Valódi párbeszédet kezdeményező szakmai tanácskozás-sorozatot indított el az állampolgári jogok országgyűlési biztosa 2008-ban Emberi méltóság - korlátok nélkül...
A mobil Startlap októberi debütálása után mától a FigyelőNet, a vezess.hu, a Nők Lapja Cafe és a StoryOnline is...
A Századvég és a Forsense 2008. október 8. és 21. között végzett politikai témájú közvélemény-kutatást. Az adatfelvétel azt jelzi,...
D-LINK DIR-855 A Wireless N technológia terén korábban is számos úttörő fejlesztéssel jelentkező D-Link elérhetővé tette Gigabit portos vezeték...
Párbeszéd és vita hatására pozitív változás érzékelhető az Európai Unióval kapcsolatos kérdések megítélésében - ez derült ki az Európai...
Az embertársainkon való segítés, a másik emberhez való odafordulás mentette meg az emberiséget az embertelen időszakokban - áll az MKPK...
Ahogy a tízmillió fociedző, úgy a tízmillió pedagógus országa is vagyunk. Jó szívvel még kárhoztatni sem lehet ez utóbbiért...
A Hungarocar 2000. Zrt -Suzuki Ház- vezetősége a meglévő gazdasági problémák ellenére sem hagy fel évek óta tartó szokásával,...
Akinek Amerikában akad dolga, kerülje el az American Airlines járatait. Ha mégsem teszi, valószínűleg nem lesz túl sok öröme...
dr. Messné dr. Mezey KláraKilencedik alkalommal nyújtja át a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia a Szent Erzsébet rózsája-díjat. A beérkezett javaslatok...
Mit is szereztem? - teszik fel kérdést maguknak és az értékesítő cégnek,majd később érdekvédelmi szervezeteknek egyre többen azok a...
Az Európai Bizottság készitett egy Zöld Könyvet a szerzői jogról, amit egy direktiva tervezetként kezelnek. A célja a szerzői jogvesztés...
1. Büki Gyógyfürdő bejárata Sorozatunk negyedik részében az 1969-ben indult Büki Gyógyfürdővel - fürdőkultúránk egyik zászlóshajójával - foglalkozunk nemcsak a...
Igazán sajnálom, hogy a megnyitón nem tudtam jelen lenni. De hallottam róla, mert mesélték. Hallottam a visszhangját, hallottam, ahogy...
A korábbi jelentéseknek megfelelően újra jó évet zárt a dm. Hazánkban a vállalat forgalomnövekedése nagyobb volt a versenytársakénál, így...
A Rubophen Versíró Versenyre 2008. augusztus 1. óta bármilyen témában elküldhették alkotásaikat a versírók. A Rubophen Versíró Versenyre...