Bizonyára sokan lennének nehéz helyzetben, ha azt a feladatot kapnák: említsenek egyetlen embert, akit – külföldi létére – önzetlen és igaz magyarbarátként tisztelhetünk. Aki szóval és tettel a legnehezebb körülmények között bizonyította: támogatja, segíti, védelmébe veszi, ha kell az egész országot, ha kell egy várost vagy akár egyetlen embert is!

 

 Bizonyára sokan lennének nehéz helyzetben, ha azt a feladatot kapnák: említsenek egyetlen embert, akit – külföldi létére – önzetlen és igaz magyarbarátként tisztelhetünk. Aki szóval és tettel a legnehezebb körülmények között bizonyította: támogatja, segíti, védelmébe veszi, ha kell az egész országot, ha kell egy várost vagy akár egyetlen embert is!

 A Hadtörténeti Intézet és Múzeum dísztermében évente többször is rendeznek könyvbemutatót. Azt, amire május 12-én sor került, valószínűleg évekig a legjelentősebbek között fogják számon tartani. Dr. Szabó Mária A Romanelli-misszó című könyve messze túlmutat tudománytörténeti, katonapolitikai szempontokon. Az általános, az egyetemes emberi helytállás példáját örökíti meg egyetlen ember tevékenységének feltárása révén.

Guido Romanelli ezredesről ma keveset tudunk, pedig egykor roppant népszerű ember volt Budapesten. Tevékenységét a húszas évek végétől szándékosan agyonhallgatták, emlegetése „fehéreknek", „vörösöknek" egyaránt kényelmetlenné vált – szinte mostanáig. De hát ki volt ő, és mit tett?

Mondják róla: ő volt Giorgio Perlasca, egyenruhában. Bátorságuk más helyzetben és korban mutatkozott meg, másokat mentettek meg, de közös volt bennük, hogy mindkettőjüknek csak az ember számított. Romanelli a maga korának katonája, diplomatája volt, nagyhatalmak között egyensúlyozva kellett politizálnia. Szinte még füstöltek az I. Világháború lövészárkai, de ő már igyekezett Magyarországot közelebb vinni Olaszországhoz. „Ez a két nép együttműködésre van ítélve" – mondta, és szavai ma új értelmet nyernek a közös Európa építésében. Másik híres kijelentése meghatározta egész tevékenységét: „Nem lehet saját bűneinkért felmentést kérni azzal, hogy mások még nagyobb bűnöket követtek el."

Guido Romanelli (akkor) alezredes az ANTANT országok egyedüli budapesti képviselőjeként ellenőrizte Kun Béla kormányát és a fegyverszüneti megállapodások betartását 1919. május 12-től november 6-ig. Katona volt, nem diplomata ám ez a hátrány abban a helyzetben előnynek számított. Küldetését így is fogta fel, azonnal érintkezésbe lépett Kun Bélával. Elérte, hogy ők – a két teljesen ellentétes meggyőződésű ember – praktikus célokat követve képesek legyenek együtt dolgozni. Közben élő kapcsolatot tartott a magyar társadalom szinte minden rétegével, az arisztokráciától a legszegényebbekig. Tekintélyének megalapozásához volt egy kitűnő eszköze; a Bécs – Budapest között közlekedő különvonat, ami eredetileg az olasz katonai misszió ellátását szolgálta volna. Rövidesen ezen távoztak az országból az itt élő „olaszok" valódiak és más menekülők. A Kommün bukásának első napján viszont az életveszélybe került vörösöknek és családjuknak ajánlotta fel, hogy időben elkerülhessék a megtorlást. A Tanácsköztársaság utolsó heteiben az egyik legfontosabb feladatának a nyomor enyhítését tartotta, a vonattal rendszeresen élelmiszert hozatott Budapestre, ugyanakkor pedig, mint határozott, autonóm személyiség, egymaga is fellépett a terrorintézkedésekkel szemben, kockáztatva ezzel saját karrierjét is.

A Tanácsköztársaság ellen 1919. június 24-én felkelés robbant ki Budapesten. Három dunai monitor legénysége és a Ludovika Akadémia hallgatói vettek benne részt. A megmozdulást leverték, a foglyok közül többet statáriális eljárás során halálra ítéltek. Romanelli június 26-án a következőket írta Kun Bélának:

…Mint az olasz katonai misszió parancsnoka, s mint egyedüli képviselője kormányomnak, valamint a szövetséges és társult hatalmaknak, figyelmeztetem önt, hogy nem viseltethetem érdektelenséggel ily erőszakosságokkal szemben. Ennélfogva az ön „kormányához" fordulva, számon kérem a politikai foglyok és túszok életét, akik az önök kezére jutottak a legutóbbi események következményeképp.

…az az igazságos, hogy ugyanolyan módon kezeltessenek, mint amit a genfi egyezmény a hadifoglyokat illetőleg előírt. Mindezek alapján figyelmeztetem önt és a tanácskormány valamennyi tagját, hogy együttesen és külön-külön felelősek minden erőszakosságért, amely ezek után előfordul.

A halálra ítéltek közül három tisztet nyilvánosan akartak felakasztani az Oktogon téren. Az akasztófákat már előkészítették, a kötelek is ott lógtak, a létrák is oda voltak támasztva. Romanelli – értesülve az előkészületekről – személyesen ment a helyszínre, a hóhéroknak megtiltotta az ítélet végrehajtását. A Kalocsán kezdődő vérfürdőt is az ő beavatkozására állíttatta le Böhm Vilmos. Érthető tehát, ha tetteiért később hősként ünnepelték.

A fehérterror idején viszont Korvin Ottót látogatta meg a börtönkórházban és – többek között – az ő közbenjárásának volt köszönhető, hogy Kun Béla távozhatott az országból. Minden tőle telhetőt megtett azért is, hogy megakadályozza a románok bevonulását a fővárosba. Mire elkezdte a tárgyalásokat, Pestre érkezett az ANTANT négy tábornoka, így ő háttérbe szorult. Ráadásul külföldön egész működését ellentmondásosan ítélték meg.

Romanelli ebben a helyzetben találkozott a hódítóként bevonuló, ellenségként viselkedő román hadsereggel. Keményen szembeszegült velük – és ez saját feletteseinek sem tetszett. Irigyelték népszerűségét a Négyhatalmi Katonai Bizottságban is, hát véget vetettek tevékenységének. Hazarendelték, ám ő rövidesen leszerelt és külügyi szolgálatba állt. Tetteit idehaza osztatlan elismerés övezte – még egy ideig. Díszkardot adományoztak neki 1922-ben, Stróbl Alajos elkészítette mellszobrát és azt fel is állították a Ludovika Akadémia kertjében. Később azután igyekezett róla mindenki megfeledkezni. A szobrot a II. világháború után beolvasztották, anyagát állítólag a Sztálin-szoborhoz használták fel.

 A könyv bemutatása kapcsán dr. Holló József ny. altábornagy, a Hadtörténeti Intézet és Múzeum főigazgatója arra figyelmeztetett: kilencven éve, hogy Romanelli Magyarországra érkezett, ismerjük tevékenységét, van mit törlesztenünk vele szemben. Egykor, még 1929-ben utcát is neveztek el róla – ma ez az Illés utca. Miért ne kaphatná vissza a régi nevét? A most megjelent könyv segítséget ad a Tanácsköztársaság és a román megszállás időszakának megítéléséhez. Érdekes lehet mindazok számára, akik kíváncsiak a két világháború közötti időszak feledésbe merült eseményeire.

 Jelen volt a bemutatón Giovan Battista Campagnola, az Olasz Köztársaság budapesti nagykövete, aki szerint Romanelli munkásságának köszönhető, hogy a két ország privilegizált kapcsolatokat mondhat ma is magáénak. Ő sokkal több volt, mint katonai képviselő. Benne személyesítődött meg a további együttműködés lehetősége. Olaszország ma Magyarország három legfontosabb kereskedelmi partnere között van, a forgalom eléri a nyolcmilliárd eurót. Kevés olasz töltött be országok közötti kapcsolatban olyan meghatározóan fontos szerepet, mint Romanelli ezredes. Tisztelettel adózunk alakja előtt!

 A katonára emlékezett Michele Fasciano ezredes, az Olasz Köztársaság katonai attaséja. Romanelli elsősorban katona volt, példás katona. Úgy érkezett Magyarországra, hogy nem volt semmi előzetes ismerete. Magatartása kezdetben kritikus volt, de azután felébredt benne az emberséges érzés. Az emberbarát katona újdonság volt, előfutár, ezért ütközött ellenállásba. Ellentétes megítélése a történelmi, forradalmi időszak következménye. Akkor birodalmak buktak meg, minden összekeveredett. Magyarországon a királyságot köztársaság, majd tanácsköztársaság, végül egy egészen más államforma követte. Ő tiszteletben akarta tartani a korszak egyezményeit, tevékenysége ezért volt példamutató.

 A római La Sapienza Tudományegyetem külügyekért felelős rektora, prof. Antonello Biagini a történelmi hátteret elemezte. Magyarországot a háborúért felelős országnak tekintették, mert a Szerbiának küldött memorandum elfogadhatatlan volt és az vezetett a háború kitöréséhez. Romanellinek végre kellett volna hajtani a parancsokat, amik Bukarestből érkeztek. Ő ellenszegül, átlép a katonai regulán és így a történelem alakítójává válik. Szerepe egyre politikusabbá vált, noha eredetileg technikai problémák megoldására küldték. Egy különleges helyzetben erkölcsi megfontolások alapján járt el a vak parancskövetés helyett. Munkája csak most kerül más megvilágításba, mert új dokumentumok alapján lehetséges a Bécs – Budapest – Bukarest háromszögben történtek elemzése.

 Piero Laporta dandártábornok, az Olasz Haderő Legfelsőbb Tanácsa állandó titkárságának parancsnoka azt is elmondta, Romanelli Olaszországban is sokáig ismeretlen maradt. Az olasz furcsa nemzet. Azt mondják róla: úgy futballozik, mintha háborúzna, és úgy háborúzik, mintha futballozna. Külön képessége van arra, hogy mások számára képtelennek tűnő döntéseket hozzon. Ez mutatkozik meg Romanelli tevékenységében is, amikor szembement Clemenceau ingadozó álláspontjával. Nem hagyhatta sorsára azokat az embereket, akik rá voltak bízva, akár kommunisták, akár arisztokraták, akár egyszerű polgárok voltak. Viselkedésében az évezredes itáliai civilizáció tükröződött.

 Ugyancsak a történelmi kapcsolatokról szólt Antoniono Zarcone ezredes, az Olasz Szárazföldi Haderőnemi Vezérkar Történelmi Hivatalának parancsnoka. Az olasz – magyar kapcsolatok már jóval korábban szívélyesek voltak. Olaszok küzdöttek Kossuth oldalán és magyarok áldozták életüket az olasz függetlenségért. Szót tudunk érteni egymással, zászlóink színe is összeköt. Romanelli nem tett mást, mint amit a katonának gyakran kell tennie: döntött a lelkiismeret parancsa és a katonai parancsok között. Nehéz választások előtt állt, becsülettel döntött, meg is fizetett érte. Nem lett belőle tábornok. De sokkal kevésbé fontos tábornoknak lenni, mint követni a becsület parancsát!

A könyvről szóló ismertetőt végül Sárközy Péter professzor, a római La Sapienza Tudományegyetem tanszékvezető egyetemi tanára zárta. Szent István óta Itália volt a magyarok második hazája, a későbbi királyok alatt is igen erős volt az olasz kultúra hatása. Idehaza döbbenetet keltett az olaszok hadba lépése 1915-ben. Az ANTANT viselkedése megalázó volt és ebben a helyzetben érkezik egy olasz alezredes, aki nem tekintete barbároknak a legyőzötteket. A könyv igen gazdag forrásanyagra támaszkodva mutatja be a tüzértiszt teljes pályafutását és a misszió idején végzett munkáját. Hadtörténeti, diplomáciai és kereskedelmi titkokról lebbenti fel a fátylat.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük