Bükfürdőre a legtöbb vendég – ma még – gyógyulni jön. Ám az itt élők és dolgozók sokat tesznek annak érdekében, hogy az egészségesek is jól érezzék magukat, ha nyaralásukat, esetleg néhány napos szabadságuk idejét itt szeretnék eltölteni. (A sorozat 3. része: http://www.euroastra.info/node/70287 )

Bükfürdőre a legtöbb vendég – ma még – gyógyulni jön. Ám az itt élők és dolgozók sokat tesznek annak érdekében, hogy az egészségesek is jól érezzék magukat, ha nyaralásukat, esetleg néhány napos szabadságuk idejét itt szeretnék eltölteni. (A sorozat 3. része: http://www.euroastra.info/node/70287 )

A város hírnevét kétségkívül a páratlan ásványi anyag összetételű (több mint 15.000 mg/l) gyógyvíznek köszönheti. Kiválóan alkalmas szinte valamennyi mozgásszervi betegség kezelésére – hangsúlyozta dr. Németh István, a Gyógy- és Élménycentrum Zrt. elnök vezérigazgatója. A víz igazi hatását kúraszerű alkalmazás esetén fejti ki (1, 2, 3 hetes kúra), de már a gyógyvízben való rövid idejű tartózkodás is eredményes lehet. Itt valóban érvényes a mondás: „Medicus curat, natura sanat" – az orvos kezel, a természet gyógyít. A büki gyógyvíz ivókúraként is hatásos, főként a gyomorhurut, a fekélybetegség és az emésztési zavarok gyógyításánál. Jól hasznosítható a csontritkulás megelőzésében is. Nyáron, az árnyas fákkal borított parkterületen fedett, félig fedett és nyitott medencék csábítanak fürdőzésre. A gyógyvizes medencék 32-38 °C-os, a strandolásra és sportolásra alkalmas medencék 26-28 °C-os vízzel vannak feltöltve, a legkisebbeket pedig gyermekmedencék várják.

A különböző csúszdákon bárki kipróbálhatja a bátorságát, a családi csúszdán akár többen is csúszhatnak egyszerre, míg az egyedülálló hagyma csúszdán centrifugaszerűen pörögve érkeznek a vízbe. A fürdőzésen, csúszdázáson kívül az apróságok szórakozásáról modern játszótér valamint egy színes játékokkal felszerelt gyermekfoglalkoztató gondoskodik. A szaunázás szerelmeseit exkluzív Szaunavilág várja, melyben tepidárium, gőzfürdők, infraszauna, aromaszauna, kültéri ördögszauna és finn erdei szauna, utána pedig a jégkása szoba kínál a vendégeknek ellazulást és felfrissülést. A következő kezelésig a várakozási időt akár a vörös sótéglákból épült sókamrában pihenve is töltheti a vendég, hiszen nem hiányoznak a különféle masszázsok sem, melyek között a vízágyon, hullámzó víz által fokozott hatású algapakolás a legérdekesebb.

Nagyon sok növényfajta jótékony hatása már az ókori idők óta ismert. Vannak, melyeket most sikerült néhány készítményben összesűríteni, egyszerre hozzáférhetővé tenni a szépség érdekében. Egy algasejt magába foglal egy egész növényt, annak minden funkciójával és minden értékes anyagával együtt. A laboratóriumban, steril körülmények között, a felhasználásnak megfelelően, irányítottan termesztett zöld algák még ennél is többet tudnak. Az így tenyésztett alga biológiailag rendkívül aktív, gazdag karotinban, vitaminokban, mucoproteinekben és egyéb életfontosságú anyagokban. Ezek alapján, képes bőrünket ellátni az összes szükséges vitaminnal, ásványi anyagokkal, mikroelemekkel, valamint az alapvető biológiai építőkövekkel. Így az algás készítmények megőrzik a bőr fiatalságát, frissességét és rugalmasságát. Bármilyen meglepő, ezt férfiaknak is érdemes kipróbálni!

