2024.április.19. péntek.

EUROASTRA – az Internet Magazin

Független válaszkeresők és oknyomozók írásai

Ponthatár húzás után a Pannon Egyetemen

3 perc olvasás
<!--[if gte mso 9]><xml> Normal 0 21 false false false MicrosoftInternetExplorer4 </xml><![endif]--> <p><span class="inline inline-left"><a href="/node/82163"><img class="image image-preview" src="/files/images/index_312.jpg" border="0" width="227" height="222" /></a></span>Azzal, hogy egy hallgatót felveszünk a Pannon Egyetemre, rögtön három irányban vállalunk felelősséget - hangsúlyozta Dr. Friedler Ferenc rektor - így a hallgató, a szülők és az állam irányába, hiszen ők hárman fektetnek be a most kezdődő tanulmányokba. A felvételi eljárásunkban ezt a felelősséget tartottuk szem előtt, ezzel együtt is emelkedett a felvett hallgatók száma a tavalyihoz képest. Intézményünk mindezeken túl belső szervezetét és képzési programjait úgy alakította át, hogy a hazai és nemzetközi partnerei közreműködésével hosszú távú karrier lehetőségét biztosítsa hallgatóinak. A Pannon Egyetem az állami normatívánál lényegesen nagyobb összeget fordít a képzéseire.</p> <p> 

Azzal, hogy egy hallgatót felveszünk a Pannon Egyetemre, rögtön három irányban vállalunk felelősséget – hangsúlyozta Dr. Friedler Ferenc rektor – így a hallgató, a szülők és az állam irányába, hiszen ők hárman fektetnek be a most kezdődő tanulmányokba. A felvételi eljárásunkban ezt a felelősséget tartottuk szem előtt, ezzel együtt is emelkedett a felvett hallgatók száma a tavalyihoz képest. Intézményünk mindezeken túl belső szervezetét és képzési programjait úgy alakította át, hogy a hazai és nemzetközi partnerei közreműködésével hosszú távú karrier lehetőségét biztosítsa hallgatóinak. A Pannon Egyetem az állami normatívánál lényegesen nagyobb összeget fordít a képzéseire.

A mostani felvételi eljárás ennek megfelelően történt, a Pannon Egyetem minőség melletti elkötelezettségét a 2014-es felvételi eredményei is jól tükrözik.

A kiemelt szakokon továbbra is magas a felvételi ponthatár. Összességében 4578 jelentkezés érkezett a Pannon Egyetemre, mely alapján 1957 hallgatót vettek fel, ebből 1604 főt állami ösztöndíjas képzési helyre. A felvett hallgatók közül 1268 fő alapszakon, 371 fő mesterszakon, valamint ötéves tanári képzésen, 318 fő pedig felsőoktatási szakképzésen kezdi meg tanulmányait. A legtöbb hallgatót (114 fő) a vegyészmérnöki alapszakra vettek fel, ezt követi a programtervező informatikus alapszak 72 fővel és az anglisztika alapképzési szak 64 fővel. Alapszakokon az állami ösztöndíjas legmagasabb ponthatárral a gazdálkodási és menedzsment illetve nemzetközi gazdálkodás képzésére lehetett bekerülni (460 pont). A mérnökinformatikus alapszak állami ösztöndíjas ponthatára (371) országos viszonylatban a legmagasabb.

A Pannon Egyetem a jövőben is a minőségi oktatás elkötelezett híve marad, mindemellett fontosnak tartja a jelenlegi és leendő hallgatók karrierútját is. Ennek érdekében olyan szakmai együttműködéseket köt nemzetközileg is elismert, élvonalba tartozó gazdasági szereplőkkel, akik kiváló szakmai lehetőségeket, pályafutást ajánlanak a Pannon Egyetem hallgatói számára.

Azoknak, akik a jelenlegi felvételi során nem kerültek be az intézménybe, pótfelvételi eljárás keretében számos szakot hirdet a Pannon Egyetem, melyre elektronikus úton jelentkezhetnek az érdeklődők 2014. augusztus 12-ig.

www.felveteli.uni-pannon.hu

EZ IS ÉRDEKELHETI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1973-2023 WebshopCompany Ltd. Uk Copyright © All rights reserved. Powered by WebshopCompany Ltd.