A tökéletes eszköz nem csak esztétikai élményt nyújt, de nagyban megkönnyíti a mindennapjainkat – kezdve a kényelmi szempontoktól egészen a képminőségbeli és grafikai funkciókig....