Érdekességekért a szállodán kívül sem kell messzire menni. A Caramell Szálló közelében emelt Kristály Torony Magyarországon egyedülálló, kristályszerkezetű, háromszintes, a legmodernebb technológiával összeállított, látványos mászó és kalandpálya, ahol minden generáció megtalálja a számítását. A veszélytelen gyerekpályát már hároméves kortól kipróbálhatják az apróságok. Az egy időben 120 ember kalandozását lehetővé tevő torony a több mint egy kilométer hosszú pályavonalával, az óriás hintával és a közel 200 méteres, nem fékezett Flying Fox csúszással kifejezetten alkalmas akár több egész napos családi, baráti szórakozásra. Céges csapatépítő és vezetői készségfejlesztő kalandtréningek alkalmával – alacsony és magas elemekkel kiegészítve – látványos, pozitív eredmények érhetők el a segítségével.

Ha valaki ellátogat Bükfürdőre, nem árt, ha felszereli magát az idegen szavak szótárával. Bár lehet, még ennek segítségével sem érti meg a mondatot: „Városunkban pedelec bérelhető". A pedelec a „pedál" és az „elektromos" szavak kombinációjából származik A népnyelv elektromos bicikliknek hívja őket, valóban olyan, mint egy igazi kerékpár. De amint tekerni kezdjük a pedált, kiderül, hogy itt valami turpisságról van szó. A pedelec kerékpárok segítője egy számítógép által vezérelt elektromotor, ami szemmel alig látható, tekerés közben viszont nagyon is érezhető: mintha végig lejtőn haladnánk, hátszéllel. A pedeleceket ugyanis – ha kicsit is, de – hajtani kell. Éppen ez a technika adja a jármű két nagy előnyét: a sportot és a rendkívül olcsó üzemeltetést. A kerékpárt a rendes hálózatról lehet feltölteni. Egy töltéssel átlagosan 30-50 kilométert lehet megtenni, ami azt jelenti, hogy száz kilométer kb. 60 forintból jön ki. És ha véletlenül menet közben lemerül az akkumulátor, akkor sincs gond, hiszen a jármű hagyományos kerékpárként továbbra is használható.

A Turizmus határok nélkül program résztvevői egy konferencián is találkoztak egymással. Itt nyíltan beszéltek a problémákról is. Nálunk túlteljesít a bürokrácia, együttműködés helyett kompetenciaharcok folynak. Segítség helyett büntetés bejgyűjtés acél – mondta el Balogh Károly Zsolt, a Magyar TDM Szövetség elnöke. Jozef Sagmeister, a Burgenlandi Gazdasági Kamara elnöke kiemelte: a történelem bebizonyította, hogy mi egyetlen régió vagyunk. A program középpontjában a korlátok megszüntetése állt. Sok hangya egy egész hegyet el tud mozgatni – és itt most éppen ez történt! A legfontosabb cél az volt: bárhonnan is érkezik a vendég – a nyelvhasználatot leszámítva – ne vehesse észre, hogy a határ melyik oldalán van. Kovács Balázs, a Magyar Turizmus Zrt. bécsi képviselője ehhez még hozzátette: soha ilyen jók nem voltak még a magyar osztrák kapcsolatok. A határ mentén 12 kilométerenként vannak átkelőhelyek, de a jövőben ezt megduplázni szándékoznak. Hamarosan visszaállítják a Szombathely – Oberwart közötti vasúti összeköttetést is. Fontos új kezdeményezés a turisták számára kedvezményeket nyújtó „Rot – weisss – rot in Ungarn" csoportosulás, ahol a http://www.facebook.com/rwr.ungarn oldalon a különböző szolgáltatók árengedményeket kínálnak.

(folytatjuk)                                           (www.visitbuk.hu)

A sorozat:

1. rész

http://www.euroastra.info/node/70270

 

2. rész

http://www.euroastra.info/node/70278

 

3. rész

http://www.euroastra.info/node/70287

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük