2025.június.19. csütörtök.

Völner Pál infrastruktúráért felelős államtitkár vezeti az uniós tagállamok közlekedési minisztereinek 2010. szeptember 15-16-án megrendezett informális tanácsülésére, a belgiumi Antwerpenbe utazó magyar küldöttséget. A találkozó célja a vízi áruszállítás versenyképességének javításáról, a folyami és rövid távú tengeri hajózás európai fuvarozási és logisztikai láncokba való bekapcsolásáról szóló nemzeti álláspontok egyeztetése.

 

Évadnyitó sajtótájékoztatót tartott a napokban az Új Színház. Márta István igazgató értékelte a múlt idényt, ismertette a 2010-2011-es évad terveit és különlegességeit, bemutatta a társulat új tagját, és átadták a Paulay- és Cortina-díjakat. A sajtótájékoztatóra a színészek mellett az új bemutatók rendezői Ács János és Szikora János, valamint szponzoraik és médiatámogatóik is meghívást kaptak.

A modern technika segítségével mára lehetővé vált, hogy az egyes háztulajdonosok Magyarországon is csak annyit fizessenek, ahányszor szemetük valóban elszállításra került. A szemétszállítás elavult és sok konfliktussal járó átalánydíjas rendszerét hazánkban is a Nyugat-Európában már működő, szolgáltatással arányos díjfizetés válthatja fel. Két magyar cég, a Secret Control GPS Kft. és az RFIT Hungary Kft. együttműködéséből ugyanis létrejött az a...