2025.május.05. hétfő.
 

Hivatalos eljárásban elkövetett bántalmazás miatt napokon belül feljelentés várható azok ellen a rendőrök ellen, akik Győrben május 12-én, Zsigai Klára kilakoltatása közben megütötték az 57 éves asszonyt és leteperték a földre, miközben otthonát védte a kilakoltatóktól - tudatták a Magyar Szociális Fórum szervezőjével a Vállalkozók Érdekvédelmi Szövetségének (VÉSZ) kilakoltatáson jelenlévő tagjai.

ePapirePapir 

Megjelent Magyarországon az e-papír kereskedelmi felhasználása, a digitális polccímke rendszerek új fajtája. A boltokban központilag vezérelhető, vezeték nélküli adatátvitellel frissíthető árcédulák megbízhatóbbá és hosszú távon olcsóbbá teszik a vevőtájékoztatást. A technológia egyik úttörője hazánkban a székesfehérvári Laurel Kft.

SymantecA Symantec Corp. (Nasdaq: SYMC) bejelentette, hogy az IDC negyedéves társzoftver figyelőjének 2009. márciusi száma szerint tovább nőtt fölénye a teljes társzoftverpiacon. A piac éves bevétel-növekedése ugyanezen forrás szerint 15,1 százalék volt. A Symantec növekedése a teljes piacét és összes versenytársáét is felülmúlja. Az IDC által közzétett eredményekből kitűnik, hogy amíg más gyártók vagy vesztettek piaci részesedésükből,...

 

Élve a kiállítások piacélénkítő szerepével, a gazdasági válság ellenére közel tízezer négyzetmétert töltenek meg kínálatukkal az Ipar Napjai idei kiállítás-együttesének résztvevői a HUNGEXPO Budapesti Vásárközpontban. A hazai cégekkel együtt 16 ország 305 kiállítója mutatja be a Mach-Tech és az Electrosalon szakkiállításokon május 19. és 22. között a gépgyártás, a hegesztéstechnika, illetve az elektrotechnika újdonságait.

 

Az EP-választásokat, illetve a listát állító pártokat és programjukat ismertető tematikus sorozat indul jövő héttől Az Este című hírműsor részeként az m1-en. A képviselőjelöltek interjúinak sorrendjét a pártok képviselői és közjegyző jelenlétében sorsolta ki az MTV hírigazgatója.