Pap és cirkuszi bohóc egy személyben

Luciano Cantini nem sértődik meg, ha a fejéhez vágják: „igazi bohóc vagy!" Pedig 64 éves és pap. Azaz bohóc-pap. Cirkuszi bohócként járja az országot.

Luciano Cantini nem sértődik meg, ha a fejéhez vágják: „igazi bohóc vagy!" Pedig 64 éves és pap. Azaz bohóc-pap. Cirkuszi bohócként járja az országot.

Művészneve Pompelmo (a szó jelentése grapefruit), de a hívek is Pompelmo atyának szólítják. Kései hivatás az övé, már vegyészként dolgozott, amikor úgy döntött, pap lesz. Egy éve káplán Livornóban, a kikötőben. Don Pompelmo sokszínű egyéniség: festett már templomablakot, a tengerészek káplánja, fogyatékosokat gondozó szervezet alelnöke, éveken keresztül látott vendégül otthonában bevándorlókat – így mutatja be az Avvenire ezt a különleges papot.

Gyerekkora óta a cirkusz szerelmese. 1981-ben, fiatal papként kezdte járni az országot a vándorcirkuszokkal, főként nyaranta – kezdetben vendégként volt jelen közöttük, később vállalta a bohócszerepet. Kedvelt produkciója volt, amikor a plébánián felejtett esernyőkkel játszott: 12 különböző méretű esernyőt rejtett el ruhája alatt, először a legnagyobbat nyitotta ki, és ahogy sorban mindet elvették tőle, végül egy mini-esernyője maradt.

Amikor a szeminaristák és a püspök előtt bemutatta produkcióját, a püspök biztatta, hogy folytassa munkáját-misszióját. Hiszen misszió is ez számára. Emlékszik, amikor kezdetben azt mondták neki a vándorcirkuszosok: „Ti, papok, megfeledkeztetek a cirkuszról, pedig el sem tudjátok képzelni, milyen nagy szükségünk van a jelenlétetekre, a szavaitokra."

Pompelmo atya mély barátságot kötött a vándorcirkuszos családokkal: ő esketi, kereszteli, temeti a családtagokat. Sőt, körülbelül ötvenen a plébániáján vannak nyilvántartva állandó lakosként. Vallja, hogy nagyon sokat kap tőlük, hiszen az evangelizáció soha nem egyirányú: „Az úton lévő emberek vallásossága az egyszerű emberek vallásossága, akik megelégszenek az asztalról lehulló morzsákkal. Keresztet vetnek, mielőtt a színpadra lépnek, gyertyát gyújtanak, ha bevásárlás közben véletlenül találnak egy nyitva álló templomot, szentképeket tesznek ki a lakókocsikban. Az úton lévő emberek életében azonban vannak olyan értékek, vágyak, kapcsolatok, amelyek a rájuk odafigyelő embereknek megmutatják, mennyire jelen van Isten ebben a világban, az  emberi tekintet elől elrejtőző, zarándok Jézus milyen nagy utat tett meg velük együtt."

Luciano atya dolgozott a CEI Migrantes Alapítványánál is az úton lévőkért: gondozta hírlevelüket, hittankönyvet írt a cirkuszokban és vidámparkokban tevékenykedő gyermekek számára.

Festett is nekik egy Szűz Mária képet: a szent Szűz palástja alatt az egyik oldalon egy cirkuszi sátor, a másikon egy vidámpark látható. Vallja, hogy nem szabad elveszíteni a kapcsolatot ezzel a különleges néppel, a vándorcirkuszosok népével: „Ha tiszteletteles figyelemmel követjük őket, ha útitársuk leszünk, talán mindannyiunkat gazdagabbá tesz a gazdagságuk. Az Egyház számára, amely az évszázadok során elvesztette nomád gyökereit, felszólítást jelenthetnek és segíthetnek megérteni önmagát."

Magyar Kurír

(tzs)