Az IBM a Las Vegasban tartott Think 2018 konferencia keretében több olyan technológiát és megoldást mutatott be, melyek felgyorsítják a vállalkozások felhőbe költözését, és segítik őket adataik és applikációik biztonságos összekapcsolásában bármely rendszeren.
Ha párkapcsolatban élünk, sokaknak ismerős lehet, hogy az egyik fél jobban ért az internethez, a számítógéphez és a különböző okos készülékekhez, ők a Kaspersky Lab legfrissebb kutatása szerint jobban is értenek kiberbiztonsághoz, mint partnerük. De érdemes vigyázni, sok pár közösen használ számos internetre csatlakoztatott készüléket, amely így óhatatlanul is adat-, vagy pénzvesztéshez vezethet – még a tudatosabb fél számára is.
Lotz Károly síremléke a Fiumei úti Sírkertben. Lotz Károly, a legnagyobb magyar festőművészek egyike, 1885-ben kötötte össze sorsát Ónody Annával, Jakobey Károly festőművész özvegyével. Élettársak, majd házasok lettek. Anna három gyermekét hozta a házasságba, Viktort, Ilonát és Kornéliát. Lotz mindhármukat a nevére vette és a sajátjaként szerette. Ekkor Kornélia 10-éves volt.
Utazási iroda reklámja is kezdődhetne ezekkel a számokkal, ám most egészen másról van szó. Erényt kovácsol a szükségből a Magyar Állami Operaház. Mivel az Andrássy úti Ybl-palota a felújítás miatt még legalább egy évig zárva lesz, a régi és új játszóhelyek átadásáig az Opera együttesei tovább turnéznak. A megyeszékhelyek és a külhoni magyarlakta települések mellett felkeresik – többek közt – New Yorkot, Berlint, a V4-ek fővárosait és Puccini életének...
„Csatolják be biztonsági öveiket, mert következik a rajt!” – Akár ezt a jól ismert mondatot is hallhatják a Navitel felhasználói, mivel mostantól a népszerű sportriporter és Formula–1 szakértő, Szujó Zoltán hangján szólal meg a saját térképes adatbázissal és navigációs algoritmussal működő Navitel navigációs rendszere.
12.000 válaszadó részvételével készült kutatás a gépjárművezetők szokásairól. Magyarország piacvezető autós portálja és első számú autós folyóirata közös, reprezentatív közvélemény-kutatáson mérte fel a hazai autóvásárlók szokásait.
Töltött bendő és olajban sült Mars szelet, avagy egyél úgy, mint egy skót! A skót gasztronómiáról legtöbbünknek a haggis és a whisky jut eszébe, de bőven tartogat még érdekességeket Gordon Ramsay hazájának konyhája.
Egyedülálló koncert a húsvétra hangolódva. Mi történik, ha összekeverjük a barokkot a rockkal, a bibliai szöveget a tabletekkel, a musicalekből ismert Csengeri Attilát az LGT-s Karácsony Jánossal, Händelt a Rock Theater Banddel és a múltat a jelennel? A végeredmény egy lélegzetelállító rockoratorikus passió, amelyet Messiás.ma címmel tekinthet meg a közönség március 26-án 19.30-kor a pécsi Kodály Központban.
Fenntarthatósági témákra érzékeny egyetemistáktól, főiskolásoktól vár ötleteket ökológiai lábnyomának további csökkentésére a HEINEKEN Hungária. Az ebből a megfontolásból diákversenyt indító vállalat amúgy is élenjárónak számít ezen a téren, hiszen tíz év alatt 42 százalékot faragott le a gyártás során képződő széndioxid mennyiségéből.
Közeledik a nagy várakozással övezett 6. Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztivál. Az április 3. és 8. között a Toldi moziban megrendezendő fesztivál programját új magyar és nemzetközi rövidfilmekből állították össze.
Ahogy közeleg a nyár, melegszik az időjárás, egyre több időt töltünk a szabadban, illetve a várva várt vitorlásszezonra sem kell már sokáig várni. Az aktív mozgás és a hullámok szerelmeseinek örömére megérkezett a Helly Hansen 2018-as tavaszi-nyári kollekciója, amelyben mindenki megtalálhatja a stílusának és életformájának leginkább megfelelő darabokat – a városi esőruházatot, ami védelmet nyújt zord időjárás esetén, a könnyű és praktikus túrafelszereléseket vagy éppen a technikai vitorlás öltözeteket,...