A Magyar Királyi 2. Honvédhadsereg 1943. évi, doni hadműveleteinek 66. évfordulója alkalmából ünnepélyes megemlékezést és koszorúzást rendeztek a Hadtörténeti Intézet és Múzeum díszudvarán, Budapesten, a Kapisztrán téren.

 

 A Magyar Királyi 2. Honvédhadsereg 1943. évi, doni hadműveleteinek 66. évfordulója alkalmából ünnepélyes megemlékezést és koszorúzást rendeztek a Hadtörténeti Intézet és Múzeum díszudvarán, Budapesten, a Kapisztrán téren.

A történelem eseményeit – utólag – sokféle módon lehet magyarázni. Ezek közül a magyarázatok közül mindenki kiválaszthatja a számára leginkább megfelelőt. Ám minden eseménynek van egy olyan saját – a magyarázatoktól független – része, a száraz tény, ami vitathatatlanul és megváltoztathatatlanul igaz, és igaz is marad. Ilyen, a 2. Magyar Hadsereg pusztulása a Donnál, a II. Világháború alatt. Bárkinek lehet véleménye erről a háborúról, Magyarország abban játszott szerepéről, de attól még igaz marad, hogy ennek a hadseregnek majdnem fele odaveszett. Létszáma 1943. január elsején 204 334 volt, április hatodikán pedig108 318 ! A különbség? Sebesültek, betegek, foglyok és halottak. Ha ide számítjuk még az 1942-ben elszenvedett veszteségeket, a közel egyéves hadművelet „mérlege" mintegy 49 ezer hősi halott, nagyjából ugyanannyi sebesült és mintegy 28 ezer hadifogoly katona és munkaszolgálatos. (Dr. Szakály Sándor hadtörténész adatai.)

Őrájuk emlékeztek a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum díszudvarán tartott koszorúzási ünnepségen. A rendezvényt előtt megemlékező szentmise volt a Budavári Nagyboldogasszony (Mátyás) templomban, ahonnan a résztvevők zárt menetben vonultak át a múzeum udvarára. A hivatalos, állami szervezeteken kívül megjelentek katonai alakulatok, a honvéd hagyományőrzők és a Vitézi Rend képviselői is. Az ünnepség kezdetén előbb a lélekharang szólalt meg, majd a Himnuszt játszotta el a zenekar.

 Dr. Szekeres Imre, a Magyar Köztársaság honvédelmi minisztere beszédében figyelmeztetett arra, hogy a 2. Magyar Hadsereg doni veszteségei meghaladják mindazoknak a számát, akik a Muhi pusztánál, a Mohács és Temesvár melletti ütközetekben összesen részt vettek! A Donnál történteket ezért joggal sorolhatjuk legnagyobb nemzeti katasztrófáink közé. Azok, akik itt harcoltak, az ország határaitól ezer kilométer távolságra álltak helyt a sokszoros túlerőben lévő, jobban felszerelt ellenféllel szemben. Ezért ők hősök és áldozatok is egyszerre. Akkori vezetőik tudták, hogy az angolszász – szovjet szövetséggel szemben nem lehet győzni. Ennek ellenére cinikusan odadobták a hadsereget. Nem csak odadobták, meg is gyalázták, mert amit róluk parancsnokuk Jány Gusztáv mondott, azzal maga a tábornok veszítette el a történelem előtt tiszti becsületét.

Az ország katonai és politikai vezetői – ameddig lehetett – hallgattak a Donnál történtekről. Évtizedeknek kellett eltelni, hogy az áldozatok a kegyeletet, a hősök a tiszteletet megkaphassák.

 Az ünnepi beszéd elhangzása után katolikus és protestáns megemlékezés következett. Jól tudjuk: 1943-ban nem csak ennek a két vallásnak hívei pusztultak el a Donnál. Sajnálatos, hogy – bár a szervezők a zsidó áldozatokra emlékező rabbit is hívtak – ennek a meghívásnak senki nem tett eleget.

Az ima után a megjelentek elhelyezték koszorúikat az emléktábla előtt, a kegyeleti rendezvény a Szózat és a Magyar Takarodó hangjaival ért véget.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük