Révay András: Erő és drámai feszültség
4 perc olvasás
Mondhatjuk azt is: vibráló, tragikus és hipnotizáló erejű. Ezeket a tulajdonságokat egyetlen opera sűríti magába, a Simon Boccanegra, melyet 2011. október 1-én mutatnak be a Magyar Állami Operaházban.
Mondhatjuk azt is: vibráló, tragikus és hipnotizáló erejű. Ezeket a tulajdonságokat egyetlen opera sűríti magába, a Simon Boccanegra, melyet 2011. október 1-én mutatnak be a Magyar Állami Operaházban.
Ezt a darabot az elmúlt húsz évben nem láthattuk Budapesten és ha a Covent Gardenben helye van, miért ne lehetne nálunk is – tette fel a kérdést Ókovács Szilveszter kormánybiztos. Verdinek fontos, kedves darabja volt, megírása után huszonnégy évvel ismét hozzányúlt, átdolgozta. Első bemutatásakor, 1857-ben, a kritikusok dicsérték, a közönség fanyalgott. Talán ezért is született meg 1881-ben a második változat, ami viszont már elsöprő siker volt. Ahhoz pedig, hogy most Budapesten is siker legyen a bemutató, minden feltétel adott az Operaházban.
Egyetértett a kormánybiztos állításával Győriványi Ráth György is, a darab karmestere. A világon egyre több helyen tűzik ismét műsorra ezt az operát, a bécsi Staatsoper is ezzel nyitja idei évadját. Az ősbemutató valóban megbukott annak idején, talán mert ebben az operában nincs fütyülhető dallam. A zenekarok szeretik játszani, bár összhatásában szomorú a zenéje, kifejezetten drámai. Mostanában inkább az jellemző rá, hogy az előadásoknak már sikere van, de mindenki meggondolja, hogy elmenjen-e másodszor is megnézni. A modern rendezők figyelmét viszont azért kelti fel, mert tartalma könnyen átértelmezhető. A hatalomról, annak megszerzéséről, intrikákról szól. Most, az Operaház bemutatóján nagyszerű hazai és külföldi művészek énekelnek. A férfi főszerepekben két „nagy tigris" lép színpadra, Alexandru Agache, aki a világ valamennyi fontos színházában énekelte már a címszerepet és Giacomo Prestia, akit már jól ismer a magyar közönség énekli Fiesto szerepét. Amélia, Lukács Gyöngyi lesz. A fiatal Pataki Adorján Kolozsvárról érkezett, Adorno szerepét énekli, Bakonyi Marcell – a salzburgi színház tagja – vállalta Pietro-t.
A rendező, Ivan Stefanutti, még soha nem dolgozott Budapesten és a Boccanegrát sem rendezte korábban. Most ő a díszlet- és jelmeztervező is egyben, így tökéletesen meg tudja valósítani elképzeléseit. Azzal kezdte a próbákat, hogy még azoknak a művészeknek is, akik már sokszor énekelték ezt az operát, olasz nyelvi, értelmező megbeszélést tartott, mert a librettónak igen sajátos a nyelvezete. Még az olaszoknak sem könnyű, ma már elemzés tárgyává kell tenni. Olyan korszakban játszódik a darab, amikor a kalózok lehettek a demokrácia képviselői. Az Operaház díszlet- és jelmezkészítői is boldogan láttak munkához, mert végre olyat csinálhattak, amiben az ő művészetükre van szükség. A darab egyik főszereplője a tenger, ami szinte megelevenedik a színpadon. Mozog, hullámzik. A jelmezek korhűek, noha a fantázia szülöttei.
Fiesco megformálója, Giacomo Prestia – a külföldi színpadok keresett vendégsztárja – harmadik alkalommal vendégszerepel a Magyar Állami Operaházban. A Verdi operák közül ez az egyik kedvence. Léteznek ugyan más, nagy basszus szerepek is, de ez az, ami a leginkább megfogta. Zenéjében nagy az érzelmi töltés. A rendezés, bár modern, nincs benne a mostanában divatos „őrület". Hiszen a jelmezek és díszletek túlzott aktualizálása éppen az elbeszélés mondanivalóját tenné tönkre. Itt nem így van. Ez a darab szépen létrehozott, mindenki számára érthető alkotás.
A Kolozsváron született Alexandru Agache magyarul mondta el, húsznál is több különböző operaházban énekelte már – 2002-ben Madridban, Giacomo Prestiával is együtt – Boccanegra szerepét, ami különösen jól illik az ő stílusához. Véleménye szerint Verdi nagyon sokat vitt át ebbe az operába a saját karakteréből. Ennek tudható be a pesszimizmus, a sötét tónus, Boccanegra szomorúsága. Ez egy mély, pszichológiai dráma, melyben a főszereplő, egy magányos férfi áll, viszontagságos életútja végén. Most egyedül van, szemtől szembe a tengerrel.
Ellentétben a férfi főszereplővel, Lukács Gyöngyi úgy érzi, ez a szerep nem igazán az ő hangjához való, de igyekszik méltó lenni férjéhez, Agache-hez, aki – szerinte – napjainkban a világ legjobb Boccanegrája. Megkönnyíti ezt, hogy Stefanutti azon ritka rendezők közé tartozik, aki a premier közeledtével nem lesz ideges. Kellemes légkört képes teremteni maga körül, nem akarja mindenáron ráerőszakolni a saját elképzeléseit a művészekre. Engedi őket kibontakozni. A dallam sokszor megkívánja, hogy „meg kell mutatni" a hangot, de nem szabad, hogy ez öncélú legyen.
A Simon Boccanegra bemutatója október elsején lesz, utána ebben a hónapban még hét alkalommal kerül színre. A második szereposztás 16-án lép a közönség elé.
